Írország izlandi kapitánya Izrael ellen szólalt fel, az ír kormányfő védte meg őt

Kormányszintekre is elért az a futballvita, ami az ír és az izraeli fociszövetségek közt tört ki a Nemzetek Ligája (NL) meccsei előtt. A Guardian arról ír, hogy már Micheál Martin ír kormányfő is megszólalt az ügyben, és támogatásáról biztosította az ír válogatott – amúgy izlandi – szövetségi kapitányát, Heimir Hallgrímssont. Heimirt ugyanis azzal vádolta az izraeli futballszövetség, hogy „butaság, tudatlanság és képmutatás” az, amit Izrael háborúiról állított.
Az ír és izraeli férfi válogatottak az ősszel kétszer is találkoznak az NL keretében. Mivel a két ország közt komoly nézeteltérések vannak a palesztinok ügyében, semleges pályákon lesznek a meccseik. Az egyik épp Debrecenben szeptember 27-én, a másik – Írország számára a hazai – a szerbiai-vajdasági Topolyában (Bačka Topola). Heimur a közelgő első mérkőzés előtt azt nyilatkozta: „Nem a népirtással játszunk, hanem a népirtás ellen. Izrael ellen játszunk, nem Izraellel.”
Martin az ENSZ New York-i közgyűlésén azt mondta, elfogadhatatlanok az izraeliek szavai, vissza kéne szívni őket. „Izrael nem tagadhatja le továbbra is, amit a világ tud, amit a világ ért” – fogalmazott a miniszterelnök. A szövetségi kapitány ezután megköszönte a kormányfő támogatását, és hozzátette, a legfontosabb most felkészülniük a Koszovó elleni meccsre. Önkritikusan hozzátette, lehet, hogy vezetőként nem a legbölcsebb volt előhozakodnia a témával.
A helyzet ennél feszültebb Írországban: több mint 160 ír sportoló írt alá egy petíciót, hogy a válogatott bojkottálja a párharcot. Dublinban már tüntetés is volt, és még több demonstrációt szerveznek Írország-szerte. Az ír futballszövetség már jelezte az UEFA felé, szeretnék elérni Izrael felfüggesztését. Érdemes végül megemlíteni, hogy Írország – saját függetlenségi harcából kiindulva – régóta szimpatizál a palesztinokkal, 2024-ben Spanyolországgal és Norvégiával együtt ismerte el a szuverén palesztin államot.