Szoboszlai: Mi, magyarok a fociban alábecsüljük magunkat, és ez nem jó. Én sosem becsültem alá magamat

„Volt, hogy falakba ütköztem, van, aki azt mondta, hogy köszi, elég volt a falakból. Nekem jöhetett volna 350 fal is. Úgy fogtam fel mindent, hogy nincsen lehetetlen” – mondta Szoboszlai Dominik Musimbe Dennisnek egy autózás közben készített interjúban.

A Liverpool és a magyar válogatott futballistája karrierjéről, eltökéltségéről és magánéletéről is beszélt. Ő gyerekkora óta arra készült, hogy nagy játékos lesz, de szerinte az kevés lett volna, ha csak ő, vagy csak edző-apja, Szoboszlai Zsolt akarta volna ezt.

„Sok tehetséges tehetséges gyerek van, de rohadt nagy akarat, kitartás, lemondás kell, hogy oda érj el, amiről gyerekként álmodsz” – mondta, és szerinte sokan akkor sem vállalnák el mindezt, ha garantálnák nekik, hogy a Liverpoolban játszhatnak, ő pedig egy talánért is belement ebbe. Apja szerint a siker egyik kulcsa az, ha egy futballista 5 és 17 éves kora között tízezer órát edz.

Szoboszlai Dominik mondta, Steven Gerrard idézetével, amit 14 évesen tetováltatott magára, teljesen azonosulni tudott. „A tehetség isteni áldás, de hihetetlen alázat és akart nélkül, mit sem ér.”

A hite, önbizalma a beszélgetés közben többször előkerült.

„Mi, magyarok, lekicsinyítjük magunkat, a fociban alábecsüljük magunkat és ez nem jó. Én sosem becsültem alá magamat. És ezt először egyénileg kell eldöntened magadban, majd ha utána sokan hasonlóan gondolkodunk, akkor tudunk előre lépni, mint csapat, klub, utánpótlás vagy általánosságban a magyar foci” – mondta.

Ő könnyen túl tud lépni azon, ha hibázik, egyből kitörli a fejéből a rossz meccset, ha elkapja a fonalat. Aztán újra megpróbálja azt a cselt, beadást vagy lövést, ami egyszer nem sikerült, de aztán bejönnek.

Felidézte, hogy neki az adott nagy lökést, amikor először 20 ezer ember előtt játszott. „Úgy éreztem, mintha soha nem tudnék elfáradni, úgy megütött a sok néző, azt éreztem, hogy három napig tudnék futni, sosem állítanak meg. Aztán a tüdőm meg a fejem még bírta volna, de a lábaim már nem” – mondta. Később aztán 40, 60 és 80 ezer ember előtt is játszott. Amikor viszont a Puskás Stadionban a nézőkhöz szólt, akkor nagyon izgult, és szerinte, ha nem húzza le ott azt a pálinkát, akkor nem tudja, hogy mit mondott volna.

A válogatottban szerinte nagyon jó a közösség, egy nap után mindenki úgy érzi, hogy már három éve ott van, és rajta van, hogy mindenkinek segítsen, akár úgy is, hogy példát mutat a pályán. A válogatottba vitte magával azt a mentalitást is, hogy az első öt percben nem hibázik. Ezt is az apja nevelte belé, öt percig nincs szükség semmi extrára, de ha minden klappol, onnan lehet felfelé menni. Szoboszlai ezt próbálja átadni a társainak is, de akit nyomaszt ez a felelősség, attól elkéri a labdát, mert ő együtt tud élni azzal, ha hibázik. Ezzel együtt azt látja, hogy mindenki egyre több felelősséget vállal, és ettől jobb játékosokká válnak.

Marco Rossi szövetségi kapitányról azt mondta, hogy neki is idő kellett, míg ráhangolódott a csapatra, nagyon ideges típus volt, meccsnapokon nem is evett, csak 12 kávét ivott. Úgy érzi, ma már nagyon durván segíti egymást a csapat és Rossi, és a kapitányért minden játékosa tűzbe menne. Rossi kíváncsi volt rájuk, hogy hogyan érzik jól magukat, mert tudta, hogy csak akkor teljesítenek jól a játékosok, ha megvan az örömük is. „Szereti ő is élvezni ezt az egészet, nincs olyan edzés, hogy ne zokognánk a röhögéstől” – mondta Szoboszlai, de amikor munka van, akkor csönd van és figyelnek.

Apjával még most is átbeszélik olykor a meccseit, de arról beszélt, hogy az érzelmeiket nehezen mutatják ki egymásnak. Szoboszlai szerint azért, mert apja még gyerekként elveszítette a szüleit, és ez nagy hatással volt rá, aztán a futballistára is. Sokáig a párkapcsolatban is nehezen mutatta ki ezért a szeretetét, mondta.

Szoboszlai a Liverpoolban több poszton játszik. Szerinte a középpályás dolga a legnehezebb, hogy mindent át kell látnia, ezért ha kiteszik jobb hátvédnek, akkor azt nyaralásként éli meg, persze minden meccsen a maximumra törekszik, bárhová is rakja őt az edzője.

Azt mondta, hogy ha tőle közös képet kérnek, csak akkor mond nemet, ha éppen eszik. „Ha Ronaldo jött volna velem szembe, és nem állt volna meg, akkor azt gondoltam volna, hogy k@@@a nagy király vagy, de nem lett volna két másodperced?”