110 embert kellett ellátni hőguta miatt csak Houstonban

Több mint 100 ember szenvedett hőgutát a texasi Houston szurkolói zónájában, a FIFA Fan Festivalon, a vb első napján – írja a Fox Weather. A városháza vészhelyzeti osztályának közlése szerint 30 ezer ember ment ki, közülük 110 embert láttak el a hőséggel összefüggő esetek miatt. 85 embert a helyben felállított hűtőlétesítményekben láttak el, majd mehettek vissza drukkolni, 27-en már az egészségügyi ellátópontokra kerültek, de 21 főt elengedtek hamar, négyet kórházba vittek.
A város igyekszik a helyszínen minél több árnyékot, hűtött helyiséget és hidratálópontot biztosítani. A mentők is készenlétben állnak a vészes esetekre. Houstonban a hőmérséklet a 32 fokot is elérte már a héten. A városban egyébként hét vb-meccset fognak játszani június 14. és július 4. között. Mint írtuk, a csapatok közül a franciák jártak a legrosszabbul egy elemzés szerint azzal, hogy nagy melegben, nem hűtött stadionokban fognak majd játszani.