A Facebookon osztotta ki a nemzeti park a börzsönyi quadkölcsönző céget

2023. március 8. – 11:07

Másolás

Vágólapra másolva

Zsákutcába hajtott egy szobi quadkölcsönző cég a hirdetésével, ugyanis a Duna–Ipoly Nemzeti Park is észrevette a felhívást, majd a Facebookon állította pellengérre a kölcsönzőt, mert törvény tiltja az erdőterületen motorozást, amit a cég kínál.

„Mivel a szervező cég a hirdetésnél (valamilyen oknál fogva) letiltotta a hozzászólásokat, így ezúton jeleznénk a természeti területekre szervezett technikai sportokkal kapcsolatos álláspontunkat: Felhívjuk a tisztelt szervezők és érdeklődők figyelmét, hogy az erdőtörvény tiltja az erdőterületen vagy erdei úton való motorozást, quadozást! A természet védelméről szóló törvény ezen felül engedélyhez köti a védett természeti területen járművel való közlekedést, technikai sporttevékenységet”

ez a bejegyzés jelent meg kedden a Duna–Ipoly Nemzeti Park közösségi oldalán. A szervezet ugyanis kiszúrt egy hirdetést, amiben a Quadkanyar nevű cég a következőt kínálja felhívásában: „Gyertek és béreljetek quadot a QuadKanyarnál és túrázunk egy jót a Börzsöny dombjain, erdős területein, gyönyörű környezet, kilátás a Dunakanyarra.” A hirdetéshez egy fotót is mellékelnek, amin egy virágos rétre beállított quadok láthatók, a háttérben hegyekkel, valamint pár emberrel.

A nemzeti park továbbá tájékoztat arról, hogy quadot, krosszmotort jogszerűen csak rendszámmal, vezetői engedéllyel, a KRESZ-t betartva közúton (ideértve a burkolatlan közutakat is) vagy saját – nem védett, nem Natura 2000-es besorolású, valamint nem erdő – területen, zárt pályán lehet használni. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a Természetvédelmi Őrszolgálat a rendőrséggel együttműködésben rendszeresen ellenőrzi a Duna–Ipoly Nemzeti Park országos jelentőségű védett természeti területét. Az illegális motorozókkal szemben szabálysértési eljárás indul, félmilliós bírság érkezhet, sőt a motort is elkobozhatják.

A cég saját oldalán válaszolt a nemzeti parknak, miszerint szolgáltatásuk magánterületen történik, ami nem tartozik Natura 2000 területhez, se a Duna–Ipoly Nemzeti Park területéhez, és nem terveznek törvénybe ütköző tevékenységet folytatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!