Antonellit meglepte a virtuális biztonsági autó, de Leclerc-t előzve így is behúzta a Belga Nagydíjat

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Ahogy lenni szokott, nem közvetlenül a rajtnál, hanem a hosszú Kemmel-egyenesen jött a helyezkedés a Belga Nagydíjon. Az élről induló Kimi Antonelli taktikusan maga elé engedte a hosszú egyenes előtt Max Verstappent, hogy aztán az egyenesben szélárnyékból támadhassa és vehesse vissza az első helyet. Ez így is lett, simán visszatért az élre, aztán az egyenes végén Charles Leclerc is megérkezett melléjük, és a Ferrari meg is előzte a Red Bullt, megszerezve a második helyet.

Rögtön a hosszú egyenes teljesítése után Lewis Hamilton koccant neki George Russellnek, a Mercedes a sóderágyban állt meg, ezért még az első kör vége előtt jöhetett a biztonsági autó, hogy ki tudják menteni a versenyautót a pálya mellől.

A biztonsági autós időszak alatt többen már a 44 körös futam 2. körében letudták az első kerékcserét, a két Cadillac, a motorcsere miatt a mezőny végéről induló Isack Hadjar, illetve az első körben defektet kapó Esteban Ocon is kiment a boxba.

A safety car távozása után Antonelli viszonylag zavartalanul maradt az élen, bár túlzottan nem tudta leszakítani a többieket, még a 10. körben is kevesebb mint 1,5 másodperc volt az előnye. Mögötte viszont volt helyezkedés, előbb Verstappen vette vissza a második helyét, majd Oscar Piastri kezdte el támadni a Ferrarikat, Leclerc-rel össze is értek, de mindketten versenyben maradtak. Utána Hamilton gyorsult vissza és tudta visszaelőzni Piastrit a negyedik helyért, aztán a Leclerc-t is üldözőbe vette. Pont akkor, amikor a versenybírók úgy döntöttek, Hamilton 5 másodperces büntetést kap a Russell-lel történt ütközésért.

Ezután, a futam közepéhez közeledve kicsit stabilizálódtak a dolgok, Antonelli 2 másodperc fölé növelte az előnyét az élen, mögötte Verstappenre Leclerc, Hamiltonra pedig a két McLaren kezdett közeledni. Verstappen reagált is, a 18. körben ment a kerékcserére. Egy ideig úgy tűnt, hogy pont rossz tempóban, mert alig hogy visszatért a pályára, virtuális biztonsági autós szakaszt rendeltek el, de végül ez azelőtt véget ért, hogy bárki kerékcserére tudott volna menni.

Antonelli ennek ellenére kiment a boxba, ahonnan átmenetileg az ötödik helyre tért vissza. Közben a McLarenen belül jött egy oda-visszaelőzés, aminek a végén Piastri maradt a harmadik helyen, majd jött megint egy virtuális biztonsági autós szakasz törmeléktakarítás miatt. Ekkor már mindenki más is lépett, és ennek Antonelli volt a nagy vesztese, ugyanis Leclerc meg tudta előzni az addig zavartalanul vezető Antonellit. Az élen ekkor a még kerékcsere előtt álló Norris volt, ő hagyta utoljára a boxkiállást a teljes mezőnyből.

A VSC-s kavarás után Leclerc 2,5 másodperces előnnyel ment Antonelli előtt. Ők ketten rohamtempóban közeledtek az élen haladó Norrisra, Leclerc a 23., Antonelli a 25. körben előzte meg a McLarent, így Leclerc 3 másodpercre meg tudott lépni az élen. Ez az előny viszont gyorsan fogyni kezdett, a vb-pontversenyt vezető Antonelli körönként 4-5 tizedet tudott faragni a hátrányából. Az első helyért menő csata a 33. körben jött össze, ekkor kezdte el Antonelli támadni a Ferrarit. Sokáig aztán nem is harcoltak, a 34. körben a Kemmel-egyenesben lecsapott és nagyon simán elment Leclerc mellett.

Leclerc viszont tartotta magát, körökön át egy másodpercen belül maradt a Mercedes mögött arra várva, hogy Antonelli hibázzon. Ez nem történt meg, aztán Antonelli is lépett a hajrára. De volt csata máshol. Hamilton Piastrit támadta a negyedik helyért, míg Norris a másik McLarennel egy elrontott kerékcsere után küzdötte vissza magát. Norris kerékcseréjénél a bal hátsó kerék nem adta meg magát könnyen, emiatt legalább 5-6 másodpercet vesztett, így a tervezettnél legalább két hellyel hátrébb, a nyolcadik helyen ért vissza a pályára.

A hajrában Hamilton megelőzte Piastrit, Norris viszont nem jutott előrébb, a végére pont annyit javult Hadjar tempója, hogy a McLarennek ne legyen esélye utolérni.

Végül Antonelli, Leclerc, Verstappen, Hamilton, Piastri, Hadjar, Norris, Gabriel Bortoleto, Arvid Lindblad, Franco Colapinto volt a sorrend a pontszerző helyeken. Antonelli három futam kihagyás után nyert újra versenyt, idén már a hatodikat. Hadjar három jól időzített kerékcserével a mezőny végéről indulva lett hatodik.

Antonelli ezzel 45 pontra nőtt az előnye a vb-pontversenyben, Russell kiesése miatt Hamilton lépett előre a második helyre. Antonelli 204 ponttal áll, Hamilton 159-cel, Russell 154-gyel.

Folytatás egy hét múlva, július 24–26. között a Hungaroringen a Magyar Nagydíjjal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!