A Real Madrid szerződést bontott Xabi Alonsóval a Barcelonától elszenvedett vereség után

A Real Madrid szerződést bontott Xabi Alonso vezetőedzővel, miután vasárnap 3-2-re kikaptak a Barcelonától a spanyol Szuperkupa döntőjében. A Real hétfő esti közleménye szerint közös megegyezéssel döntöttek úgy, hogy Xabi Alonso alig fél év után máris távozik a posztjáról.

„Xabi Alonso mindig is a madridisták szeretetét és csodálatát fogja élvezni, mert ő a Real Madrid legendája, és mindig is klubunk értékeit képviselte. A Real Madrid mindig is az ő otthona marad. Köszönjük Xabi Alonsónak és edzői stábjának az eddigi kemény munkát és elkötelezettséget, és sok sikert kívánunk nekik” – áll a klub közleményében.

Xabi Alonso a nagyon sikeres leverkuseni időszaka után, tavaly nyáron vette át a Real Madrid irányítását. A vezetésével azonban nem volt túl sikeres a Real: a spanyol bajnokságban négy pont a hátrányuk a nagy rivális Barcelonával szemben, a Bajnokok Ligájában pedig a Liverpooltól és a Manchester Citytől is kikaptak.

A Real arról is beszámolt, hogy a klub egykori védője, Álvaro Arbeloa lesz az első csapat új edzője. Arbeloa tavaly június óta a tartalékcsapat Castilla edzője, és 2020 óta a teljes edzői karrierjét a Real Madrid utánpótlás-akadémiáján töltötte.

„Játékosként Álvaro Arbeloa a Real Madrid történetének egyik legsikeresebb időszakában volt a csapat tagja. 2009 és 2016 között 238 hivatalos mérkőzésen viselte a csapat mezét” – írták róla. Ez idő alatt nyolc trófeát nyert: kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, klubvilágbajnok, UEFA Szuperkupa-győztes, spanyol bajnok és kupagyőztes, és egyszer nyert spanyol Szuperkupát is.

A spanyol válogatottban Arbeloa szintén egy történelmi korszak részese volt: 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnok lett, és tagja volt a 2010-ben vb-győztes csapatnak is. Összesen 56 alkalommal lépett pályára a spanyol válogatottban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!