A helyközi járatos buszt tehénkolompolás hangja verte fel, de nem egy csorda, csak svájci szurkolók nyomakodtak fel, hogy odaérjenek a téli olimpia első éremosztó számára, a férfi lesiklásra, Bormióba. A svájciak feliratai egyértelműen jelezték, hogy az alpesi sí jelenkori egyeduralkodóját, Marco Odermattot várják győztesnek, nem is alaptalanul, Odermatt ebben a szezonban is dominálta a lesiklást.
Az aranyéremért egy rettegett pályán kellett a leggyorsabban lejönni. Az olimpián évtizedek óta nem volt ilyen nehéz lejtő, mint a Stelvio, amit a világkupa-sorozatban is a legnagyobb kihívást jelentő pályának tartanak a sízők. Mintha csak a hírhedtségét akarták volna érzékeltetni, a pálya éjszaka kísérteties látványt nyújtott, ahogy stroboszkópszerű megvilágítást kapott, ráerősítve a szörny becenévre. A pálya az aljáról nézve is szédületesen meredek, de a versenynapra a barátságosabb arcát mutatta a szikrázó napsütésben, aminek a versenyzők is örülhettek.
„A Stelvio nemcsak az egyik legnehezebb pálya, hanem a legnehezebb. Talán februárban több fény van a pálya felső részén, és így talán két százalékkal kevésbé nehéz, de kihívást jelentő lejtő” – nyilatkozta még az olimpia előtt Odermatt.
A fényről több síelő is beszélt, a bormiói lesiklás a világkupa-sorozatban általában december végén jön, amikor még laposabbak a fények, és a pálya néhány szakaszán nem túl jók a látási viszonyok, de ez csak az egyik elem, ami nehézséget okozza.
A bormiói lesiklás szlogenje már régóta a „tiszta adrenalin”, nem véletlenül. A síelők 2255 méterről rajtolnak, és a 3442 méter hosszú pályán egy Kékes-tetőnyi magasságot, 1023 métert veszítenek. A rajt után szinte szabadesés következik, a 63 százalékos meredekségű részen hat másodperc alatt 100 kilométer per órára gyorsulnak fel a sízők, ami már önmagában nagy fizikai megterhelés.
Egy technikásabb szakasz után következik a Rocca-ugrató, ahol 30 métereket repülnek, majd egy hosszabb sebességgyűjtő szektor jön. A keresztcsúszó részen, a Carcentina-traverzen is a léceken kell maradni, majd a San Pietro-ugrató következik, ami 40-50 méteres repüléseket hoz. A nagy erőhatások, és a hosszúnak számító, két perc közeli futam miatt a végére elkészülnek erejükkel a sízők, amihez a pálya buckáin való rodeózás is hozzájárul.
A Stelvio időnként áldozatokat is szed. Az előző szezonban a francia Cyprien Sarrazin bukott olyan nagyot, hogy agyi traumát szenvedett el, még az is kérdés volt, hogy valaha egyáltalán talpra áll. A bukása után volt olyan versenyző, aki élesen kritizálta az olasz szervezőket, hogy nem tudják, hogyan kell előkészíteni egy pályát, és nem érdemlik meg az olimpiát.
A klímaváltozás hatásait az észak-olasz hegyekben is érzékelik, egyre kiszámíthatatlanabb, hogy mikor és mennyi hó esik, a Bormio körüli hegyekben sincs most egységes hótakaró, de a pályával nem volt gond. A célterületen plusz két fok körül volt a hőmérséklet, és a direkt napsütésben többen neki is vetkőztek.
A lejtőhöz rendkívül jól alkalmazkodott Dominik Paris, aki korábban már hétszer is nyert itt, és az olaszok most is bíztak benne, hogy aranyérmet nyerhet, még ha nem is volt annyira erős eddig a szezonja. Az utóbbi hónapokban viszont egy másik olasz, Giovanni Franzoni is a legjobb lesiklók közé katapultált, tőle is sokat vártak.
A kétezer fős tribünön az olaszok létszámban felvették a versenyt a svájciakkal, és bemelegítésként egy fehér szőrmebundás, fél play backet játszó szaxofonos – olyasmi lehet, mint nálunk Márió, a harmonikás – parádézott a nézők között. Bormióban már két órával a rajt előtt tömött sorokban mentek a síaréna felé, de meglepetésemre nem volt fojtogató a tumultus, mint amire számítottam. Úgy teszik, hogy a legnagyobb olasz sztárok egyike, Paris sem mozgatott meg tömegeket, inkább csak az amúgy is síversenyre járók jöttek az olimpiai futamra.
Az első néhány rajtoló között sem olasz, sem svájci nem volt, de a San Pietro-ugrató hosszú repüléseknél azért felmorajlott a lelátó. A Stelvio ma kevésbé volt könyörtelen, de így is történt bukás, a francia Maxence Muzaton a nehéznek számító részeket már megcsinálta, amikor a pálya alján bukott. Nagy baja nem lett, de látszott, hogy minden kisebb hibát büntet a lejtő.
A hatodikként induló Alexis Monney az élre ugrott, de utána jött Odermatt, a nagy kedvenc, és egy még gyorsabb menetet tett le. Lesiklása közben végig ment az "Odi, Odi' skandálás, bár ebből aligha jutott el hozzá bármi. Sokan gondolhatták, hogy zsebben az arany, de a harmadik svájci, Franjo von Allmen egy még merészebb futamot rakott össze, és hét tizeddel előzte meg Odermattot. A svájciak persze így is mámorban úsztak, elhitték, hogy tarolhatnak.
A két hazai favorit közül Franzoni rajtolt előbb, és Von Allmen közelében kerül, de két tizeddel végül mögötte maradt. Parisban még mindig bíztak az olaszok, és valahányszor felvillant a kivetítőn, hogy néhány századdal vezet vagy a legmagasabb sebességet érte el, úgy üvöltöttek, mintha a vb-döntőben lőttek volna egy gólt. Paris aztán nem tudta végigvinni a sebességét, de azért Odermattot letolta a dobogóról.
Ezután már csak néhány olyan síelő jött, akinek papíron még volt esélye dobogóra kerülni, de egyikük sem okozott meglepetést. Az utolsók között rajtolt el Szőllős Barnabás, aki izraeli színekben versenyez, és ez már a második olimpiája. A Stelvióval volt már korábbról tapasztalata.
“Kezdem megszeretni ezt a pályát. Kétszer voltam itt világkupán, decemberben nagyon durva, a legnehezebb verseny, ami létezik. Most süt a nap, nagyon jó volt a hó, így élvezni is lehetett” – mondta a célba érkezés után Szőllős, aki az első harmincba kerülést tűzte ki célul, és ez be is jött neki. “Aki előttem indult, az mind világkupás, top versenyző, nem volt egyszerű, de jó menet volt.”
Szerinte ebben az is segítette, hogy több pályamunkás egyengette a lejtőt, mint a világkupaversenyeken, és így kevésbé esett szét pálya.
“Ilyen lejtőre sehol sem lehet készülni, ez az egyetlen ilyen. Nagyon jó kondi kell hozzá, két percig száz százalékot kell nyújtani, nem lehet pihenni egy másodpercet sem, mint más pályákon, ahol vannak hosszú csúszó részek. Itt nincs hasonló, végig kanyarodni kell, végig ráz, végig nagyon durva. Ezerrel besavasodunk” – mondta Szőllős Barnabás.
A tehénkolompok a svájci himnusz után is megszólaltak, és hát Von Allmenhez még jobban is illenek, mint Odermatthoz. A friss olimpiai bajnok a verseny utáni sajtótájékoztatón elárulta, hogy a szarvat mutató ünneplésével lakóhelyének híres haszonállatait, a simmentali marhákat idézte meg.
