Hirtelen mindenki a futás matematikusáról kezdett el beszélni

„Csak arra gondoltam, hogy jó lábaim vannak ma. Mindjárt elsírom magam. Ez jobb, mint bármi, amit valaha is el tudtam volna képzelni” – mondta a célban Andreas Almgren.
Harminc év szünet után vasárnap ő lett az első olyan európai születésű futó, aki meg tudta nyerni a New York Maratont. A svéd atléta sikerét még különlegesebbé teszi, hogy ez volt élete első maratonja, és mintha meg sem kottyant volna neki. Azt merész lenne kijelenteni, hogy a táv egyik új uralkodója lehet, de az biztos, hogy rég övezett ekkora felhajtás európai maratonistát.
A New York Maraton utolsó kilométereire hárman maradtak az élen, a címvédő Benson Kipruto, az olasz Yemaneberhan Crippa és Almgren. Kisebb meglepetésre a Central Parkban először Kipruto szakadt le, majd az utolsó kilométeren már Crippa sem bírta tartani a lépést a svéddel. Almgren az erejét tökéletesen beosztva, 13 másodperces előnnyel, 2 óra 6 perc 1 másodperces idővel győzött a 42,195 kilométeres távon.
A győzelem Svédországban valóságos Almgren-mániát indított el, a királyi családig is eljutott. „Rendkívüli erőddel és kitartásoddal nemrég egyenesen a svédek szívébe futottál. A mai New York-i maratoni teljesítményed történelmi volt” – írta neki Károly Gusztáv király és Szilvia királynő.
A 31 éves Almgren idei szezonja egészen kivételes. Bár régóta a radaron lévő, nem a semmiből előkerülő futó, az áttörésre sokáig várni kellett, 2026 viszont már róla szólt. Az augusztusi Európa-bajnokságon, pályán úgy nyerte meg a 10 ezer métert, hogy gyakorlatilag végig vezetett, és a másodikra közel 20 másodpercet vert, miközben Európa-bajnoki csúcsot futott. Szeptemberben már az utcai futó világbajnokságon indult, ahol egy fantasztikus hajrával, 58:06-os Európa-csúccsal győzött. Ezen a versenyen is egy hosszú sorozatot tört meg, utoljára 30 éve volt európai világbajnoka a 21 kilométeres távnak.
A világ legnagyobb (major) maratonjait évtizedek óta a kelet-afrikai futók uralják, ha nyert is rajtuk más országot képviselő versenyző, azok is Afrikában születtek, csak valamilyen okból állampolgárságot váltottak. Európából induló futóknak jobbára csak az maradt, hogy valahogy a rohamosan fejlődő világcsúcs közelében maradjanak. Almgrennek egyelőre nincsenek ilyen céljai, továbbra is inkább pályaatlétának tartja magát, csak ki akarta próbálni magát maratonon, és a New York-i versenyt még pont be tudta illeszteni a szezon végére.
Azt ő sem tartotta lehetetlennek, hogy nyerni tud, de azért voltak benne kérdések. Úgy kalkulált, hogy a sok emelkedővel és lejtővel megtört pályán nagyobb esélye van felvenni a versenyt a rutinos maratonistákkal, mint egy sík pályán, ahol végig szédületesen nagy az iram. New Yorkban ráadásul az a hagyomány, hogy nincsenek fizetett iramdiktálók, így jóval taktikusabb a verseny. Almgren számításai tökéletesen beváltak, nem kockáztatott, sokáig csak figyelt és tapadt az ellenfeleire, akik aztán magukat őrölték fel.
Almgren gyerekkorában futballozott, ifistaként a stockholmi AIK jobbhátvédje volt, de sérülések miatt felhagyott a focival, és az atlétika felé fordult. Az edzői azt gondolták, hogy a képességei középtávon érvényesülhetnek leginkább, így 800 méterre készítették fel. A várakozásaik valamennyire be is igazolódtak, a 2014-es U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett ezen a távon. A fejlődése többször megtorpant, a szervezete tiltakozott a nagy volumenű gyorsasági munka ellen, többször lett a sípcsontjában stressztörése és kényszerült pihenőre. Ez késztette aztán arra, hogy a hosszabb távok felé forduljon, de ez még néhány éven át csak 1500 és 5000 métert jelentette, 10 000 méterre csak a 2024-es szezontól tért át. Bár folyamatosan fejlődött, sok kudarccal kellett szembenéznie, valahogy nem akartak neki összeállni a dolgok. A 2024-es párizsi olimpiát is egy sérülés miatt kellett kihagynia, és két korábbi olimpiáról is lemaradt már.

Ez az év egyébként fordulópontot jelentett az életében. Ekkor tért át az 1500 méter világsztárja, Jakob Ingebrigtsen által is követett edzésmódszerre, amit vagy norvég módszerként vagy kettős küszöbként (double threshold) emlegetnek a futók. A módszer lényege, hogy a keménynek szánt edzésnapokon is kontrollálják laktátméréssel az intenzitást, amivel elkerülik a túlsavasodást és a sérüléseket. Így sokkal több minőségi munkát tudnak elvégezni.
Egy szerencsés találkozásnak is köszönheti, hogy rátért a sikerhez vezető útra. Az egyik verseny előtt együtt evett Jordan Donellyvel, a Nike futóágazati innovációs vezetőjével, aki nem értette, hogy ha Almgren olyan jó időket fut, miért nem tud nyerni nagy versenyeken. Segíteni akart neki, de az is kapóra jött, hogy Almgren az adatok megszállottja volt. Ipari mérnöki és menedzsment alapképzési diplomával rendelkezik, emellett pedig matematika, optimalizálás és rendszerelmélet témakörében folytat tanulmányokat. Mielőtt csak a futással foglalkozott volna, kockázatelemzőként dolgozott a pénzügyi szektorban, később egy sporttechnológiára és adatelemzésre szakosodott céghez szerződött el. A svéd az edzéseit 2012 óta nagyon részletesen rögzíti egy táblázatban, megvannak a részidői, a laktátértékei és pulzusadatai, és minden olyan mérőszám, amit hasznosnak vél. Amikor megtervezi az edzéseit, erre az archívumra is támaszkodik.
Donelly feltérképezte Almgren életét, hogy milyen módszerekkel edz, mennyit alszik, milyen a táplálkozása, mikor megy magaslati edzőtáborba, és így tovább, hogy rájöjjenek, mi okozza a túlterhelést. Arra jutottak, hogy a nagy tengerszint feletti magasságban végzett edzések után nem tudott regenerálódni, és a hőséghez való hozzászokás még tud emelni a teljesítményén. Ez be is vált, mert 2025-ben a tokiói világbajnokságon, ahol meleg, párás körülmények voltak, 10 000 méteren Almgren bronzérmet nyert. A már részletezett 2026 pedig még inkább igazolta, hogy érdemes volt belevágni a közös munkába. Almgren szinte teljesen maga találja ki, hogy mit eddzen, mentora, Urban Aruhn, aki középiskolás kora óta van mellette, és egy kisebb csapat a frissítésben, regenerációban, taktikában segíti.
Almgren félelmetesen kemény edzésmunkát követ, gyakran heti 200 kilométeren felül van az adagja, és az intenzitás még a rövid ideig vele együtt készülő amerikai rekordert, Conner Mantzot is meglepte. „Teljesen ledöbbentem, mert arra gondoltam, nekem ez egy egész hétre elegendő, két kiváló edzésnek felelne meg. Ő pedig mindezt egy keddi napon csinálta, közvetlenül a verseny előtt” – számolt be egy kétedzéses napról.
A New York Maratonon elért sikere újra térképre tette az európai futókat. A Letsrun összesítése szerint a 21. század 160 nagy maratonján mindössze hétszer nyert nem afrikai születésű futó a férfiaknál, 2018 óta pedig ők domináltak a 42 kilométereken. Az utolsó európai születésű győztes pedig az olasz Stefano Baldini volt, aki a 2004-es olimpiát nyerte meg.
A verseny után megkérdezték Almgrent, hogy szerinte minek köszönhető, hogy sikerült közelebb kerülnie az afrikai futókhoz. „Jakob Ingebrigtsen engem és másokat is nagyon inspirált, hogy ez lehetséges. Azt hiszem, az ő áttörése után sok európainak sikerült csökkenteni a hátrányát a pályán. Talán most én is olyasvalaki lehetek, aki másokat ösztönözhet, hogy elérjék ezt” – mondta, majd arról beszélt, hogy mivel az utóbbi két évben egyáltalán nem volt sérült, minden fél évben új szintre kerül a következetességének és a magas kilométerszámnak köszönhetően, és megjegyezte azt is, talán tehetséges is, és az aprólékos megközelítése is számít.
Almgren a győzelme ellenére nem tekinti magát maratonistának, a következő szezonban visszatér a pályára. A 2028-as Los Angeles-i olimpián 10 000 méteren akar indulni, igaz, a program lehetővé teszi, hogy mindkét távot bevállalja.