LeBron James távozik a Los Angeles Lakerstől
LeBron James, az NBA szupersztárja elhagyja a Los Angeles Lakerst, és más csapatnál folytatja a pályafutását – írta a BBC. A 41 éves kosaras az elmúlt nyolc idényt a Lakersnél töltötte, és 2020-ban NBA-bajnoki címhez segítette a csapatot.
A Lakers közleményében azt írta, LeBron James a történelem egyik legnagyobb sportolója, és mindig hálásak lesznek azért a nyolc évért, amit a Lakersnél töltött. A csapat sok sikert kívánt neki a pályán és azon kívül, hozzátéve, hogy mindig a Lakers családjának megbecsült tagja marad. LeBron megosztotta a Lakers posztját, és azt írta hozzá, hogy igazi megtiszteltetés volt a klub színeiben játszani, valamint igyekezett továbbvinni az elődei nagyságát és örökségét.
LeBront 2003-ban szülővárosa csapata, a Cleveland Cavaliers szerződtette, ahol hét szezont töltött, majd átigazolt a Miami Heathez. Később visszatért Clevelandbe, és 2016-ban az NBA-döntőben hátrányból vezette győzelemre a Cavalierst a Golden State Warriors ellen. 2020-ban aztán a Lakerssel is bajnok lett, nem sokkal azután, hogy a klub legendája, Kobe Bryant, a lánya és másik hét ember meghalt egy helikopter-balesetben.