Éhes majmoknak játszott egy brit zongorista, hogy megnyugtassa őket

2020. november 23. – 16:07

Másolás

Vágólapra másolva

Paul Barton brit zongorista „bársonyos” játéka a Reuters címe szerint megnyugtatta az éhes majmokat Thaiföldön, Lopburiban. Ugyanakkor a cikkbe ágyazott videóriport alapján nem biztos, hogy mindenki erre a következtetésre jutna. A majmok ugyanis, ahogy az alábbi videón látszik, ellopták a brit férfi kottáját, megcibálták a haját, felültek a hátára és felmásztak a fejére, sőt, fel-alá sétáltak a zongorán – ezzel átírva a klasszikus darabok hangzását.

Persze lehet, hogy ezek a majmok csak azok számára nem tűnnek nyugodtnak, akik nem látták, hogy milyenek voltak korábban. Barton mindenesetre, bár kedélyesen mesél az egészről, valószínűleg nem ebben a projektben találta meg a lelki békéjét.

A majmok egyébként azért éhesek, mert a koronavírus-járvány miatt sokkal kevesebb a turista Thaiföldön, így a makákók által korábban turista tömegeket vonzó Lopburiban is. A eredetileg a helyiek kezdték el etetni őket, de ahogy egyre népszerűbb úti cél lett a hétszázezres város a turisták is beszálltak az etetésükbe, a makákók pedig elszaporodtak, egyre inkább elszemtelenedtek és ki is szolgálták magukat, meglopva a külföldi embereket és a helyi árusokat egyaránt.

Bár a makákók támadásai miatt Lopburiban sokan leszoktak arról, hogy ékszert viseljenek, vagy bármi értékeset magukkal vigyenek az utcán, és egyre többen találták idegesítőnek a majmokat a helyiek közül is, azt nem akarják, hogy éhen haljanak az állatok. Most megpróbálnak a turisták tömkelege nélkül is gondoskodni róluk.

Barton négy különböző helyszínen – többek között egy ősi hindu templomban – zongorázott, így hívva fel a figyelmet az éhező makákókra. A férfi a Reuters videójában többek között azt mondta, nem hagyta, hogy a majmok eltereljék zongorázásközben a figyelmét, mert a projekt célja az volt, hogy a makákókért játsszon.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!