Itt a döntő, hamarosan kiderül, mi a 21. századi magyar sport legnagyobb sikere

Kedden indított szavazásunk első négy fordulójában hatalmas csatákat láthattunk. A focisikerek közt a magyar-osztrák vezetett (2-0), aztán a portugálok elleni 3-3 fokozatos felzárkózott mellé, és minimális különbséggel nyert, ezzel biztosította a helyét a négyes döntőben. A második körben a nem olimpiához kapcsolódó nagy alakítások közt Erdei Zsolt megelőző egyenesei, mint a ringben, itt is meglehetősen hatékonyak voltak. Michelisz Norbert azonban sebességet váltott, megelőzte, ezzel együtt Talmácsi Gábor is olyan íveket használt a kanyarokban, amivel felzárkózott, és Valter Attila is növelte a tempót. Erdei mozgósította erőtartalékait, ahogy Fragomeni ellen, a második helyet megőrizte Valter előtt, Michelisz az első helyet orrhosszal elvitte.

A szavazás harmadik csoportjában Milák Kristóf olyan elképesztő fölénnyel nyert, mint ahogy 200 pillangón dominált 2019 és 2022 között. Az első pillanattól az élen haladt, és olykor még növelni is tudta a különbséget, pedig a kihívói között nem kis egyéniségek voltak. A szavazatok 50 százalékának besöprésével lett első.

A negyedik részben igazi galaktikusok mérték össze az erejüket, és a vízilabda-válogatott – képletesen – egy góllal, vagyis néhány százalékkal Szilágyi Áron előtt járt, és a háromszoros bajnokok csatájából végül a pólósok kerültek győztesen. Velük egészült ki tehát a négyes döntő mezőnye, és most már csak annyi a dolgunk, hogy a négy a maga nemében egyedülálló teljesítményből kikerüljön a győztes, a 21. század eddigi legnagyobb sikere.

Következzen egy speciális, kicsit személyes laudáció mindegyik extra élményeket kiváltó sikerről.

A magyar–portugál előtt, és magán a meccsen is, egy olyan átváltozáson esett át a válogatott, amit felemelő volt testközelből átélni. A magyar drukkerek olyan érzéssel érkeztek Lyonba, amivel addig kevésszer bármilyen meccsre: nem kellett félni a vereségtől. Gera közönségdíjas gólja után Dzsudzsák kétszer is betalált, mindhárom gól a tizenhatoson kívülről jött.

Csak egy kiragadott példa: Guzmics Richárd úgy került be a nemzetközi statisztikákba, mint az egyik legkomolyabb sprintre képes védő. Miközben beszélgettem úgy vele 2015-ben Krakkóban, hogy a mai napig visszacseng a fülemben: ami rossz volt a focinkban, velem azonosították. A 2013-as amszterdami katasztrofális 1–8 után két és fél év sem telt el, amikor a világranglista 17. helyén állt a magyar válogatott, és semmi más nem történt, mint Dárdai Pál hatására megváltozott a munkamódszer.

Michelisz Norbert már akkor megtöltötte a Hungaroringen a lelátókat, amikor még nem a világbajnoki címért harcolt, hanem a Zengő Motorsport színeiben elsősorban a helyezésekért. 2011-ben tért vissza a WTCC sorozat a magyar pályára, és Michelisz az ötödik helyről rajtolva a második helyen ért célba Alain Menu mögött a Hondájával. 2013-ban újra második itthon, 2017-ben pedig már gyári csapat pilótájaként az összetett pontversenyben is az. Háromszor nyert eddig a túraautósoknál, először 2019-ben, akkor az öt futamgyőzelme mellett tízszer állt a dobogón a ritka erős mezőnyben. Élmény hallgatni a szavait, amikor a szakkommentátorként beszél a Forma-1-ről.

Milák Kristóf 19 évesen, második világbajnokságán, először versenyezhetett 200 pillangón, és ugyan esélyesként érkezett a koreai Gvangdzsuba, elképzelhetetlen hatást váltott ki a győzelmével, és Michael Phelps csúcsának megdöntésével. A médiával akkor még jó viszonyban volt, és mosolygósan említette, hogy szívből sajnálja, hogy nem ért össze a pályafutása Phelpsével, mert az lett volna az igazán nagy döntő, ha egymás mellett úszhatnak. Milák akkor egyedül készült fel Selmeci Attila irányítása mellett Érden, később segítette őt Biczó Bence és Márton Richárd is. Nyert két olimpián, erre a múltban csak Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás volt képes. Hogy egy harmadik olimpia mennyire motiválja, hamarosan kiderül.

És akkor a vízilabda. Hogy mekkora sikert értek el, igazából az azóta történtek mutatták meg. Mert még 2008-ban is teljesen természetesnek vettük, hogy a pólósok úgyis nyernek, azóta viszont négy olimpián mindössze egy bronz volt a termés. Mindegyik aranyéremnek megvolt a szépsége. Eleve kellett egy kis bátorság 1996 karácsonya előtt, hogy a szövetség elnöksége azt mondja: a comói állatorvos, Kemény Dénes lesz a legalkalmasabb edző a csapat vezetésére. Egy szavazaton múlt.

Kemény egyik kulcsmondata: nem a tizenhárom legjobb játékos utazik, hanem az a tizenhárom, amelyik csapatként a legjobb. 2000-ben két vereség után álltak talpra, bebizonyították: nincs olaszfóbia. A döntő álomjátékot hozott az oroszok ellen, 13–6. 2004-ben esélyesként nyertek, kétszer verték a szerbeket. A döntőben egy olyan fordítással, ami példátlan. 2008-as menetelés végén újra izgalommentes döntő jött, az USA ellen 14–9.

Szóval, most már nincs más hátra, mint közöttük eldönteni, mi volt a legnagyobb siker ebben a negyedszázadban, ki a bajnokok bajnoka. Hogy aztán a voksok összegezése után elmondhassuk viccesen: szubjektív szavazás, objektív eredménnyel.