Mindkét magyar filmet díjazták Berlinben

2021. március 5. – 12:18

frissítve

Mindkét magyar filmet díjazták Berlinben
Részlet a Rengeteg – mindenhol látlak című filmből – Kép: Nyoszoli Ákos, Gyuricza Mátyás/Berlinale

Másolás

Vágólapra másolva

Kiosztották az idei berlini filmfesztivál díjait, Fliegauf Bence Rengeteg – mindenhol látlak című drámája a legjobb mellékszereplő díját nyerte, egész pontosan Kizlinger Lilla, a Természetes fény rendezéséért pedig Nagy Dénes kapott díjat.

A 71. Berlinalét online tartották. Bár a zsűri most döntött, a díjakat fizikailag majd csak júniusban fogják átadni a nyerteseknek.

Az idei fesztiválon két magyar film volt versenyben, a Nagy Dénes rendezésében készült háborús film, a Természetes fény (kritikánk), illetve Fliegauf Bence Rengeteg – mindenhol látlak című drámája (kritikánk). Ez volt idén az első alkalom, hogy két magyar film is szerepelt a fesztivál versenyprogramjában.

A zsűri méltatta Nagy Dénes rendezői teljesítményét, a csodálatos, de borzasztó felvételeket, és hogy a filmkészítés minden egyes elemét olyan jól a kezében tartotta. Szerintük a film a háború egy olyan portréja, amiben a rendező tekintete arra emlékezteti ismét a nézőt, hogy választani kell a passzivitás és a személyes felelősség között.

Kizlinger Lilláról azt mondta a zsűri, hogy több kiemelkedő kisebb alakítás is volt a filmben, de az övé különösen erős és emlékezetes volt. Az ő színészi munkája, az intenzív jelenléte kellett ahhoz, hogy a jelenet rejtett rétegei megjelenjenek, és ő az, aki meghatározza a film vezérfonalát is: a világ rémisztő veszélyét, ami szülőről gyerekre száll manapság. A zsűri szerint Kizlingernek sikerül elérnie azt, hogy a jelenünk nyugtalanító kérdéseivel foglalkozzunk, sikerült elbűvölnie Enyediéket, és az elbűvölésen keresztül el is gondolkodtatta őket.

Legutóbb 2017-ben volt versenyben hazai film, a Testről és lélekről akkor elnyerte a zsűri fődíját. Az azt a filmet készítő Enyedi Ildikó a 2021-es zsűri tagja volt, olyan, korábbi fődíjas filmrendezőkkel, mint például Gianfranco Rosi és Nadav Lapid.

A díjak:

  • Kiemelkedő művészi teljesítmény: az Una Pelicula De Policias vágása
  • Legjobb forgatókönyv: Introduction
  • Legjobb mellékszereplő: Kizlinger Lilla (Rengeteg 2.)
  • Legjobb főszereplő: Maren Eggert (I'm Your Man)
  • Legjobb rendező: Nagy Dénes (Természetes fény)
  • Ezüst Medve: Herr Bachman and seiner Klasse
  • A zsűri nagydíja: Wheel Of Fortune And Fantasy
  • Arany Medve: Bad Luck Banging Or Loony Porn

Ez nem az első alkalom, hogy Fliegauf Bence díjat nyer Berlinben, 2012-ben a romagyilkosságokról szóló Csak a szél című filmje az Ezüst Medvét, azaz a második legnagyobb díjat nyerte.

A Rengeteg – mindenhol látlak előzetese:

A filmet a tervek szerint idén nyáron lehet majd megnézni Magyarországon.

A Természetes fény előzetese:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!