Nem is tárgyal a kormány a motorsport szövetséggel az idei magyar Superbike- és MotoGP-futamokról, de a jegyeket már árulják

Bár szerepel a Superbike-világbajnokság jogtulajdonosa, a Liberty Media Corporation (korábban Dorna) oldalán található hivatalos versenynaptárban a május elejére tervezett magyarországi futam, sem erről, sem a június elején esedékes magyar MotoGP versenyhétvégéről nincsenek részletes információi a hazai motorversenyeket felügyelő Magyar Motorsport Szövetségnek (MAMS).
A szövetség elnöke, Hermann Henrik megkeresésünkre azt mondta, a kormány részéről eddig senki nem kereste meg a MAMS-ot. Arról is csak a két héttel ezelőtti Magyar Közlönyből értesült, hogy egy kormányhatározat szerint a szövetség és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) mellett bevonták a versenyek lebonyolításába a Hungaroring Sport Zrt.-t is.
A Hungaroring erről szóló sajtóközleményében azt írták, a céghez kerültek az idei magyar Superbike-világbajnoki és a MotoGP futamok promóteri feladatai. Ez a sportversenyek esetében, általánosságban bizonyos szervezési, marketing- illetve jegyértékesítési feladatokat jelent. A közlemény kitért arra is, hogy a tavalyi futamok helyszíne, a Balaton Park Circuit üzemeltetője hónapokkal ezelőtt elkezdte a felkészülést a két eseményre a Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség (FIM), illetve a versenyek jogtulajdonosa, a Liberty Media iránymutatásai alapján. Mint hozzátették, együttműködnek a sportszakmai háttérért felelős MAMS-sal is.
A jegyértékesítés a múlt hétvégén kezdődött meg mindkét versenyre, a Hungaroring erről szóló szóló bejelentése szerint. Mint Hermann írta, a magyarországi gyakorlat az, hogy a motorsportesemények szervezőinek MAMS-tagsággal is rendelkezniük kell. A tavalyi magyar Superbike- és MotoGP futamokról a HUMDA Zrt.-vel egyeztetett a szövetség, ám a cég jelenlegi vezetője korábban arról tájékoztatta a szövetséget, hogy a HUMDA kiszállt a magyar motorsportból. Ezután a cég meg is szüntette MAMS-tagságát, azóta pedig senki nem jelentkezett a szövetségnél, hogy Superbike- vagy MotoGP-futamot szervezne, áll Hermann Henrik szerkesztőségünk kérdéseire küldött válaszában. Sem a Hungaroring, sem az NRÜ nem tagja a MAMS-nak.
A szövetség elnöke tavaly novemberben megkereste Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárt, hogy az idei versenyekről érdeklődjön. Hermann szerint az államtitkár akkor megnyugtatta, hogy minden rendben lesz és hamarosan elkezdődik a jegyértékesítés mindkét motoros futamra. A MAMS elnöke ugyanakkor azt is megtudta tőle, hogy már szeptemberben felkérte Gyulay Zsoltot, a Hungaroring vezérigazgatóját, hogy keresse meg a MotoGP a Dornát, és vegye kézbe az ügyet. Hermann többször is kereste az NRÜ vezetőjét, de azt a választ kapta, hogy az ügynökség semmilyen feladatot nem kapott az idei futamokkal kapcsolatban.

Hogy valami nem a megszokott módon zajlott a háttérben az idei versenyekkel kapcsolatban, arra abból is következtetni lehet, hogy a május és június elejére tervezett Superbike és MotoGP-futamokra szóló jegyek árusítása nagyon sokáig nem indult el. A 2025 nyarán tartott futamokra már 2024 végén már lehetett jegyet váltani, ezzel szemben most a Superbike-ra csak a verseny előtt négy héttel, a MotoGP-re pedig nyolc héttel korábban kezdték el árusítani a nem VIP-jegyeket.
Korábbi cikkünk megjelenése előtt kérdéseket küldtünk a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó sportért felelős államtitkárságnak. A válasz szerint a MotoGP- és a Superbike-világbajnoki futamok szervezését érintő kérdésekben a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt. (NRÜ) illetékes. Akkor és most is elküldtük kérdéseinket az ügynökségnek, de egyszer sem reagáltak.
Három hét múlva magyar Superbike-futam, a sportért felelős államtitkár optimista
Szerdán sajtótájékoztatót tartottak a balatonfőkajári versenypályán, amelyen nem vett részt a Magyar Motorsport Szövetség elnöke, noha az eseményre szóló meghívóban Hermann Henrik neve is szerepelt. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár az MTI tudósítása szerint arról beszélt a tájékoztatón, hogy a két motorversenyt az NRÜ és a Hungaroring közösen rendezi meg a Balaton Park Circuiton.
Az államtitkár szerint az időzítés jobb a tavalyinál, hiszen idén az előszezonban tartják a versenyeket, ezért azok a helyiek és a szállásadók életét is kevésbé nehezítik meg. Mint mondta, „ahogy az elmúlt 16 évben sok más sportág esetében jellemző volt, úgy a motorsportban is tapasztalható, hogy minden külföldi érintett szívesen jön Magyarországra”.

A sajtótájékoztatón Gyulay Zsolt arról beszélt, hogy miután a jogdíjakat birtokló Dorna többségi tulajdonrészét megvásárolta a Forma 1 versenyek jogait is birtokló Liberty Media, a Hungaroring üzemeltetője ki tudja használni a céggel meglévő jó kapcsolatait. Azt mondta, hogy a Hungaroring üzemeltetőjének ki kell fizetnie a Superbike- és a MotoGP-futamok jogdíjait, ezen kívül felügyelői feladatköre lesz a motorversenyekkel kapcsolatban.
Gyulay szerint a jegyárusítás kezdete óta több ezer érdeklődőt regisztráltak, ezért bízik abban, hogy akár a tavalyinál is többen látogatnak majd ki a két világbajnoki motoros futamra. Bulcsu Rezső, a nemzetközi motorsport szövetség (FIM) gyorsasági bizottságának tagja szerint tavaly a Superbike és a MotoGP mezőnyéből többen féltek eljönni a Balatonfőkajár mellett működő pályára, mert aggódtak, hogy nem lesz jó a rendezés. A versenyek után azonban Bulcsu Rezső szerint a nemzetközi szövetség összes képviselője elégedett volt.
Megkértük a MAMS elnökét, hogy kommentálja a sajtótájékoztatón elhangzottakat. Hermann Henrik szerint az alapkérdések nem változtak hiszen továbbra sem tudni, ki szervezi a futamokat, mikor kezdeményezi tagfelvételét a motorsport szövetségbe, illetve mikor egyeztet a szervezettel a versenyekről.