A világ egyik leggazdagabb embere is befektetett a Liverpoolba
Jeff Bezos, az Amazon alapítója, a világ egyik leggazdagabb embere kisebbségi tulajdonrészt vásárol a Liverpool futballcsapatában, írta a Variety.
A Liverpool többségi tulajdonosa a Fenway Sports Group (FSG) jelentette be pénteken, hogy a K5 Sportsnak, amelyben Bezos a fő befektető, tulajdonrészt adott el.
A 62 éves Bezos vagyonát 272 milliárd dollárra becsülik, és ezzel Elon Musk és Larry Page mögött ő számít a harmadik leggazdagabb embernek. Bezos többek között tulajdonosa a Washington Post című lapnak és a Blue Origin rakétacégnek, és most ez az első sportbefektetése.
A K5 Sports mellett az 1892 Holdings is szerzett egy kisebbségi tulajdonrészt, valamint az EE Capital is, amely Facebook-társalapító, Eduardo Saverin vagyonát kezeli.
A FSG hétmilliárd dollárt érő részesedésének körülbelül egyharmadát értékesítette, de az eladások részleteit nem hozták nyilvánosságra. Az FSG, amely a Boston Red Soxot is birtokolja, továbbra is megtartja a Liverpool FC többségi tulajdonrészét és operatív irányítását.
A hét másik nagy sportbefektetési terve, Donald Trump vejének testvéréhez, Jared Kushnerhez köthető, aki a korábbi Disney-vezérigazgató Bob Igerrel együtt megveheti a Los Angeles Lakers NBA-s kosárlabdacsapatot.