Telegdi Attila lett a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) új elnöke – írta az MTI.
A pénteki, zártkörű tisztújító közgyűlésen az előző elnök, Kósa Lajos – aki tizenöt éven át vezette a szövetséget – a szavazás előtt visszalépett. Az MOKSZ tájékoztatása szerint Telegdi Attila 19, Török Zoltán pedig 17 voksot kapott.
A 36 szavazásra jogosult küldött ötven százaléka, plusz egy szavazat kellett a sikerhez, így a szavazás már az első körben eredményes lett.
Telegdi Attila korábban rövidpályás gyorskorcsolyázó volt, majd edzőként, később a válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott, és több éven át ő volt a szövetség gyorskorcsolya-ágazati igazgatója. Az utóbbi időben a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem téli sportok csoportjának vezetője, egyetemi adjunktus.
Ahogy korábban írtuk, a május 22-i kőzgyűlés előtt hárman jelentkeztek az elnöki posztra. A legtöbb jelölést, az elnöki posztot 2011 óta betöltő Kósa Lajos, a politikától frissen visszavonult fideszes exképviselő kapta. A 40 tagszervezet közül kilenc támogatta Török Zoltánt, heten pedig Telegdi Attilát.
A közgyűlést azért kísérte megkülönböztetett figyelem, mert a Fidesz kétharmados választási veresége óta most először szavazott volna egy sportolói közösség egy korábbi politikai szereplő sorsáról. Ám ezt megelőzendő, Kósa Lajos az utolsó pillanatban inkább visszalépett az elnöki pozícióért folyó versenytől.
Kósa egyik kihívóját, Telegdi Attila mesteredzőt felháborította, hogy a MOKSZ hivatalos honlapján május elején nem is találta meg a közgyűlés időpontját a főbb hírek között, a dokumentumtárban kellett keresgélnie, hogy a nyomára bukkanjon a sportág egyik fontos eseményének. Ekkor, nagyjából az utolsó napon döntötte el, hogy ő is ringbe száll, és össze is gyűjtötte a megfelelő számú jelölést. Ez az eset jól szimbolizálja szerinte, hogy a szövetségre régóta a transzparencia hiánya a jellemző.
A harmadik jelölt, Török Zoltán neve igazi meglepetés volt, mert neki nincs korcsolyás múltja, de a felesége, az olimpikon jégtáncos Hoffmann Nóra révén kötődik a sportághoz. „A vitorlázás a sportom, a jéghez annyi kötődésem van, hogy ott kértem meg Nóra kezét. Elnöknek nem azért jelöltettem magam, mert a szakmai munkával nem értettem egyet. Természetesen tudok a negatív ügyekről, az orosz korcsolyázók érkezéséről, a Liu testvérek távozásáról. De nem ezekre szeretném felhívni a figyelmet, mert a múlt elmúlt, mostantól a jövő a fontos. A Fidesz ment, a sportág viszont maradt, és benne azokkal a szereplőkkel, akik szívvel-lélekkel dolgoznak évtizedek óta, akiknek szó szerint a korcsolyázás az életük. A jelöltséget azért vállaltam, mert nem hagyhattam, hogy az elmúlt 15 év tovább folytatódjon, egyetértek a tagság azon részével, aki változást óhajt” – mondta a Telexnek az elnökválasztás előtt.