A Feröer-szigetek futballválogatottja történetének legnagyobb győzelmét aratta azzal, hogy csütörtökön 4–0-ra legyőzte Montenegrót világbajnoki selejtezőben.
Az önálló államként nem létező, de saját futballszövetséggel bíró Feröer-szigeteknek körülbelül 50 ezer fős a lakossága, ebből a merítésből kell összehoznia egy ütős csapatot. A részben amatőrökből álló válogatott valaha pofozógépnek számított, de mindig tudnak okozni meglepetést. A hozzájuk hasonló kisebb csapatokat már stabilan verik, és már nagyokat is el tudnak kapni, 2022-ben például a törököket verték 2–1-re.
Csütörtökön a náluk jobban jegyzett Montenegrót ütötték ki, már az első félidőben 2–0-ra vezetett a feröeri válogatott, amihez aztán még két gólt hozzátettek a másodikban. Részben magyar sikernek is lehet ezt nevezni, mert a feröeri csapatban 68 percet játszott Turi Géza Dávid, az egykori NB I.-es kapus, Turi Géza fia. A Feröer-szigetek 2014-ben már nyert egyszer 4–0-ra, de akkor egy másik mini fociállam, a története második hivatalos mérkőzését játszó Gibraltár volt az ellenfél.
A Feröer-szigetek történetének legjobb szériáját futja, még sosem fordult elő vele, hogy a vb-selejtezős csoportjában háromszor nyerjen, és ezzel még a továbbjutási esélyeit is életben tartotta.
Csütörtökön Magyarországon is rendeztek vb-selejtezőt, Zalaegerszegen a Belarusz válogatott pályaválasztóként fogadta Dániát, és 6–0-s vereséget szenvedett.
Ausztria története legnagyobb különbségű győzelmét aratta, 10–0-ra verte San Marinót. Marko Arnautovic négy góllal zárt, amivel már összesen 45 gólos a válogatottban, és ezzel az osztrák örökranglista élére is ugrott Toni Polstert megelőzve.