Kiesőhelyen a Tottenham, miután az új edzővel is kikaptak
1-0-s vereséget szenvedett a Tottenham Hotspur a Premier League hétvégi fordulójában. Ezzel az eredménnyel a Spurs visszacsúszott a 18. helyre a tabellán, amivel már a kiesőzónában vannak. Az eredmény azért különösen kellemetlen, mert ez volt a frissen kinevezett új vezetőedző, Roberto De Zerbi debütálása.
A Spurs a Sunderland otthonában kapott ki Nordi Mukiele 61. percben szerzett góljával. A Spursnek nagyon kellett a győzelem, hiszen mögöttük a West Ham simán megverte a tök utolsó Wolverhamptont, azonban a felülteljesítő, újonc Sunderland is túl nagy kihívásnak bizonyult.
Mindössze hat mérkőzés van hátra az angol bajnokságból, szóval még van lehetősége javítani a Spursnek, de nem lesz könnyű, hiszen a West Ham kettő, a Nottingham három ponttal vezet előttük. A Leeds szintén három ponttal, de ők még hétfőn játszanak a Manchester Uniteddel.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy az egyébként is folyamatos sérülésekkel bajlódó csapatot újabb csapás érte: Cristian Romero csapatkapitány könnyek között hagyta el a pályát a második félidő derekán, miután összeütközött a saját kapusával.
A Spurs idén még nem nyert meccset a Premier League-ben, a következő fordulóban pedig De Zerbi korábbi klubja, a Brighton ellen játszanak majd.