A Zselicben feszít az Év Kilátója

2023. október 3. – 18:16

A Zselicben feszít az Év Kilátója
A győztes kilátó – Fotó: Schmall Rafael / SEFAG Zrt.

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.

Több mint 17 ezer kedvelés érkezett az Aktív Magyarország Facebook-oldalán közzétett képekre, amikből kiválasztották idén az Év Kilátóját és az Év Turistaházát. A legtöbb szavazatot (2038-at) a Zselici Csillagpark közvetlen szomszédságában található Kardosfai-kilátó kapta, ezzel lett a pályázat nyertese. Az Év Turistaháza 1005 szavazattal a zempléni Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ lett.

Az Aktív Magyarország közleménye szerint az utolsó pillanatban vette át a vezetést a Kardosfai-kilátó a mogyoródi Szent László-kilátótól, és nyerte meg a közönségszavazást – csupán 36 kedvelés előnnyel. A zselici Kardosfa és a Ropolyi-tó kedvelt célpontja a természetjáróknak, teljesítménytúrázóknak, futóknak, kerékpárosoknak.

A zselici tájon túl a Badacsony vulkanikus hegye, a Mecsek vonulata is látható, sőt a horvátországi Papuk-hegységet is ki lehet venni tiszta időben. A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. által 2015-ben épített kilátó 25 méter magas, 125 lépcsőfokon kell felhágni a tetejére.

Kihasználatlan épületek újragondolásával hozta létre 2021-ben a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ (RÖNK) az Északerdő Zrt., kútházzal, haranglábbal és fogadókapuval. A regéci házhoz a sárga vagy zöld jelzésen lehet eltúrázni, de a kerékpáros erdei vasúttal is megközelíthető. A helyszínen erdei iskola és látogatóközpont is van.

A győztes turistaház
A győztes turistaház

Az Aktív Magyarország Facebook-oldalán 10-10 kilátó és turistaház versenyzett a lájkokért. A kilátók ezüstérmese a Gödöllői-dombság látképébe épülő Szent László-kilátó, Makovecz Imre épülete lett 2002 szavazattal. A harmadik helyet a bükki Millenniumi kilátótorony kapta 1398 kedveléssel. A RÖNK a mátrai Szalajka-házat „győzte le”, amely 867 szavazatot kapott. A dobogóra még a Bükkben található Fátyol Vendégház lépett fel harmadikként 749 szavazattal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!