A 11. részig húzza még a Halálos iramban, utána vége

2020. október 21. – 10:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A végtelennek tűnő autós-lövöldözős filmsorozatnak 2021-ben jön ki a kilencedik része, a franchise-nak azonban a Variety és a Deadline információi szerint 11 rész után lehet majd vége.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

A Halálos iramban sorozat eddig nyolc filmnél jár (plusz egy különálló Hobbs & Shaw), az első részt még 2001-ben mutatták be. A kilencedik részt idén mutatták volna be, a járvány miatt azonban egy évvel elhalasztották a premiert. A kilencedik rész hazai bemutatója jövő május végén lesz.

Információk szerint az utolsó két részt Justin Lin rendezheti majd, aki a Halálos iramban 3-6-ot készítette, illetve akinek a nevével fémjelzik a közeledő kilencedik részt is.

A 11. rész sem fogja azonban teljesen a végét jelenteni a filmsorozatnak: a Vin Diesel családjáról, tolvajtársairól és autóiról szóló szálat lezárják, az Universal azonban nem zárkózik el spin-off filmek gyártásától, ezek állítólag már kidolgozás alatt állnak.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!