A Modern család főszereplője, Sofia Vergara lett az év legjobban kereső színésznője

2020. október 4. – 13:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A járvány miatt kialakuló helyzet háttérbe szorította a hollywoodi filmsztárokat, így Vergara olyanok mellett tudott elhúzni a toplistán, mint Angelina Jolie vagy Gal Gadot.

A Forbes üzleti magazin hétvégén tette közzé, hogy friss adatai szerint a színésznő bevétele az elmúlt egy év alatt elérte a 43 millió dollárt (míg ebben a 12 hónapban Jolie például 35,5 millió dollárt keresett). Vergara Modern család minden egyes epizódja után 500 ezer dollárt kap, de zsűritagja az America’s Got Talent nevű tehetségkutatónak is, ahol évadonként legalább hatmillió dollárt keresett, írja az MTI.

Sofia Vergara a Modern Család egyik jelenetében. Fotó: ABC Entertainment / IMDb
Sofia Vergara a Modern Család egyik jelenetében. Fotó: ABC Entertainment / IMDb

Vergara már tavaly is rajta volt a bevételi listán, ekkor még csak a második helyen. A járvány miatt azonban könnyebben előrébb tudott kerülni, idén ugyanis kevesebb hollywoodi produkció került a mozikba, illetve egy darabig zárva voltak a mozik, álltak a forgatások is, mindez pedig a hollywoodi filmsztárok bevételének sem kedvezett.

A mozik bezárásával Vergara mellett más sorozatszínésznők is a lista élére kerültek, például a nyolcadik helyen végző Ellen Pompeo (Grace klinika) vagy a kilencedik helyen lévő Elisabeth Moss (A szolgálólány meséje). A listán Vergara, Jolie és Gadot után szerepel még

  • a negyedik helyen Melissa McCarthy,
  • utána Meryl Streep,
  • Emily Blunt,
  • és Nicole Kidman is.

Angelina Jolie és Emily Blunt kivételével egyébként a top 10-es listán szereplő színésznők bevételének nagy része videóletöltésekből vagy a tévéből származott. A tíz legjobban kereső színésznő egyéves együttes bevétele összesen 354 millió dollárt tett ki, míg ez a férfi színészek top 10-es listáján 550 millió dollár volt.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!