2021. október 14. – 17:36
Valószínűleg nehéz lenne olyan embert találni az országban, aki ne rajongana Halász Juditért. A 79 éves színművész zenéin komplett generációk nőttek fel, 1973 óta több mint két tucat, javarészt gyerekeknek szóló lemezt készített, és most adta ki a legújabbat A vitéz, a kalóz és a nagymama címmel. Az After podcast legújabb adásában a Kossuth-díjas színművésszel beszélgetünk arról, mi a különbség a felnőttek és a gyerekek előtti zenélésben, mi adja az inspirációt, és mit gondol az SZFE-ügyről.
A Kép a tükörben című gyereklemeze 1973-ban jelent meg, de Halász Judit máig nagyon tisztán emlékszik a történetére. Akkoriban már énekelgetett, volt is egy francia sanzonos dala Olga címmel, amelynek Tardos Péter írta a szövegét. Ezután szeretett volna még énekelni, de nem volt még mit. Közben elkezdett filmezni, megismert egy csomó új embert.
„Nagyon tetszettek a Bródy szövegei, aztán az Illés együttes zenéi, és kérleltem őket – főleg a Bródyt –, hogy írjon már nekem egy dalt. Ez aztán állandóan húzódott” – meséli Halász, akinek a francia újhullám színészei voltak a példa. Középiskolában és főiskolán is francia szakos volt, nagyon szerette a francia kultúrát, és mivel a francia újhullámos filmek színészei közül sokan rendszeresen adtak ki lemezeket, ő is szeretett volna.
„Gondolkodtam rajta, hogy hát ezek sem énekelnek jobban, mint én, miért ne csinálhatnék én is egy lemezt? De dalaim nem voltak, szerzőim nem voltak, és nem akartam fordításokból építkezni.”
Végül sikerült rávennie Bródy Jánost, hogy írjon neki egy dalt. „Egyszer, amikor megunta a sok kérésemet, hozzánk jött, nála volt a gitárja, lehúzott egy Weöres Sándor-kötetet a könyvespolcról, kinyitotta, és belekezdett, hogy Csiribiri csiribiri zabszalma, majd ezt később felvettük a rádióban” – meséli, és a dal annyira megtetszett a szerkesztőknek, hogy elkezdték játszani a rádióban.
Karrierje egy része hosszú évek óta azzal telik, hogy gyerekeknek ad koncerteket, ami egy teljesen más élmény, mint felnőttek előtt zenélni.
„Nekem az első 20 évben csak gyerekközönségem volt. Meg kellett értenem, meg kellett tanulnom, hogy a gyerekek mit értenek, mit szeretnek, miért szeretik, miért utálják, miért unják. Én figyelem mindig azokat, akiknek énekelek. Amíg egymást figyeljük, addig nincs unalom”
– mondja, de vallja azt is, hogy hiába nőtt fel több generáció már a zenéjén, ő nem korosztályok alapján különbözteti meg a gyerekeket. Rengeteg gyerekről kiderül, hogy senki nem figyel rájuk. És ők ott akarnak bemutatkozni, megmutatkozni és másképp viselkedni, mint a többiek. Szóba kerül élete első csak gyerekek előtt tartott koncertje is, amitől a saját bevallása szerint frászt kapott.
„Minek kellett ebbe a hülyeségbe belemennem? Jó szerepeket játszom itt is, ott is, amott is, kell a francnak ez a hülyeség! Ugyanis sötét volt a nézőtéren, nem láttam, hogy kik ülnek és mit csinálnak ott. Csak azt hallottam, hogy zaj van, ricsaj van, megőrülök tőlük. És egyszer csak észrevettem – tán pont a Micimackónál –, hogy ezek nem is zajonganak, hanem énekelnek. Lehet, azt éneklik, amit én? És frankón azt énekelték, amit én énekeltem! Ettől szárnyakat kaptam, mert nem akartam hinni a fülemnek”
– emlékszik vissza élete első gyerekkoncertjére. Később, már a második előadásán azt kérte, hogy gyújtsák fel a villanyt a nézőtéren is. Azóta csak úgy énekel, ha a nézőtér is meg van világítva.
Később némileg szóba kerül a politika és az a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is, amelynek egykoron ő is végzős diákja volt. „Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Garas Dezső, Cserhalmi György, Udvaros Dorottya, Eperjes Károly, Huszti Péter, Wunderlich József, ifj. Vidnyánszky Attila, Psota Irén, Soós Imre, Szabó István, Kende János, Koltai Lajos, Enyedi Ildikó, Básti Juli vagy a Mundruczó Kornél. Bármelyik! Hát mi az, hogy ők nem tanítottak semmit? Mi az, hogy ott nem lehetett olyan művészeket kiengedni, akik a nemzetközi filmes, színházi vagy kulturális életben valamit jelentenek? Tudnám sorolni azokat az A kategóriás filmfesztiválokat, ahol díjakat nyertek a magyar filmesek!” – ezzel Halász egyértelműen az SZFE-t érő kormányzati kritikákra reagált, amelyek után az iskola tanári karának és diákjainak a túlnyomó többsége otthagyta az intézményt.
Az egyik ilyen vád a kormányoldalról, hogy az SZFE-n ideológiai képzés folyt, de ezt Halász már a saját hallgatói éveire vonatkozóan is egyértelműen cáfolja. „Tanítottak nekünk politikai gazdaságtant, de hát… átmentünk a vizsgán, és kész. De hát azt minden egyetemen tanítottak, nemcsak a Színművészetin. Az mindenhol így volt.”
Az adásban többek között szóba kerül:
- Hogyan készült el az első lemeze?
- Mi a története az olyan örökzöld daloknak, mint a Micimackó vagy a Csiribiri?
- Hogyan kerüli el azt, hogy unja a saját slágereit, amelyeket már évtizedek óta ad elő?
- Hogyan érdemes egy koncerten kezelni a renitens gyerekeket a közönségben?
- Miért tartja fontosnak, hogy a gyerekek a zenén keresztül ismerkedjenek magyar költők műveivel?
- Miért tartja a költészetet a magyar irodalom legfontosabb részének? És milyen szerepe volt egykoron a társadalom formálásában?
- Mit gondol az SZFE-ügyről? Érte őt valaha bármilyen politikai nyomás a pályája során?
- Milyen előadók voltak rá a legnagyobb hatással?
- Milyen zenét ajánl a legkisebb gyerekeknek? Miért ajánlja a régi Disney-klasszikusokat abban az időben, amikor a YouTube-ot ellepték az ócska mesék?
- Családi körben szokta-e még énekelni a Boldog születésnapot című dalát?
(Disclaimer: Az After Sajó Dáviddal című podcast a Universal Music Group és Sajó Dávid telexes újságíró műsora, de a Telextől függetlenül készül. A további adások elérhetők YouTube-on, Spotifyon és iTuneson is.)
