Kiskorúak veszélyeztetésével gyanúsították meg az Európa-bajnok Sebestyén Júliát

Kiskorúak veszélyeztetésével gyanúsították meg az Európa-bajnok Sebestyén Júliát
Sebestyén Júlia – Forrás: HUNSKATE / Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség

A hazai műkorcsolyasport legnagyobb botránya 2023 októberében érte el a rendőrséget, ami kiskorú veszélyeztetése miatt ismeretlen tettes ellen kezdte meg a nyomozást.

Az ügy előzménye: több szülő kérte Sebestyén Júlia tevékenységének, módszereinek kivizsgálását, az edzőnőt gyerekek lelki és fizikai bántalmazásával vádolták. A hazai szövetség, a Kósa Lajos vezette MOKSZ fegyelmi bizottsága úgy zárta le az eljárást Sebestyén ellen, hogy nem hozott fegyelmi döntést, de a bizonyítékokat továbbította a rendőrségre. A rendőrség elkezdte a tanúkihallgatásokat, majd két év elteltével, 2025 novemberében meggyanúsítással fejezte be az eljárást.

Mindez az Eurosport hétfői cikkéből derült ki. A Fővárosi Főügyészség sajtóosztálya azt tudatta a lappal, hogy „a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2025 novemberében

egy személyt hallgatott ki gyanúsítottként 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A gyanúsítás ellen a gyanúsított panasszal élt.

Az ügy iratait és a gyanúsítás elleni panaszt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség megvizsgálta, és a panaszt mint alaptalant elutasította.”

A Válasz Online kedden megnevezte, hogy Sebestyénről van szó. Az egyik szülő, a tavalyi junior világbajnokságon is szereplő magyar bajnok, Berei Mózes József anyja, Zsuffa Tünde is posztolt az ügyről a Facebookon.

„Adva volt egy egykori Európa-bajnok edzőnő, aki miatt fiatal sportolók karrierje ment tönkre. Tudtam, hogy nem marad következmények nélkül, ha felveszem vele a harcot, de úgy éreztem, már nincs mit veszítenem. Az edző, Sebestyén Júlia viselkedése nem maradhatott titokban! A politikus férj próbált nyomást gyakorolni rám. Panaszt tett a munkahelyemen, felkereste a baráitaimat, hogy sértett anyának állítson be, és ami a legfájóbb, Pepét sem kímélte. El akartak lehetetleníteni, többször megfélemlítettek, megzsaroltak a fiammal. Azt mondták, gondoljam meg, mit teszek. Azt sugallták, jobb csendben maradni. De erre én képtelen voltam” – írta.

A közérthetőség kedvéért: Sebestyén férje Gór Csaba, a budapesti Fidesz egyik erős embere. A Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató vezette Ferencváros 2023-ban igazolta le Sebestyént.

Zsuffa úgy folytatta, hogy harcolt azért, hogy gyerekeket ne lehessen büntetlenül megalázni, bántalmazni, hogy tehetségeket ne lehessen tönkretenni, és legfőképpen: ne lehessen mindent eltussolni, csak mert, mint írta, a hatalom valaki mögött áll. „Voltak, akik hazugságokkal vádoltak, álprofilok mögé bújva sértegettek, és mindent megtettek a lejáratásomért. A fiamat tehetségtelennek kiáltották ki, mintha ezzel semmissé lehetne tenni a munkáját, az álmait, az évek verejtékét.”

Nemcsak ő és a fia tett vallomást a rendőrségen, hanem sokan mások is. Egy korábbi cikkünkben azokból a vallomásokból idéztünk, amiket a MOKSZ fegyelmi testületéhez juttattak el az érintettek.

„Véraláfutásos lett a háta egy marástól és Juli megfenyegette, nem mondhatja el senkinek. Sajnos nem ültem azonnal kocsiba és nem hoztam haza, és még azok után is sokáig az edző pártját fogtam vagy nem szólaltam meg az újabb esetekben, amiért nekem kell szembe néznem a lelkiismeretemmel” – foglalt állást önkritikusan egy szülő egy 2018-as esetről.

Sebestyén Júliát kerestük írásban, egyelőre nem válaszolt, amint felel a kérdéseinkre, frissítjük a cikkünket. Többek közt arról érdeklődtünk tőle, hogy klubja, a Ferencváros tud-e az ügyről, és tarthat-e naponta edzéseket a gyerekeknek.

A versenyzőként négy olimpiát megjárt és 2004-ben Európa-bajnokságot nyert Sebestyén korábban szisztematikusan tagadta az ellene felhozott vádakat. A keménységét viszont elismerte. „A munkámat minden esetben a MOKSZ, az Európai Sport Charta és Sport Etikai Kódex szellemének megfelelően végzem, és mind emberként, mind egykori sportolóként, mind edzőként ódzkodom mindenféle fizikai és verbális erőszaktól, megalázó vagy sértő gyakorlattól” – állította.

Kiskorú veszélyeztetése miatt egytől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az ügy hatással lehet a szövetség májusi tisztújítására is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!