Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
A városban, ha tehetem, biciklizni szoktam. Vagy simával, vagy elektromossal, mostanában inkább az utóbbival. A budai dombok így egyáltalán nem jelentenek gondot, naponta akár többször is kényelmesen feltekerek bárhova. Az egyik barátom évek óta rágja a fülem, hogy menjünk el a Bükkbe is biciklizni. Elektromos mountain bike-kal, az elmegy mindenhol. Most kipróbáltuk.
Az első felmerülő gond, hogy honnan szerezzünk biciklit. Venni elég drága mulatság, a belépőszint 1,5 millió körül van, a jobbak bőven 2-3 millió felett vannak. De szerencsére egyre több helyen lehet már ilyeneket bérelni. Én az Appsolute sporttól kaptam egyet kölcsönbe, tesztelésre, de bérelni se lett volna túl drága. A másik gond a szállítás lehet: hogyan juttatom el a biciklit a Bükkhöz? Vagy bárhova. Lehetne vonattal, vagy lehetett volna mondjuk Miskolcon is bérelni, mi végül egy kéznél levő, autóra szerelhető bicikliszállítóval vittük. De akinek nincs, lehet bérelni ilyet is.
A bázis Miskolcon, a hegy lábánál volt, innen vittük kocsival a Bükk különböző, lényegében forgalommentes pontjaira a bicikliket. Nyilván fel is lehetett volna tekerni, de az megette volna az akkukapacitás nagy részét, illetve buszok, autók által használt forgalmas utakon kellett volna az életünkért rettegni. Ha egyszer felértünk a kiválasztott helyre, egész nap, lényegében emberi találkozások nélkül lehetett tekerni/gurulni az erdei/erdészeti utakon.
A Bükk-fennsík egészen különleges hely: a hatalmas, színes-virágos mezőkön óriási kráterek, hivatalos nevükön töbrök, víznyelők vannak, az erdőségeket monumentális bükkfák alkotják, a törzsük olyan, mint az elefánt lábai. Viszonylag gyorsan egy csomó gyönyörű helyet lehet bejárni: a Három-kőnél kezdtünk, ahonnan a lábunkat a szakadék szélénél lóbálva úgy látni el nagyon messzire, hogy emberi élet nyomai egyáltalán nem látszanak. Nem sok ilyen hely lehet az országban.
Utána a Zsidó-réten keresztül Bánkút felé vettük az irányt, ahol a sípályát néztük meg. Sose voltam arra, és pár csúszásra tök jónak is tűnik, de évek óta nem volt annyi napig hó, hogy érdemes legyen odamenni, Budapestről meg pláne, ráadásul az infrastruktúra (pl. a felvonó) is a nyolcvanas éveket idézi. Útközben a klímaváltozás egyéb jelei is látszottak: az erdő lucfenyői látványosan pusztulnak, nem bírják a klímát, túl meleg van már nekik itt, szóval ezek a fák valószínűleg hamarosan teljesen el fognak innen tűnni.
A másik érdekes és szomorú jelenség a fagyöngy pusztítása. Ez egy parazita növény, ami ha megtelepszik egy fán, annak kampó, kiszívja belőle a nedvességet és az ásványi anyagokat. Rengeteg öreg, kiszáradt fát lehetett látni, megette őket a fagyöngy.
Később beugrottunk a Lillafüredi pisztrángoshoz. Van egy sütödéjük, ahol az általuk tenyésztett, füstölt vagy sült pisztrángot lehet enni a kristálytiszta Margit-forrással működő keltetőmedencék mellett. Kicsit odébb van egy meglepően jó, fine-diningosabb éttermük is, ami önmagában is megér egy túrát, akár Budapestről is. Gyuri, a pisztrángos lelkesen és hihetetlen szakértelemmel mesélt a pisztrángtenyésztés örömeiről és nehézségeiről, egyértelműen jó kezekben van a hazai pisztrángvilág.
Az utolsó világos perceket a pisztrángostól nem messze lévő Magos-kőről csodáltuk meg. A sűrű elefántlábak között tekeregve juthatunk ki az erdő szélére, ahonnan a Bükk dombjai és völgyei terülnek elénk, ameddig a szem ellát. Az erdő a zöld összes árnyalatában burjánzik, lakott területet csak nagyon távol látni. A helyiek szerint a tavalyi aszályban sokkal szomorúbb volt innen a látvány, a zöld helyett sárga, barna foltok uralták a képet.
Másnap Bükkszentkereszt, Répáshuta körül kóboroltunk, mindkettőt csak ajánlani tudom. Bükkszentkereszten először az erdőből induló retró nyaralósoron csorgattuk a nyálunkat, utána a legmeredekebb úton felküzdöttük magunkat a kilátóba, majd a nagyon szimpatikus hozzáállású Bükki Ízek Vendégasztalban ettünk egy levest és pár rétest.
Utána egy jó nagy kitérővel Répáshuta felé vettük az irányt. Órákig tekertünk az erdőben úgy, hogy egy árva lélekkel nem találkoztunk. Csak őzekkel, baglyokkal, rókákkal. A túrát izgalmasabbá tette, hogy érkezésünk előtt heves esők voltak, így a sárral is meg kellett küzdenünk a járatlan utakon, de ezekkel a biciklikkel ez inkább móka, mint probléma.
Komoly túrázókban/bringásokban gyakran felmerül a lenéző megjegyzés, hogy hát egy elektromos biciklivel gurulgatni nem jelent komoly sportélményt. A Bükkben összesen nagyjából 100 kilométert tekertünk másfél nap alatt. Ez pont 100 kilométerrel több mozgás, mint ha otthon maradtunk volna, és igenis van sportértéke is, az erdő/természet nyújtotta relaxációról nem is beszélve. A pulzusom 80 és 120 között mozgott, ha akartam, gyengítettem a rásegítést, ha akartam, feltekertem a maximumra.
De az biztos, hogy gyalog vagy akár csak egy sima biciklivel is csak a látottak töredékét sikerült volna ennyi idő alatt bejárni, és az elképesztő szabadságérzést ad, hogy egy ilyen biciklivel gyakorlatilag bárhová könnyedén el lehet jutni. Olyan helyekre is felmentünk, ahová nem gondoltuk, hogy felvisz minket a kétkerekű.
Mindenkinek csak javasolni tudom, és nem kell a Bükkig menni, simán lehet Budapest környékén is kalandozni, az élmény hasonlóan jó lesz.
