Michelisz a sűrűjébe került Portugáliában

Két hete Monzában Michelisz Norbert gyűjtötte a legtöbb pontot a TCR World Tour olaszországi állomásán, a siker ellensúlyozására kapott +40 kilogramm viszont visszaütött a portugáliai Vila Real utcai pályáján, a sorozat kétszeres magyar címvédője és márkatársai is visszaestek a szombati időmérőn. Mikel Azcona a hetedik, Michelisz a nyolcadik helyen jutott tovább az időmérő első szakaszából.

Mondhatnánk, hogy a hátrányuk jelentős, 1 másodperc fölötti volt, de tulajdonképpen ezzel majdnem mindenki így volt, a Lynk & Cót (és a bajnokságot) vezető Yann Ehrlacher ugyanis nagyon elkapta a fonalat, saját csapattársaira, Santiago Urrutiára és Thed Björkre is 6 tizedmásodpercet vert, mindenki más pedig már 1 másodperc hátrány fölött jött – köztük Ma Csing-hua a negyedik Lynk & Cóval.

Micheliszék így elsősorban nem a Lynk & Cókkal, hanem mindenki mással voltak versenyben, ebben pedig nem álltak olyan rosszul, a kínai márka utána 5 helyezettet ugyanis kevesebb mint 4 tizedmásodperc választotta el. Mögöttük pedig egy újabb nagy leszakadás jött, Ignacio Montenegro a kilencedik helyen már 2 másodpercnél is nagyobb hátránnyal bírt.

Fotó: WSC / Fastclick
Fotó: WSC / Fastclick

Az időmérő második szakaszára sokat kellett várni, a Q1 legvégén ugyanis Manuel Fernandes Jr. elég nagy erővel csapódott neki a szalagkorlátnak. Előbb meg kellett bizonyosodni róla, hogy a portugál pilóta jól van, majd ki kellett emelni a pálya közepéről az összetört versenyautót, végül pedig a megsérült szalagkorlátot is cserélni kellett.

A 15 perces második szakasz elejére Azcona javulni tudott, ő a második helyet csípte meg a mindenkihez képest teljesen más szintet megütő Ehrlacher mögött, Michelisz pedig a hatodik helyre jött fel. A végén a magyar pilóta nem is akart már javítani, megelégedett ezzel a hellyel, míg Azcona a negyedik pozícióban zárt. Az időmérőt Ehrlacher nyerte, Urrutiát végül 180, a végére nagyot javuló Esteban Guerrierit pedig 198 ezredmásodperccel előzte. Ezzel a Lynk & Co remek helyzetből várhatja a két vasárnapi futamot, az első versenyt a márka két pilótája kezdi az élről, a második, fordított rajtrácsos futamon pedig Ma és Björk a 2-3. helyről indulhat majd. Michelisz az első futamot a 6., a másodikat az 5. helyről kezdheti.

Az első verseny vasárnap (magyar idő szerint) délután 13 órakor, a második 18.05-kor rajtol majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!