A szombat esti Bajnokok Ligája-döntő miatt futball-lázban ég Budapest. A várost ellepték az angol Arsenal és a francia Paris Saint-Germain szurkolói, valamint futballsztárok sokasága is a magyar fővárosba érkezett a döntő előtti napokban.
A döntő kísérőeseményein a szerencsések találkozhattak Xavival, Luís Figóval, Robert Pirèsszel, Roberto Carlosszal vagy éppen Rio Ferdinanddal is. Mi az aranylabdás, kétszeres BEK-győztes és Európa-bajnok holland legendával, Ruud Gullittal interjúztunk a döntő előtti este egy, a Heineken által szervezett rendezvényen.
Nem, jártam már itt korábban. Itt tartottam az egyik legénybúcsúmat is. A részleteket nem árulhatom el, de elég furcsa este volt. Volt egy hatalmas szórakozóhely valahol a Duna közelében. Egy nagy szabadtéri klub volt. Hatalmas volt, de furcsa is. Furcsa hangulat volt ott.
A favorit a Paris Saint-Germain, mivel sokkal tapasztaltabbnak számítanak. Tetszik a csatársoruk és a középpályájuk. Mindkettő nagyon erős. Az Arsenalnak viszont jobb a védelme. Mi lesz, ha az Arsenal kontrákra fog játszani? Este minden kiderül.
Igen, pont úgy, mint mi a Milannal! Amikor először ott játszol, azt gondolod magadban: „Ó, nehogy elveszítsd, nehogy elveszítsd!” Ez végig ott jár a fejedben. A párizsiak viszont már túlvannak ezen, megnyerték az első döntőjüket. A második mindig nehezebb, mert mindenki látta, mi történt az Interrel (a PSG 5-0-ra nyert az Inter Milan ellen a 2025-ös döntőben), és az Arsenal nem fogja hagyni, hogy ez megismétlődjön, ezért sokkal szorosabb mérkőzés lesz. Persze én remélem, hogy nem. Remélem, sok gól lesz, de szerintem szorosabb mérkőzés lesz a játék eltérő értelmezése miatt. Mindkét csapat 4-3-3-as felállásban játszik, de szerintem az Arsenal sokkal jobb védekezésben és kontrákban, mint a Paris Saint-Germain.
Igen, ez biztosan hatalmas lökést adott a magabiztosságuknak. Úgy érzik, hogy nincs mit veszíteniük. Ez előny lehet az Arsenal számára. Ők lehetnek a meglepetéscsapat, akik az esélytelenek nyugalmával állhatnak ki a pályára.
Természetesen Marco van Bastennel, aki a holland válogatottban és a Milannál is a csapattársam volt. Három Aranylabdát nyert. Fantasztikus volt vele játszani.
A legjobb ellenfél, akivel valaha játszottam, szerintem Diego Maradona volt. Az egyik legkedvesebb emlékem, hogy ugyanabban az érában játszhattam, mint ő. Már pusztán a játékát nézni is fantasztikus élmény volt.
Csapatként a belgrádi Crvena zvezda volt az. Nagyon-nagyon jók voltak. Emlékszem, olyan játékosok voltak náluk, mint Robert Prosinečki és Dejan Savićević. Rengeteg kiváló játékosuk volt, igazán remek csapatuk. Csak tizenegyesekkel tudtuk legyőzni őket. (Miután a második fordulóban legyőzte a Crvena zvezdát, az AC Milan a 1988/89-es szezonban 20 év után először nyerte meg a Bajnokok Európa Kupáját.)
Jó filozófiája volt a játékról, különösen arról, hogyan lehet visszaszerezni a labdát. Ma már lehet magasra feltolt védővonallal játszani, de a mi időnkben ez nem volt lehetséges, mert haza lehetett adni a labdát a kapusnak. Így nem volt értelme magasan védekezni, inkább meg kellett várni, amíg a labda egy bizonyos területre kerül, és csak akkor lehetett nyomást gyakorolni az ellenfélre. Ebben viszont nagyon jók voltunk.
A holland játékosok és edzők mindig támadni akartak, és az volt a jó, hogy Sacchi is ezt akarta. Az olaszok védekezni akartak, de Sacchi valahol a holland és az olasz filozófia között állt. Szóval voltak olyan játékosaink, akiknek meg volt engedve, hogy bátrabban támadjanak. És szerintem ez tette forradalmivá a dolgot, mert másfajta futballt játszottunk, mint bárki más abban az időben. De nem szabad elfelejteni, hogy a Serie A minden nagy csapatának volt három kiváló játékosa, minden csapatban volt egy gólerős csatár, így Sacchinak mindig ébernek kellett lennie, és mindig arra kellett gondolnia: „Oké, mi történik, ha elveszítjük a labdát? Ne legyünk túl mohók, ne rohanjunk előre.”
Igen, ez nagyszerű volt, mert a válogatottban is együtt játszottunk. Frankot már 12 éves korunk óta ismerem. Fantasztikus érzés volt, hogy hárman együtt játszhattunk egy remek klubcsapatban is.
A holland egy jó csapat. Szerintem nincsenek olyan kiemelkedő tehetségeink, mint Yamal, Messi vagy Ronaldo, de jó csapatunk van. A legutóbbi Európa-bajnokságon bejutottunk az elődöntőbe, a Nemzetek Ligájában pedig csak tizenegyesekkel maradtunk le a döntőről. Szóval közel vagyunk a sikerhez. Úgy gondolom, mi vagyunk a torna egyik titkos esélyesei.
Igen, remek munkát végzett az elmúlt években. Nagyon elégedett vagyok.
A labdarúgásban ez a legcsodálatosabb dolog: gólt szerezni egy döntőben. Mindig azt mondom, hogy az ember azt szeretné, ha a góljai miatt emlékezzenek rá, és ha egy fontos pillanatban lősz gólt, az mindig fantasztikus. Szóval ez a gól volt karrierem csúcspontja.
Van még egy titkos esélyes: Portugália! A favoritok pedig természetesen továbbra is Argentína, Franciaország és Spanyolország.
Nem tudom. Mindig azt tapasztalom, hogy Anglia idegenben másképp játszik, mint hazai pályán. Ez a helyzet. De nekik is jó csapatuk van. De nem hiszem, hogy a favoritok közé lehetne sorolni őket.
Rettentő nehéz volt. Mert ha a csapat tagja vagy, nagyon nehéz meghozni bizonyos döntéseket. Olyan döntéseket kell meghoznod, amelyek sok csapattársadnak nem tetszenek. És ha velük játszol, ezt nagyon nehéz megtenni. Emiatt végül ott kellett hagynom a játékos pályafutásomat, és edzővé kellett válnom. Túl nehéz egyszerre a pályán lenni és edzőként is működni. Olyan döntéseket hozni, mint például: „Magamat kéne lecserélnem vagy valamelyik csapattársamat?”. Túl bonyolult. De megcsináltam, és egy évig bevált, megnyertük az FA-kupát, de aztán azt mondtam: „Nem, nem, nem, ezt így nem lehet tovább folytatni.”
Igen, először védő voltam, aztán meg kellett tanulnom, hogyan kell csatárként játszani. De az volt az előnyöm, hogy tudtam, hogyan gondolkodik egy védő, és erre alapozva előre láthattam a dolgokat. Ez sokat segített abban, hogy jó csatárrá váljak.
Azért, mert bárhol lehet játszani. Ha van egy kis labdád – lehet papírból, gumiból, bármi lehet –, máris játszhatod a játékot. Nem kell hozzá sok minden. Nem drága a futball. Természetesen később, ha csapatban játszol, szükséged lesz cipőre, és legtöbbször mezre is, de ez nem túl drága.
