Michelisz rossz rajt után javított nagyot Kínában, de hátrébbcsúszott a pontversenyben

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Kínában folytatódott a TCR World Tour idei sorozata, a hatodik versenyhétvége helyszíne Csengtu volt.

A magyar idő szerint szombat hajnalban rendezett időmérő rendkívül kiélezett volt. Michelisz Norbert csapattársa, Mikel Azcona nagyon közel járt hozzá, hogy sorban ötödik, idei hatodik pole pozícióját is megszerezze, de a Geelyt vezető Yann Ehrlacher végül 67 ezredmásodperccel gyorsabb volt a spanyolnál. A páros mögött nagyobb leszakadás jött aztán, a szintén geelys Santiago Urrutia több mint 3, Michelisz pedig több mint 5 tizedet kapott Ehrlacher-től, de így is a negyedik lett.

A rajt viszont sem a második helyről induló Azconának, sem a negyedikként kezdő Michelisznek nem sikerült jól. Előbbi a rajtnál két, majd később még egy helyet vesztett, utóbbi egészen a nyolcadik pozícióig csúszott vissza, de mivel nagyjából együtt maradt az élmezőny, nem volt lehetetlen a felzárkózás. Santiago Urrutia és Yann Ehrlacher némileg megléptek, mögöttük viszont nagyjából együtt jött a mezőny, leginkább amiatt, hogy a hazai közönség előtt versenyző Ma Csing-hua az egyik Geelyvel eléggé feltartotta a mezőnyt.

Az ötödik körben még csak kóstolgatták, a hatodikban viszont Jean Karl-Vernay komolyabban meg is támadta, ami láncreakciót indított be. Több koccanás, pályaelhagyás jött, a két Hyundai pedig a lehető legjobban jött ki a lökdösődésekből, Azcona és Michelisz is kimaradt minden balhéból, így pedig a negyedik és ötödik helyre zárkóztak fel.

Fotó: WSC / Paddocker
Fotó: WSC / Paddocker

A folytatásban, vagyis a futam maradék kétharmadában nem jött komoly változás, bár Michelisznek az utolsó másfél körben figyelnie kellett a tükörben a mögé megérkező Aurélien Comte-ot. Igaz, a francia pilóta 5 másodperc büntetést kapott a futam közben, így egy előzés sem okozott volna gondot, de végül nem történt helycsere.

Az első kínai versenyt Santiago Urrutia nyerte a csapattárs Yann Ehrlacher valamint Jean-Karl Vernay előtt, Azcona a negyedik, Michelisz az ötödik lett. Ezzel a csengtui versenyhétvége felénél Azcona továbbra is magabiztosan vezeti a pontversenyt, Michelisz viszont vesztett egy helyet, Urrutia előzte be a futamgyőzelmével. Azcona 339, Urrutia 298, Michelisz 292 ponttal áll, a negyedik helyen Ehrlacher jön 266 ponttal.

Folytatás magyar idő szerint vasárnap hajnali 3.30-kor a fordított rajtrácsos futammal, majd 8.10-től a hétvége harmadik, utolsó versenyével.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!