Fucsovics a harmadik fordulóban búcsúzott Wimbledonban

Fucsovics Márton a harmadik fordulóban búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságon, mivel szombaton három játszmában kikapott az amerikai Ben Sheltontól, írja az MTI.

A 33 éves magyar játékos a második adogatójátékát elvesztette a meccsen, ezután majdnem sikerült visszaszereznie a következő gémben, de a tizedik helyen kiemelt riválisa két bréklabdát hárítva megőrizte az előnyét, amelyet aztán végigvitt a játszmában, így 36 perc után előnybe került.

A második szett még kiegyensúlyozottabb küzdelmet hozott, mindkét fél rendkívül magabiztosan szervált, a 22 esztendős Sheltonnak ugyan volt két esélye fogadóként játékot nyerni, de a 2021-ben negyeddöntős Fucsovics hárította a bréklabdákat, így rövidítés következett. Ebben egyetlen fogadóként nyert labdamenet döntött a tengerentúli rivális javára.

A harmadik felvonásban már egyoldalúvá vált a csata, ugyanis Shelton két brékkel 5:1-re elhúzott, és bár a nyíregyházi játékos a meccs során először fogadóként játékot nyert, utána megint elvesztette az adogatójátékát, ezáltal pedig a találkozót is, amely 122 percig tartott.

Eredmények:

férfi egyes, 3. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):

Ben Shelton (amerikai, 10.)–Fucsovics Márton 6:3, 7:6 (7-4), 6:2

korábban:

férfi páros 2. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):

Pierre-Hugues Herbert, Jordan Thompson (francia, ausztrál)–Marozsán Fábián, Mattia Bellucci (magyar, olasz) 6:4, 6:7 (7-9), 6:3

vegyes páros, 1. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):

Babos Tímea, Mate Pavic (magyar, horvát 8.)–Ulrikke Eikeri, Fabien Reboul (norvég, francia) 6:4, 7:6 (7-5)

női páros, 2. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):

Stollár Fanny, Irina Hromacsjova (magyar, orosz, 13.)–Anastasia Detiuc, Irina Simanovic (cseh, belarusz) 7:6 (7-2), 6:4

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!