Lángoló piramissal élesztenék fel a Halápot fiatal építészek

2023. július 11. – 12:45

Lángoló piramissal élesztenék fel a Halápot fiatal építészek
A sátrak mellett meredeznek a „lángoló piramisok” – Fotó: Szécsi Noémi

Másolás

Vágólapra másolva

Építészeti alkotótábor költözött a Haláp posztapokaliptikus hangulatú kráterébe néhány napja, azzal a céllal, hogy a világ minden tájáról érkező építész- és dizájn hallgatók installációkkal és land art alkotásokkal töltsék meg a volt bánya helyén maradt tájsebet, így felhelyezve a térképre újra a legmostohább sorsú balatoni tanúhegyet.

Az alkotótábor közleménye szerint a Hello Wood csapata saját központi installációt hoz létre: az alakjával tábortüzet idéző faszerkezet az újjáéledő hegy szívét jelképezi majd. A lángoló piramisok a tábor után is a Halápon maradnak és a kirándulók pihenőhelyévé, menedékévé válnak a tervek szerint.

A zalahalápi önkormányzat már elkezdte alakítani a területet padokkal és kilátóponttal, amelyről lenyűgöző panoráma nyílik a Tapolcai-medencére, a tanúhegyekre és a Keszthelyi-hegység nyugati oldalára. Továbbá tervezik egy tanösvény új kialakítását, hogy a hegy kapcsolatát erősítsék a hivatalos turistaútvonalakkal.

Az építészeti alkotótábor záróakkordját, a Kráter fesztivált a Haláp kráterében rendezik meg július 14 és 15 között. A programot a Hello Wood és a Katttarzis csapata közösen állította össze. Népszerű hazai DJ-k mellett fellép például az Analog Balaton, Sisi, Lil Frakk, 6363, Kale Lulugyi és a Wavy Budapest. A fesztivál látogatói felfedezhetik a helyszínen frissen megépült, látványos installációkat is.

Fotó: Szécsi Noémi Fotó: Szécsi Noémi
Fotó: Szécsi Noémi

A Halápon a bányászat által okozott károk ellenére is változatos és izgalmas geológiai jelenségeket talál a látogató: vízszintesen, ferdén lefelé és függőlegesen lefutó lávaszálak is megfigyelhetők a hegyen. Különlegességéhez hozzátartozik, hogy a bányászat során egy sziklafallal körbevett, hatalmas kráter nyílt meg a hegy tetején, amely mintegy természetes amfiteátrumot képez, tökéletes színteret nyújtva zenei és kulturális programoknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!