Idén május 20. és június 2. között rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, ami az utóbbi bő egy évet nézve tényleg már valami újnak a kezdete: ott tartunk, hogy lehet élőben, élő emberekkel, nagyvásznon új, izgalmas dolgokat nézni a mozikban egy filmfesztiválon.
Ugyan van bőséges nemzetközi versenyprogram is az idei Friss Húson, a fesztivál mindig azért igazán érdekes, mert itt tudnak bemutatkozni a jellemzően egyetemista magyar tehetségek, mint egy divatbemutató, csak nem ruhákban, hanem vizuális történetmeséléssel felvértezve vonulnak fel, itt kezdte karrierjét Magyarországon az egészen Oscar-díjig menetelő Mindenki is.
Az idei programnak viszont egészen más hangulatot ad, hogy sok filmmel nem valaminek a kezdetét, hanem valaminek a végét nézhetjük meg, az első logó, ami megjelenik, az a #freeSZFE-tüntetésekről ismerős kéz, sőt, van olyan film is, ami egyszerűen azzal a felirattal ér véget, hogy
Színház- és Filmművészeti Egyetem (1865-2020)
De ahogy a legtöbb Friss Húson, a választék elég változatos, műfajban, megvalósításban, témában, szereplőkben, és úgy általában hozzáállásban is. Most itt a Telexen segítünk, hogy mik azok a filmek, amiket semmiképpen sem érdemes kihagyni, és amiknek a rendezőit még érdemes lesz figyelni, hátha még látjuk őket, ahogy szmokingban díjakat vesznek át.
Ballagási cipő (rendezte: Schwechtje Mihály)
Három jelenet és három snitt, mindössze ennyiből áll Schwechtje Mihály (Remélem legközelebb sikerül meghalnod) rövidfilmje, szereplőből sincsen sokkal több, mégis el tud pár perc alatt egy csodálatosan rétegezett történetet mondani, látszólag felszínes dologból: egy tinilány (Kizlinger Lilla, akit az idei berlini filmfesztiválon díjaztak is a Rengeteg 2-ért) pénzt kér az apjától, hogy cipőt vehessen ballagásra. Az első jelenetben azt látjuk, ahogy lemeccselik ezt az egészet egy buszmegállóban, a másodikban elmegy a lány az apja munkahelyére, a harmadikat nem mondom meg. Schwechtje ráadásul úgy komponálja a jeleneteket, hogy a szereplői csak alig lógnak be a képbe, amitől olyan, mintha folyamatosan csak kerülgetnék a témát, csak éppen a téma az akkora, hogy már nem félnek el mellettük.
Branka (rendezte: K. Kovács Ákos)
A Branka nem pöcsöl, az első jelenete egy élesben felvette császármetszés, a második pedig egy archív tévéfelvétel a délszláv háború pusztításáról, és a története is ebből a két dologból tevődik össze. Branka egy ápolónő egy jugoszláv kórházban, ahol a mosolygós, kedves főorvos gyanúsan sok császárra adja ki az utasítást, olyan anyáknál is, akiknél semmi szükség nem lenne rá. A történet és a tényleg brutális kezdet után a K. Kovács Ákos filmje aztán nem egy horror lesz, pedig lenne rá lehetőség, bár önmagában horrorisztikus az, amiről szól, már hogy egy összeomlás szélén lévő országban hogyan lehet emberi sorsok felett dönteni, teljesen önkényesen. A Branka jól tartja a feszültséget végig, a kinézete lehetne néha izgalmasabb, de az alaphelyzete kárpótol.
Csönded (rendezte: Tóth Gergely)
Az utolsó jelenetéig szinte képtelenség eldönteni, hogy a Csönded, ez a visszafogott, romantikus filmnek tűnő sztori igazából miről is szól: adott egy fiatal srác, aki unalmában otthagyja az osztálytalálkozóját, és a hely előtt összetalálkozik egy hallássérült lánnyal. Szimpatikusak egymásnak, de beszélgetni nem nagyon tudnak, úgyhogy marad az andalgás a városban. Tényleg olyan mint egy romantikus film, de minden egyes jelenetben ellenáll annak, hogy az legyen belőle, a vége igazából úgy lesz megnyugtató, hogy nem kifejezetten boldog. Mindkét színész bomba, Hencz Andrásból lesz majd egyszer a magyar John Krasinski.
Dűne (rendezte: Ulrich Gábor)
Ulrich Gábor filmje megjárta tavaly az első számú animációs filmfesztivált, Annecy-t is, és most végre itthon is megnézhetjük, hogy mire volt a nagy hűhó, de lélekben mindenki arra készüljön, hogy a Dűnét nézni olyan, mint elsőre megpróbálni bandzsítani sztereografikus képek előtt: mire összeállna a szemünk előtt valami, amiben belekapaszkodhatunk, már el is tűnik. Ulrich már hónapok óta készíti a közönséget, hogy azért ne egy szokványos filmet várjon senki, itt a hang és kép valami olyan elegyet alkot, amiben sok konkrétum nincsen, és őszintén szólva igaza is van. A Dűnében percekig nézhetünk egy fekete-fehér, hullámzó mezőt, ami mindig más mintákat rajzol ki, a hangokban pedig egyre kaotikusabb zajokat hallhatunk, ami egy ordításban csúcsosodik aztán ki. Borzasztóan hangzik, de működik, absztrakt is, meg nem is – nem csoda, hogy egy nyomasztó álma ihlette.
Diszkó Diktátor (rendezte: Kőváry Dániel)
A cím alapján gondolhatnánk, hogy esetleg a Bëlga 2017-es albumán kijött száma jön majd szembe velünk, valójában nem velük, hanem a Bëlga egyik alapítótagjával, Sickratmannel, azaz Paizs Miklóssal találkozhatunk a Diszkó Diktátor főszerepében – mellette feltűnik még a Remélem legközelebb sikerül meghalnod:)-ből ismerős Vajda Kristóf, illetve egy aprócska cameóra beugrik Ónódi Eszter is. A névsor alapján jól látszik, hogy A ferencvárosi denevérember rövid doksifilmje után első kisfilmjét rendező Kőváry Dániel elég szép stábbal debütálhatott, a lázadó DJ és a leharcolt lemezbolt/klub leharcolt tulajának küzdelmét feldolgozó sztorival pedig erősen is nyitott. Kőváry erősen kötődik a zenei szcénához családi vonalon, így nem csoda, hogy a zene uralása a fő motívum a klasszikus apa-fiú szembenállás újabb feldolgozásában, amiben persze, mint oly sokszor, újra kiderül, hogy az alma nem esett messze a fájától.
Jövetel (rendezte: Szabó Mátyás)
Mire a közönség megnézheti a Friss Húson Szabó Mátyás kisfilmjét, a Jövetelt, Szabó már le is forgatta első nagyjátékfilmjét – akinek bejönnek a szokványostól merőben eltérő szerelmi történetek, azok számára jó hír, hogy így jön is az utánpótlás a Vándorló levelekkel. A fekete-fehér Jövetelben pontosan látszik az a meleg, biztos környezetet nyújtó takaró, amiben Szabó jól érzi magát: a különc, magányos szereplők, az egyedi humor, és persze a történetbe valahogy sehogy sem illő, de ott mégis jól mutató szerelem. Bár a folyamatosan nyilvánosságra hozott amerikai ufóakták hírére a Telex szerkesztőségében már csak legyintünk, hogy kit érdekelnek már az ufók 2021-ben, a Jövetel világában egész más a helyzet, hiszen a keretet épp a 90-es évek ufóláza adja.
Kláramama uzsonnája (rendezte: Konrád Franciska Zsuzsanna)
Hosszas autóúton kísérünk végig egy testvérpárt, ahogyan vidéki nagymamájukat mennek meglátogatni a kórházban, olvashatjuk Konrád Franciska Zsuzsanna kisfilmjének leírásában. Leegyszerűsítve valóban ennyiről van szó, mégis sokkal-sokkal több, amit látunk a lényegében kétszereplős filmben. A Kláramama uzsonnája prózai szépséggel mutatja be a testvérek furcsa, természetes, illetve furcsán természetes kapcsolatát – talán nem véletlen, Konrád apja ugyanis a Kossuth-díjas Konrád György –, a film igazi ereje viszont nem is elsősorban ez, hanem ahogy a kocsiba zárt páros klausztrofób helyzete tükrözi a kórházi látogatást megelőző szorongást, elfojtott hangulatot. Bár az út közben végig szó van arról, miből is álljon Kláramama uzsonnája, a tényleges menü válójában mindegy, a lényeg az odaadással történő tervezgetés.
Liga (rendezte: Márton Dániel)
Márton Dániel, a Liga rendezője a sokszínűségét villogtatja az idei Friss Húson – A Ricsárdgír zenekar frontembere vágta a 2019-es program egyik legjobb munkáját, a Castingot, ahogy az idei programban látható, az ajánlókban szintén szereplő Brankát is, a Liga mögött pedig rendezőként és íróként is tevékenykedett. A filmet megnézve nehéz eldönteni, mi az aranyosabb: a gyerek főszereplők, hogy egy aprócska, 1000 fős nógrádi zsákfalunak is simán lehet saját szuperhős-csapata, vagy hogy Mártonék egy végtelenül semminek tűnő, egyszerű rollerlopási történetbe is tök mély üzenetet tudtak vinni, és még a bárnai Batman is tud fontos dolgokat tanulni a világról és barátságról.
Pannónia dicsérete (rendezte: Nagy Borbála)
Nagy Borbála filmjének a híre előbb ért el Magyarországra, mint maga a film, a Pannónia dicséretét választották ugyanis tavaly az év legjobb német rövidfilmjének, Nagy ugyanis Berlinben él, a film pedig koprodukcióban készült. De annyira magyar, hogy konkrétan egy Nagy-Magyarország–torta díszítésével kezdődik („Hova kerüljön a szalámi?”), és onnantól csak viccesebb és húsbamarkolóbb lesz minden egyes jelenetével. Mintha az Oscar-díjas mindenki vitriolos változatát néznénk: egy középiskolában arra készülnek, hogy érkezik a miniszterelnök úr, és a tiszteletére fát ültetnek, szöveget mondanak, tortát szervíroznak. Csak a Trianon előtti torta nem fér be a hűtőbe, az igazgató inkább a macskabölcsővel van elfoglalva, a beszédet mondó diáknak pedig nem igazán fűl a foga ahhoz, hogy a nemzet nagyságáról beszéljen. Nagy ráadásul ezt a sok szerencsétlenkedést, sunnyogást, és feszengést annyira szenvtelenül, már-már ridegen mutatja be, hogy még extrán vicces lesz tőle az egész, a nézőnek viszont nincs sok kedve nevetni, mert pontosan ismer minden egyes pillanatot. Rainer-Micsinyei Nóra karakterénél jobban nem nagyon mutattak be magyar filmben fontoskodó középiskolai tanárt. Ha egy magyar rövidfilmet akar valaki csak idén megnézni, mert valami fura kvótát kitalált magának, akkor ez legyen az.
Reduction (rendezte: Szakály Réka Anna)
Animációs vonalon érdemes lesz odafigyelni Szakály Réka Annára, és ezt nem csak az mondatja velünk, hogy a Friss Hús programjába is bekerülő Reduction szerepelt a Brit Filmakadémia Los Angeles-i partnereseményének diákfilm-versenyének shortlistjén. Szakály egyedi stílusvilágot képviselő rajzait egyetlen szó sem, viszont remek, kifejező zene kíséri, tökéletes összhangot adva. A posztapokaliptikus világból elvágyódást egészen más irányba terelő, a semmiből felbukkanó titokzatos lény, illetve annak mindent elhomályosító hatása könnyen érthető hasonlat – hangulatában a képek és a hangok kicsit az Oscar-jelölt A vörös teknőst juttatják az ember eszébe.
A jegyvásárlásról és a vetítésekről a fesztivál honlapján lehet többet megtudni.
