
Budapesten rendezték meg múlt hétvégén az első atlétikai világdöntőt. A verseny szervezési bonyodalmairól már korábban írtunk, miután Balásy Gyula cégei helyére rövid időn belül kellett új rendezvényszervezőt találnia a kormánynak. Most azonban eljutott hozzánk az a 2024-ben kötött szerződés, amit még az előző kormány kötött. Ebből kiderül az is, hogy a verseny Budapestre hozásáért a kormánynak 15 millió dollárnyi (4,7 milliárd forint) közpénzt kellett kifizetnie, aminek nagy része a versenyzők rekorddíjazására ment.
Az atlétikai világdöntőn az olimpiai programban szereplő versenyszámok közül nem rendezték meg mindet ezen a meghívásos versenyen, kimaradt például az akadályfutás, a diszkoszvetés, de Magyarország miatt nyilván a kalapácsvetés bekerült, ha már az egyetlen éremesélyes magyar atléta, az Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes Halász Bence ebben a számban versenyez. Az eseményről, a lebonyolítás új formátumáról ebben a cikkben írtunk.
Azt a nemzetközi szövetség, a World Athletics (WA) az első pillanattól hirdette minden fórumon, és a világ legnagyobb lapjai is beszámoltak róla, hogy ekkora díjalapja még egyetlen atlétikai versenynek sem volt: 10 millió dollárt (3,2 milliárd forint) osztanak szét a sportolók közt, az elsők 150 ezer dollárt kapnak, a nyolcadik helyen végzők is kétezer dollárt.
„Az első világdöntő megrendezése kiváló lehetőséget jelent arra, hogy lendületben maradjunk, és Coe elnök úrral további terveink is vannak” – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a 2024-es szerződéskötéskor, a WA elnökére, Sebastian Coe-ra utalva. „Rajongunk a sportért, és örömmel látjuk vendégül az egész világot” – ezt már Fürjes Balázs mondta, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja, egyben Orbán Viktor exminiszterelnök bizalmasa, aki ezt a pozíciót az ő jóindulatának köszönhetően foglalhatta el, és a hazai sportéletben nem tartozik a népszerű figurák közé.
Arról azonban egyszer sem beszéltek, hogy ezt a rekordpénzdíjat ehhez az innovatív versenyhez Magyarország biztosította, vagyis a magyar adófizetők.
Ez abból a 2024-es szerződésből derült ki, ami a napokban eljutott a Telexhez. A magyar felet a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) képviselte. A szerződés egyik legfontosabb tétele: „A rendező város/ország finanszírozza a teljes 10 millió dolláros pénzdíjalapot és a rendezési költségeket, a nemzetközi szövetségnek fizetendő ötmillió dolláros jogdíjon felül. Cserébe a rendező fél megkapja a jegybevételt, valamint a szponzori és közvetítési jogok bevételeinek nagyobb részét.”
A 10 millió dollárt egy hónappal a verseny megrendezése előtt kellett átutalni, külön kikötötték, hogy valamennyi díjazott adómentesen veheti fel ezt az összeget. A rendezési jogdíjat, ami még pluszban 5 millió dolláros (1,6 milliárd forint) tételt jelentett, nem egy összegben kellett átutalnia az NRÜ-nek, hanem négy határidőt szabtak meg. Az első három még az április 12-i választás előtt volt, a negyedik, egyébként kétmillió dolláros utolsó tételt június 30-ig kellett kiperkálni – ennek már az új kormány tett eleget.
A 15 millió dollár árfolyamtól és kerekítéstől függően nagyjából 4,7 milliárd forintnak felel meg. Ehhez jönnek a rendezvényszervezés költségei. A világdöntőt eredetileg Balásy Gyula cégei szervezték volna, de velük júliusban szerződést bontottak, és a rövid határidővel kiírt, meghívásos közbeszerzés eredménye szerint a szervezést végül 3,2 milliárd forintért vállalta a nyertes ajánlattevő IRUB Kft. A pénzdíjalap, a jogdíj és a rendezvényszervezés tehát együttesen nagyjából 8 milliárd forintot tett ki. Néhány részfeladat elvégzésére, mint a sportszakmai előkészítő feladatok, versenybírók, trófeák, kommunikáció, marketing, a Magyar Atlétikai Szövetségnek is átutaltak 200 millió forintot.
Mint az Eurosport főszerkesztőjének közérdekűadat-igényléséből július végén kiderült, az egész eseményre eredetileg 16,75 milliárd forintot biztosított az NRÜ-nek az előző kormány. Azt viszont akkor még nem lehetett tudni, hogy a költségek milyen elemekből állnak össze, a rendezés milyen költségekkel jár, hogyan alakul a végleges költségvetés, és ebből a 16,75 milliárd forintos keretből mennyit használnak fel.
Ha a rendezés teljes költsége végül valóban megállt tízmilliárd forint alatt, akkor az új kormány a Balásy-csoport kiiktatásával több mint 7 milliárd forintot spórolt.
Ezért a mostani kormányzatnak a létérdéke, hogy ezt a tételes és pontos elszámolást bemutassa a nyilvánosságnak, mert sokatmondó lehet a sportesemények rendezésében kialakult korábbi gyakorlat megrajzolására. Ebbe az elszámolási sorba a május végi futball-BL-döntő és a júniusi női kézilabda-Final Four is beleillik.
Nem tudni, mennyi bevételt hozott
Mivel az atlétikai világdöntőt először rendezték meg, nem lehetett arról pontos információ, hogy a rendezőnek ez megéri-e, vagy hogyan lehet belőle nyereséget generálni, befolyhat-e a jegyeladásból, illetve a szponzoroktól annyi pénz, hogy ne legyen masszívan veszteséges. A világdöntő bevételeiről cikkünk megjelenése előtt megkérdeztük az NRÜ-t, ha kapunk érdemi választ, beszámolunk róla. Az üzleti modellből az mindenesetre már látszik: a World Athletics 2015-ben megválasztott elnöke, Lord Sebastian Coe jó üzletet csinált.
Orbán Viktor és a kétszeres olimpiai bajnok futó Coe (1980, 1984) a politikából ismerik egymást, utóbbi 1992 és 1997 között a Konzervatív Párt parlamenti képviselője volt Nagy-Britanniában. Évekkel a 2023-as budapesti atlétikai vb előtt többször egyeztettek, személyesen látta vendégül az akkori kormányfő.
A világdöntő szerződésének megkötésekor kétségtelenül gáláns magyar fél 2024-ben reménykedhetett abban, hogy Coe egy évvel később majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke lesz, és viszonzásul egy majdani magyar olimpiai pályázatnál (2036 lehet a következő céldátum) nem felejti ezt a szívességet. „Biztos vagyok benne, hogy eljön Budapest ideje. Ez egy ambiciózus város, ambiciózus ország, szóval csak évek kérdése. Egy olimpiát csak egy ilyen ambiciózus város tud megrendezni. 2012-ben Londonban segítettem a szervezésben, nem könnyű, de elképesztő esemény” – nyilatkozott Coe 2024-ben, amikor Budapesten járt. A számításba azonban hiba csúszott, mert a 2025-ös választáson Coe már az első fordulóban veszített a zimbabwei Kirsty Coventryvel szemben.
Visszatérve az atlétikai világdöntő bevételeihez: ahogy fent írtuk, a szerződés rögzíti azt is, hogy a jegybevétel a rendezőnél marad. 30 ezer forint körüli jegyárakat lőttek be, és ezek javarészt el is fogytak a három versenynap alatt. 61 ezer jegy kelt el (a belépők negyven százalékát külföldiek vásárolták meg). Ez alapján konzervatív számítás szerint másfél milliárd forintos jegybevételt biztosan hozott a világdöntő megrendezése.
A megállapodás arra is kitért, hogy ha a rendező fél 2025. augusztus 31-ig nem tud élni a kereskedelmi jogokkal a WA megítélése szerint, akkor a nemzetközi szövetség közbeléphet, és értékesítheti azokat. Vélhetően ezért jelent meg a szponzorfalon a TDK és a Sony, ami egyébként is globális partnere az atlétikának. A Wizz Air is ott volt a két világcég mellett, de a légitársasággal már később, 2026 áprilisában kötöttek szerződést, akkor hirdették ki, hogy a világdöntő repülési partnere lett.
Nem tudjuk, hogy mekkora erőfeszítéseket tettek azért a szervezők, hogy multiknak kiajánlják a szponzori csomagot. A korábbi gyakorlatban információnk szerint nem különösebben foglalkozott azzal az állam, hogy szponzorokat vonjanak be. Forrásaink szerint a jelentős olajkészlettel bíró országok szokták még ezt a lábat ilyen nagyvonalúan kezelni. Az események hazai lebonyolítására inkább a pazarlás volt jellemző a múltban, mint a feszes, üzleti szemléletű gazdálkodás. Csak egy példa: előfordult, hogy az egyik eseményen több mint tízmillió forintért rendeltek jeget.
A világdöntő közvetítési jogaiból származó bevételek nagyobb része is a rendezőt illeti a szerződés szerint. 337 külföldi újságíró és fotós dolgozott a helyszínen, világszerte több mint 14 600 cikk jelent meg a budapesti viadalról, a közösségi médiában 1,8 milliárdos megjelenést produkált az esemény – állították a szervezők.
A bevételi oldalon persze ott van még a marketingérték, hogy hány emberhez jutott el Budapest jó hírneve, de ez igen nehezen számszerűsíthető, még ha a világ legnépszerűbb atlétái posztolnak is a Lánchídról vagy más emblematikus építmények mellől. A szállodai vendégéjszakák számában is lehetett egy kisebb szeptemberi megugrás, ez majd később derül ki.
A stadion kihasználtságának biztosan jól jött
Érthető igény, hogy ha már elkészült 250 milliárd körüli összegből egy modern atlétikai centrum, a Zsivótzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központ, akkor abban legyenek események, mert a fenntartás mindenképp pénzbe kerül, a kihasználtságára ne csak az legyen a jellemző, hogy évente egy államilag erősen támogatott Gyulai Memorialt rendeznek benne, amire a magyar atlétikának nincs igazán nagy szüksége, és egy országos bajnokságot. A pálya borítása olyan kemény, hogy azon nem ajánlott edzeni, ezért inkább csak a versenyzésre alkalmas. A stadion mellett van egy hipermodern edzőpálya, a nagy eseményeknél ezen melegítenek be a versenyzők. A szürke hétköznapokon ez a pálya is inkább kihasználatlan.
Volt terv arra, hogyan lehetne szervesen bevonni ezt a stadiont a város vérkeringésébe, esetleg szövetségek költözzenek ide, vagy múzeumnak is helyet lehet benne szorítani, de eddig a tervekből semmi sem valósult meg. A stadiont körülölelő park sincs megfelelően kihasználva. Nem épült HÉV-megálló, ami a megközelíthetőségen segíthetne.
A NOB 25 tagja érkezett egyébként Budapestre az atlétikai világdöntőre, ők biztosan nem távoznak rossz érzésekkel, találkoztak Magyar Péter miniszterelnökkel is, de hogy ebből konkrétan profitálhat-e valamit a magyar sport, az kérdéses.
A következő világdöntőt az olimpia után rendeznék, 2028 szeptemberében, eddig nem közölték, mely városok vagy országok érdeklődnek iránta, de az egyeztetések jó mederben folynak. Mindenesetre a következő verseny a mostani, első esemény elé is tükröt tarthat majd.