Hajnal Tamás: Tudtuk, hogy az áprilisi változások a focira is hatással lesznek, a Fradi büdzséje is jelentősen kisebb

Büszkévé tesz, hogy az önkormányzat előterjesztése alapján névadó lehettem. Amikor híres emberekről hallottam, olvastam, sosem gondoltam volna, hogy egyszer én is ilyen szerencsés helyzetben leszek, és engem is érdemesnek találnak arra, hogy valaminek a névadója legyek. Jól emlékszem a kezdetekre, honnan indultam, a szüleim, testvérem máig ott élnek. Rövid, de igen intenzív időszakot töltöttem a városban, a körzeti félpályás bajnokságban még játszottam: Dorog, Tokod, Tát, Esztergom volt az ellenfél, jó színvonalú kis meccsek voltak. Tizenkét évesen már Budapestre, a Ferencvároshoz vezetett az utam, a foci már akkor is hatalmas szenvedélyem volt. Már gyerekként egy igen szokatlan életformát is felvállaltam: hétközben egy csapattársam családjánál laktam, pénteken hazavittek a szüleim, szombaton visszajöttünk a meccsre, és csak vasárnap tudtam egy napot otthon tölteni. Aztán amikor már külföldön futballoztam, és a nyári szünetre hazatértem, akkor is sokszor kimentem a pályára edzeni, vagy futottam a nyergesújfalui tavak körül. Ezek egytől egyig szép emlékek.

Utóbbi nehéz kérdés, mert a rossz döntések javításából is lehet tanulni. 1997-ben két, a Fradi első csapatában lejátszott meccsel a hátam mögött adódott a lehetőség, hogy a német közegben bizonyíthassak. Abban az évben a Dortmund megnyerte a Bajnokok Ligáját, a leendő csapatom, a Schalke 04 akkor nyert UEFA-kupát, Németország pedig 1996-ban Európa-bajnok lett. Kell ennél nagyobb inspiráció? Krisztiánnal közösen mentünk ki, alázatos srác volt, aztán különváltak az útjaink. Sok mindennek össze kell állnia egy karrierhez, a sérülések is sok mindent keresztülhúzhatnak, fontos a család és az edzők szerepe is. A legfontosabb az alázat, a labdarúgás iránti szenvedély, a szorgalom és a mindennapi fejlődés iránti vágy. Sok millió gyerek focizik, nagyon keveseknek sikerül a profi szerződés és a telt házas gólok, amiről mindenki álmodik.

Szerencsére sok nagyszerű mérkőzésen léphettem pályára, de az említett mérkőzés mindenképpen az egyik legemlékezetesebb meccsem volt, mindent magában foglalt, ami megjelenhet egy pályafutásban, egy igazi érzelmi hullámvasút volt. Jürgen Klopp azon a nyáron vette át a csapat irányítását, én akkor érkeztem a Karlsruhétól. Újonc voltam, mégis azt mondta az edző: helyem van a csapatbizottságban. Ez azért nem gyakori, ilyen helyzetben nemcsak a focitudás számít, hanem az emberi értékek is.

Az Udinese elleni párharcban otthon kikaptunk két góllal, elmentünk Olaszországba, és mindvégig hittünk a fordításban, Klopp fanatizált bennünket. Rúgtam egy gólt az első félidő végén, majd egy másodikat a meccs végéhez közeledve, így jöhetett a hosszabbítás. Megvolt az esélyünk, hogy lezárjuk a párharcot, de nem jött össze, maradt a 2–0. A happy end sajnos elmaradt a tizenegyeseknél, de hát a csalódás is a futball része. Sajnos a büntetőt elhibáztam, más is hibázott, kiestünk. 2008-ban már éreztük, hogy egy új éra kezdődött Jürgen Klopp-pal a klubnál, ami aztán 2011-ben csúcsosodott ki a bajnoki cím megnyerésével. Az Udinese elleni meccs mellett szívesen emlékszem vissza a megnyert Dortmund–Bayern München Szuperkupa-döntőre is, ott szabadrúgásból sikerült betalálnom, de természetesen az első válogatottgólom is fontos emlék.

Nehéz saját magamat kívülről nézni, de mindig tudatosan éltem, mindent alárendelve a labdarúgásnak: a táplálkozás, a megfelelő mennyiségű pihenés, a prevenciós munka edzés előtt és után, a regeneráció jelentősége – ezekre mind figyeltem. A pluszmunka az edzéseken természetes volt – ez persze sokaknál így van –, erre sosem tekintettem teherként. A konditermet sem nyűgnek éreztem, ha fáradt is voltam, tettem a dolgom. Inkább az volt bennem, hogy ma is mindent megtettem azért, hogy ha csak egy százalékkal is, de jobb legyek, a csapat hasznára legyek, és hogy örömet okozzak a szurkolóknak.

Szívesen osztom meg a tapasztalataim, ha igénylik, örülök, ha segíthetek nekik. A magam módján nyüstölöm őket, hogy soha ne elégedjenek meg, mindig ki lehet egy kicsivel többet préselni magunkból. Ne érjék be azzal, amit korán elérnek, mert az részsiker, nem több, mint egy köztes állomás. Redzic Damir most a Salzburgban van, már láthattuk a válogatottban is, a Fradi-utánpótlásban ő volt az egyik első, akivel erről beszélgettem. Igyekszem felnyitni a szemüket, a mindennapi munkában hatni rájuk, de a belső motiváció elengedhetetlen. Egy edzést ne lemondásnak éljen meg valaki, hanem lehetőségnek, hogy még jobbá váljon abban, ami a szenvedélye. Ki kell zárni – még ha nem is könnyű –, hogy eközben a haverok élvezik az életet, posztolgatnak, hogy hol töltik a szabadidejüket.

Már fiatalon fontos megérteni, hogy az idő nem végtelen a fociban.

Amikor ott van az esély, akkor kell megragadni, mert egy hónap vagy év múlva már nem fog visszajönni, a konkurencia pedig csak egyre nagyobb lesz. Nekem ahhoz is alkalmazkodnom kellett, hogy a termetem nem fog megváltozni, így azt mással kellett kompenzálni: a technikai képességeimmel, elővételezéssel, gyors döntéshozatallal, és természetesen a fizikális tulajdonságaimat is fejleszteni kellett. Egyik nélkül sem tudtam volna érvényesülni egy topbajnokságban, mint a német Bundesliga.

Az angol bajnokságot nem lehet garantálni, de a Fradi első csapata felé vezető utat megmutatjuk. Ebben segít a kooperáció a Soroksárral, ha valakinek még sok az NB I., ott fejlődhet. Számomra a kezdetektől, a 2018-as kinevezésemtől fontos volt a stratégiai tervezés, az akadémiai működés. Van egy hosszú távú képzési programunk, a talent csoport. Az elején még fejfájást okozott, ki kerülhet be, mi legyen a kiválasztás menete, alapja, de mára ez nagyon jól működő rendszerré vált. A rendszer előnyeiből hasznot húzhat többek között Bagi Ádám, aki már megszerezte első élvonalbeli gólját, és a Celtic ellen a kezdőcsapat tagja volt. De ott van Varga Zétény, Radnóti Dani, a még fiatalabb Madarász Ádám is, és mögöttük már ott vannak a még fiatalabbak. Mentális képzést kapnak, táplálkozási tanácsokat, egyéni erőfejlesztési terveket, a családi edukációból is kivesszük a részünket. Csapatban dolgozunk, képezzük az edzőinket, figyelünk arra, hogy edzőinkben ott legyen a klubidentitás, mint például Korolovszky Gáborban, aki jelenleg a Soroksár edzője.

Az a felfogás megváltozott, hogy a szülők vagy a fiatal játékosok azt mondják, a Fradiban nem lehet bekerülni az első csapatba.

Megkapják azt a képzést és azt a versenyeztetést is, amellyel ez sikerülhet, amit ma már több pozitív példa bizonyít számukra, mint például Tóth Alex és Lisztes Krisztián.

Pontosítanám a folyamatot. Azon a télen edzőváltás történt a csapatunknál, és a célunk mindenképpen az volt, hogy az új edző, a Pascal Jansen helyére érkező Robbie Keane minden játékost megismerhessen a felkészülés alatt, amelynek a kezdete egy spanyolországi edzőtábor volt. Alex akkor már hosszabb ideje az első csapat keretéhez tartozott, és a klubnak fontos volt, hogy az edzőtábort is velünk töltse. Mivel az azt megelőző időszakban kevés játéklehetőséget kapott, nekünk mint klubnak gondoskodni kellett megfelelő alternatív megoldásokról is. Erre is volt egy konkrét terv. Az edzőtábor során azonban Alex meggyőzte Robbie Keane-t arról, hogy helye van a csapatban. Betette egy Alkmaar elleni El-meccsre is, innentől pedig már ismert a története. Itt emelném ki újra, hogy mennyire fontos az edző szerepe és az a bizalom, amelyet ő egy játékosnak megadhat.

Egy pont hiányzott a Győrrel szemben, azt az egy pontot sok helyen meg lehet találni. Hét bajnoki cím után nagyon fájt, hogy a nyolcadik nem lett meg, de a versenysport része a konkurencia. Nem mentségként mondom, de tény, hogy megváltozott a keretrendszer a bajnokság előtt, a magyarajánlás kötelezettségeket jelentett, másként kellett menedzselni a kialakult helyzetet. Azok az automatizmusok, amelyek csapaton belül működtek a nemzetközi mérkőzéseken, a nagy rotáció miatt a bajnokikon nem érvényesültek, és túl sok pontot hullajtottunk el.

A Kaiserslauternnél találkoztunk, és ugyan csak egy közös szezonunk volt, sok időt töltöttünk együtt az edzéseken kívül is. Az is gyorsan kiderült, hogy bár különböző személyiségek vagyunk, nagyon hasonlóan gondolkodunk a labdarúgásról. Ez a barátság aztán később is megmaradt, évekkel később, 2019-ben pedig Balázs a kezdeményezésemre csatlakozott a Fradihoz, és a korosztályos csapatok mellett kapott munkát.

Amikor a Dunaszerdahelytől megkeresték, és előnyös ajánlatot kapott, törtem a fejem, hogyan tudnánk az első csapat stábjába integrálni. Megvolt bennünk a szándék, láttuk az erényeit, de neki pont kellett ez a kitérő, hogy felnőtt csapat mellett is dolgozzon, képezze magát, tovább alakítsa a tudását. Sokkal felkészültebb edzőként tudtuk visszahozni.

Úgy gondolom, Balázs jókor, megfelelő időben került vissza hozzánk.

Kevés olyan kivétel van, mint például Matthias Sammer, aki szinte rögtön bajnok tudott lenni egy felnőttcsapattal, de általában nem ez a bevett út a sikerhez.

Rendszeresen beszéltünk egymással. Azt tudtuk a bajnokság végén, hogy az országon belüli áprilisi változások a sportra és így a focira is hatással lesznek. Robbie-val őszintén beszéltünk ezekről, ő kis gondolkodási időt kért, majd jelezte, a következő szezonban már nem látja magát a Fradinál. Ekkor vettem fel konkrétan ez ügyben a kapcsolatot Balázzsal. Nem volt könnyű helyzetben, neki is végig kellett gondolnia, hogyan képzeli el a folytatást. Transzparensen, őszintén felvázoltuk neki, mi várja, milyen lehetőségei lesznek, szűkebb kerettel számoljon, lesznek távozók, és nem hallgattuk el, hogy kisebb lesz a költségvetés is, de már akkor is mindketten úgy gondoltuk, lesz itt olyan minőség, amelyből sokat ki lehet hozni. Kemény döntést kellett meghoznia a nyáron, de 3-4 hónappal később elmondhatjuk, mindkét fél elégedett lehet, hogy így alakult.

Jelentős összeggel. Minden évben a klub gazdasági vezetői határozzák meg a keretrendszert, nekem ebbe nincs beleszólásom, alkalmazkodom hozzá. A mostani átigazolási időszakban például csak az utolsó napokban vásároltuk meg az első játékost, amikor már biztos volt, hogy ott leszünk valamelyik kupasorozat főtábláján.

Nem szeretek és nem is szerencsés hasonlítgatni. Való igaz, hogy a BL-be jutás a pandémia időszakában történt, fordulónként csak egy meccs volt, úgy könnyebb meglepetést okozni és továbbjutni a Celtic vagy a Dinamo Zagreb ellen, hogy 90 perc a játékidő, és nem 180. Összességében egy szintre emelném a két teljesítményt. A mostani négy fordulóban szinte mindig a legkeményebb ellenfelet kaptuk a sorsoláskor, ennek ellenére veretlenek maradtunk a nyolc meccsen, sőt még hátrányba sem kerültünk egy percre sem, ami óriási eredmény. Külön öröm, hogy csak a Twente elleni itthoni meccs vége volt szoros, a többi meccsen inkább mi domináltunk.

Balázs és stábja intenzíven látott neki a fizikális és a taktikai felkészítésnek egyaránt. Új játékrendszert alakított ki, a 4-2-3-1-es vagy a 4-3-3-as felállásban a szélsőjáték hangsúlyosabb, látszott, hogy az egy az egy elleni játékban erősödhetünk. Lépésről lépésre alakul ki az új stílusunk, ezt a fejlődést nagyra értékeljük, és szerintem a közönség is. Balázs olyan játékosokat épített fel, akiket az elődje mellőzött, így például a Celtic ellen gólt szerző Daniel Arzanit, de Bamidele Yusufnak is talált egy másik posztot, ahol jobban érzi magát. Eközben növekedtek a magyar játékpercek is, Nagy Olivért például bedobta Trabzonban, Lisztes Krisztián is új impulzusokat kapott, és további fiatal játékosok is lehetőséget kapnak. Az El-főtáblára jutással nagyon szép sikert érünk már el a szezonban, és bízunk benne, hogy irányításával a másik nagy célunkat is el tudjuk érni, mégpedig visszaszerezni a bajnoki címet.

Szűk tíz éve a 340. hely környékén álltunk, a koefficiensünk pedig egy számjegyű volt. Az a cél lebegett a szemem előtt, hogy ezen lényegesen javítsunk, hogy magasabb szintre helyezzük vissza a klubot, erősítsük a szakmai pozíciónkat. Az európai rangsorban elfoglalt 36. helyünk azért már nagy tiszteletet vívott ki, arra már odafigyelnek, hiszen épphogy a Juventus mögött (34.) és az RB Leipzig előtt (37.) állunk. De mindig van miben fejlődni. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy páros lábbal a földön maradjunk, nem szabad túlértékelni a sikereket. Ugyanazzal az alázattal, okos, kreatív és szakmailag megalapozott munkával kell megtartanunk ezt a szintet, amellyel idáig jutottunk, hiszen itt már olyan klubokkal versenyzünk, amelyek anyagilag több szinttel felettünk állnak.

A játékosok csak a szakmai feladatokkal foglalkoznak, a gazdasági vagy politikai ügyek nem az ő asztaluk.

Természetesen követem az eseményeket, mint mindenki más, akinek szívügye a Ferencváros. Nekem a szakmai munka a feladatom, ezen van a fókuszom. Bízom a klub gazdasági szakembereiben, hogy minden rendben van. Én a labdarúgó-szakosztály azon bevételi oldalára látok rá, amelyet közvetlenül a szakmai munka által elért eredmény generál. A játékospiacon jól teljesítettünk az elmúlt években, és emellett a kiemelkedően sikeres nemzetközi szereplés több mint 100 millió euró bevételt hozott az UEFA-tól. Az európai porondon elért eredményeinkből a többi NB I.-es klub is jelentős mértékben profitált az elmúlt években.

Nagyon szép rajtot vettünk a Celtic elleni idegenbeli győzelemmel, bízunk a jó folytatásban, és szeretnénk ott lenni a februári playoffban, még akkor is, ha még kemény ellenfelek várnak ránk. Még megyünk a Milanhoz, a Hoffenheimhez, fogadjuk a Juventust. Könnyű azt mondani, hogy a hazai meccseken a tíz pont elérhető, de én ennél nagyobb tisztelettel beszélnék az ide érkező riválisokról, még a portugál Torreenséről is, noha a másodosztályban szerepel, már rögtön az első fordulóban 2-1-re verte idegenben a norvég Lilleströmöt, és a norvég foci erejét nem kell különösebben bemutatnom. Ugyanakkor kishitűek sem lehetünk, és a maximumot szeretnénk kihozni az idei európai szereplésünkből is. Nem követhetjük el azt a hibát, hogy a bajnokságban nagy ponthátrányba kerüljünk. Alapvető cél, hogy ismét bajnoki címet ünnepeljünk, szóval fontos az El, de nem kizárólag az van a célkeresztben.

Játékosoldalról már ismertem a labdarúgást, ez a diploma arra volt jó, hogy klubvezetői oldalról is megismerjem és megértsem a sportágat, az irányító szervezetek vagy a klubok operatív működését. Azon túl, hogy ilyen személyiségekkel kerültem kapcsolatba, arra is jó volt, hogy az ember megértse: ami eddig a pályán történt, az elmúlt. Újra fel kellett építeni magam, nem lehet automatikusnak venni, hogy ha vége a focikarriernek, majd rögtön kapsz egy jó állást. Egy ilyen munkakörben más skillek kellenek. A kapcsolati háló nagy érték, sokat segít, de alapvetően magadra kell tudnod számítani. A képzés során egyébként érdekes volt szembesülni azzal is, hogy akik egykor hidegvérrel rúgtak tizenegyest a BL-döntőben, azok hogyan kezelnek egy olyan helyzetet, amikor egy meetingre kell felkészülniük és azon érvelniük. Inspiráló volt ilyen nagy egyéniségekkel együtt tanulni és közösen készülni a sportolói karrier utáni pályára. A diplomamunkámat a sportigazgatói szerepkörről írtam, aztán elvégeztem még néhány dedikált, célirányos UEFA-képzést is. A stratégiai gondolkodásban, az irányok megszabásakor, az eszköztár kialakításához nagyon hasznos, gyakorlati tudást kaptunk.

Amikor Németországba igazoltam, már a kilencvenes évek végén nagy tekintélyű szakemberek dolgoztak ebben a szerepkörben, elég csak a bayernes Uli Hoeneßre vagy a Schalkénál éveken át így dolgozó Rudi Assauerre gondolni. Magyarországon tíz évvel ezelőtt még nem látták igazán fontosnak ezt a szerepkört, mára jobban felismerték a fontosságát. Ami a vezetőedzőt illeti, szintén nagyon nagy a felelőssége, de a legfontosabb, hogy az edző és a sportigazgató egységben, kitűnő csapatként működjenek együtt, és a felelősségi körök az első pillanattól le legyenek fektetve. Az edzők jönnek-mennek, a nemzetközi kimutatások is arra világítanak rá, hogy átlagban nagyjából egy szezont töltenek a kispadon, de a klubnak ettől még folytonos elvek és évtizedek alatt kialakított értékek mentén kell működnie.

Örülök neki, ez a mi munkánkat is igazolja, mégpedig hogy jó döntést hoztunk a kinevezésével. A legfontosabb mindig a klub sikere.

Ha valaki így látja, annak örülök. A jövőben is ugyanolyan hittel és alázattal fogok tovább dolgozni, ahogy eddig is.