Klæbo a mennybe ment, az olasz drukkerek pedig bronzéremig repítették a sífutóikat

Jó saját szemmel sporttörténelmet látni. A helyszínen, a szurkolói zónából követtük végig vasárnap, ahogy Johannes Høsflot Klæbo megnyerte a rekordot érő kilencedik olimpiai aranyérmét és a negyediket a milánói-cortinai téli olimpián. Míg Antholzban, a biatlon szívcsakrájában a norvégok voltak a szurkolás motorjai, addig a teserói sífutóarénában nem ők voltak a leghangosabbak.

A Dolomitokat előző nap alaposan megszórta az időjárás hóval, de vasárnapra kiderült az ég, pompás idő várta a 4x7,5 kilométeres férfi sífutóváltó versenyzőit.

A szurkolók helyszínre juttatása aránylag flottul sikerült, legalábbis a Fassa-völgyből egy busszal simán, egy óra alatt Tesero központjába jutottunk. Innen shuttle-buszokkal le lehet menni a völgybe a sífutóközpontba, de egy 20 perces gyaloglással is odajuthatott az ember. Szarvsisakos, sárga-kék svédek, kék-fehérbe öltözött finnek és persze vöröslő norvégok közt vonultunk le, előzőleg pedig egy idős, Németországból érkezett párral tárgyaltuk át a németek esélyeit. Abban maradtunk: csekélyek.

És valóban, előzetesen mindenki rajt-cél norvég győzelmet várt, és a sportszentté vált Klæbo mennybemenetelét a kilencedik aranyával. Klæbo egészen elképesztőt megy most Teseróban, mindent megnyert, amin rajthoz állt, és ez vasárnap se változott.

Miután bevonultunk a saras-fenyőmulcsos-műanyaglapos placcon a jegy- és biztonsági ellenőrzéshez, láthatóvá vált, hol fogunk majd állni. Egy kanyar hónaljában alakították ki az olcsóbbik szektort, ahol a jégen vagy sárban állva helyezkedtek úgy a szurkolók, hogy minél nagyobb részt lássanak a pályából. Sikerült egy olyan helyet megcsípni, ahol szinte a korlát mellett lehettünk, és a csapatok első két, klasszikus stílust futó versenyzői mellettünk húztak el. Innen pont rá lehetett látni a célegyenesre is, így ha távolról is, de láttuk a rajtot, váltásokat, célbaérést, és valamennyire a kivetítőt.

Ez utóbbi fájóan hiányzott a mi szektorunkból, a túlterhelt internet miatt pedig nehezen tudtuk követni, pontosan mi történik a versenyben, amikor nem azon a részen jártak a sífutók, amikre ráláttunk. Néhány finn sikeresen behozta a közvetítést, így egy ideig róluk lestük, ahogy növekszik a norvég előny, versenyben vannak az amerikaiak, olaszok, finnek, és egyre sokkolóbban lemaradnak a női sífutásban hatalmas olimpiát futó svédek.

Egy svéd családdal is sikerült pár szót váltani cserébe egy közös családi fotó elkészítéséért. Egyikük, egy fiatal lány azt mondta a sanszokról, hogy tuti a norvég siker, de az már lutri, hogy a dobogó miként fog Klæbóék mögött kinézni. Éremesélyesnek mondta saját országa mellett a finneket, németeket, franciákat és amerikaiakat is. Végül a svéd váltó elképesztően leszerepelt, a tíz csapatból az utolsók lettek.

A második váltásnál már látni lehetett, a norvégok meglépnek a bolytól, amivel egy ideig együtt mentek, és a mögöttük futó hatos is kezdett szétszakadozni. Einar Hedegartot tisztes távolból, de nem szem elől veszítve követte a francia Mathis Desloges, majd egyre növekvő hátránnyal jöttek a többiek. Sportszerűtlennek nem neveznénk a szurkolótábort, de tény, hogy mindenki csak a sajátját éljenezte meg, amikor elhaladt a szektor előtt, a kisebbek versenyzői, mint a csehek, tapsot se kaptak.

Különösen nagy ricsajt csaptak a házigazda olaszok, akik igyekeztek a dobogóra hajszolni a négyesüket, de egy maroknyi amerikai is öblösen üvöltözte, hogy „USA, USA”, akárhányszor az amerikai sífutók elhaladtak előttük.

Az amerikaiak ugyan sokáig az élmezőnyben tartották magukat, de idővel leszakadtak, ellenben a kanadaiak ragadtak a többiekre. Az utolsó váltásnál már egyértelmű volt, Klæbo elherdálhatatlan előnyt kapott a többiektől, kvázi csak be kellett érnie a célba. Az előnyt nem is növelte, nem is igazán csökkentette, és a 20 másodperces tippünk is bejött: végül 22 másodperccel a francia Victor Lovera előtt ért célba. Loverát se nagyon zavarták a többiek, a már szabadstílusban futó finn Niko Anttola és az olasz Federico Pellegrino egyre jobban lemaradtak mögötte. Pellegrino félelmetes hajrát ment, olyannyira, hogy a bronzcsata lett a legizgalmasabb része a versenynek.

Mire a szektorunkhoz értek az utolsó körben, az olasz teljesen behozta a finnt, a hazai szurkolók pedig torkuk szakadtából üvöltve biztatták, mögöttünk egy magányos női hang harsogta csak a „Suomit”. Az olaszoknak sikerült, előzésbe hajszolták Pellegrinit – akiről a hazafelé tartó buszon egy olasz férfi azt mondta, a pletykák szerint az olimpia után visszavonul. A célba érkezése óriási hangorkánt váltott ki, a finnek pedig fanyar szájízzel vették tudomásul, hiába a sífutás egyik fő országa az övék, most lehajrázták őket.

A tömeg ezután gyorsan oszlani kezdett, és különösebb skandálás, örömködés nélkül vonult ki a stadionból, hogy a buszokra felpréselve magát, elhagyja Teserót. Mivel a mi szállásunk egy mellékvölgyben feküdt, egy órát kellett várnunk, addig is végignézhettük az olaszok újabb nagy örömködését a kisváros főterén, a Piazza Cesare Battistin. Itt kivetítőn adták a női óriás-műlesiklás döntőjét, amit a zseniális Federica Brignone nyert meg. A buszúton hazafele norvégok tárgyalták ki olaszokkal a nagy nap eseményeit, mögöttük a csipkés hegyek látványát már végtelenül unó helyi tinik mélyedtek a telefonjaikba, síelők sandítottak ki a sisakjaik alól.

Végül leszálltunk Campitellóban, ahol javában zajlott a farsang, a helyi ladin nyelven ment a jódli, feldíszített traktorokon mutogatták bájaikat női műkorcsolyázónak öltözött férfiak, és az aszfalton hokizó kölykök borítottak fel embereket. Nagy karnevál lesz ma Olaszországban, a sífutó férfiak és Brignone is tettek róla.