Kinevezték az első nő vezetőedzőt a Bundesligában, Schäfer András csapatát irányítja

Kinevezték az első nő vezetőedzőt a Bundesligában, Schäfer András csapatát irányítja
Az Union Berlin vezetőedzője, Marie-Louise Eta – Fotó: Sören Stache / AFP

Schäfer András csapata, az Union Berlin kinevezte Marie-Louise Etát, aki a német labdarúgó-bajnokság első nő vezetőedzője lett – jelentette az MTI.

A fővárosiak szombaton 3–1-re kikaptak Heidenheimben – magyar válogatott középpályást a 70. percben cserélték le –, majd este a klubvezetés közölte, hogy megválik Steffen Baumgart vezetőedzőtől.

Az új tréner az eddig az U19-es csapatot felkészítő Eta lett, aki a szezon végéig szóló szerződést írt alá. „A bajnokság második fele eddig csalódást okozott, a kedvezőnek tűnő helyezésünk ellenére a kiesés fenyeget bennünket, és sürgősen pontokra van szükségünk a bentmaradás biztosításához” – jelentette ki Horst Heldt ügyvezető.

„A téli szünet óta 14 meccsből kettőt nyerünk meg, és az elmúlt hetek teljesítménye nem volt meggyőző. Ezért döntöttünk a váltás mellett.”

Az 54 éves Baumgart tavaly januárban ült le a berliniek kispadjára, és a tabella 13. helyén végzett csapatával, januárban pedig a klub meghosszabbította a szerződését.

A 34 esztendős Eta a német férfi élvonal első női trénere lett, miután 2023 novembere és 2024 májusa között már dolgozott másodedzőként a férfi csapatnál. Az már biztos, hogy nyártól ő lesz az Union női együttesének a vezetőedzője, így mostani megbízatása csak addig szól. Játékosként három bajnoki címet és 2010-ben Bajnokok Ligáját nyert a Turbine Potsdam csapatával, mielőtt sérülések miatt 26 évesen visszavonult. Az Union 29 forduló után a 11. helyen áll a tabellán.

Egy korábbi interjúnkban Schäfer András úgy nyilatkozott róla, hogy megemeli a kalapját előtte, mert bátran felemelte a hangját, amikor belépett az öltözőbe, nem érezte feszélyezve magát a sok férfi előtt, amikor segédedző volt. Úgy értékelte, hogy pontosan annyira domináns tud lenni a szükséges helyzetekben, mint egy férfi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!