Két hónap elteltével elvették Szenegál Afrika-kupa-győzelmét, Marokkónak adták oda az aranyérmet
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) elvette az idei Afrika-kupa-győzelmet Szenegál válogatottjától, és helyettük a döntőt elvesztő Marokkónak ítélték oda az aranyérmet.
Az afrikai szövetség kedd esti közleménye azt írja, hogy a CAF Fellebbviteli Bizottsága úgy döntött, hogy az Afrika-kupa szabályzatának 84. cikke alapján a szenegáli válogatottat utólag kizárták a döntőből, és a mérkőzést 3–0-val odaadták a marokkói csapatnak. Így hivatalosan a házigazda Marokkói nyerte a 2025. december 21. és január 18. között rendezett afrikai kontinenstornát.
A Rabatban játszott döntő botrányos körülmények között ért véget. A rendes játékidő ráadásában a kongói játékvezető, Jean-Jacques Ndala előbb érvénytelenített egy szenegáli gólt, majd befújt egy tizenegyest a házigazda Marokkónak. Ekkor a szenegáli edző tiltakozásként lehívta a pályáról a játékosait, és hosszú időre bevonultak az öltözőbe. A közjáték után Sadio Mané vezetésével a szenegáliak visszatértek a pályára, így el lehetett végezni a büntetőt. A torna gólkirálya, Brahim Díaz egy Panenka-féle rúgással próbálkozott, amit Édouard Mendy kapus könnyedén védett.
A 2x15 perces hosszabbításban végül Szenegál Pape Gueye találatával 1-0-ra nyert, és 2021 után másodszor nyerték meg az Afrika-kupát. Legalábbis a pályán. A feszültség a meccs utáni sajtótájékoztatón is érezhető volt. A marokkói kapitány, Walid Regragui azzal vádolta a szenegáli kollégáját, Pape Bouna Thiaw-t, hogy szégyent hozott az afrikai labdarúgásra. A döntőben történtek miatt a marokkói szövetség fellebbezett a CAF-nál, akik két hónap elteltével Marokkó számára kedvező döntést hoztak.
Közleményükben azt írták, helyt adtak a marokkói fellebbezésnek, és megállapították, hogy a szenegáli csapat magatartása megsértette az Afrika-kupa szabályzatának 82. cikkét, ezért a 84. cikkelyre hivatkozva 3-0-val Marokkó javára rögzítették a meccs végeredményét. Hozzátették, hogy minden egyéb indítványt vagy jogorvoslati kérelmet elutasítanak az ügyben.
A marokkói futballválogatott így 1976 után másodszor lett Afrika-kupa-győztes, Szenegál pedig maradt egyszeres bajnok. A sors fintora, hogy Walid Regragui a nagy népharag hatására március elején lemondott a marokkói válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.