Vas Blanka ötödik lett a terepkerékpáros világbajnokságon
2025. február 1. – 15:03
Vas Blanka élete legjobb felnőtt eredményét elérve ötödik lett a franciaországi Liévinben rendezett terepkerékpáros (ciklokrossz) világbajnokságon. Vas az első körben még tudta tartani az iramot a favorit hollandokkal, de utána visszacsúszott, és a neki kevésbé fekvő pályán még egy versenyző megelőzte.
Vas Blanka kedvező előjelekkel vágott neki az idei világbajnokságnak, múlt héten szombaton megnyerte a maasmecheleni világkupafutamot, majd vasárnap a hoogerheidei világkupán második lett. A szezon korábbi részében nem mindig tudta tartani a lépést a legjobbakkal, de érezhetően előrelépett fizikailag is az utolsó futamokon, kerékpárkezelésben pedig mindig is az egyik legkiválóbb volt. Az idényben 11 világkupafutamon indult, és egy kivétellel mindig a legjobb tízben végzett, ami végül az összetett harmadik helyet is jelentette neki a sorozatban.
A most 23 éves Vas, egy korosztályos vb-bronz és -ezüst után három éve lépett fel a felnőttek közé, de eddig nem volt túl sikeres a világbajnokságokon. 2022-ben, mint utólag kiderült, betegen versenyzett, és csak 17. lett, egy évvel később 11. helyen ért célba, a tavalyi vb-t pedig betegség miatt volt kénytelen kihagyni.
Az észak-franciaországi Liévinben nem sokszor rendeznek elit ciklokrosszversenyeket, így mindenkinek egy kicsit ismeretlennek számított a pálya, amit a korábbi napok kiadós esőzései még nehezebbé tettek. Vas az Eurosportnak azt mondta, a futam előtt, hogy nagyon könnyen lehet defektet kapni a sárban megbúvó kavicsok miatt, és a legerősebb fog majd nyerni, a ragadós sár miatt pedig sok szakaszt kell futva teljesíteni. A futásról egyébként két beépített lépcső is gondoskodott.
A pályabejárásról készült fotók és videók valóban kemény futamot ígértek, az egymásba érő rövid meredek emelkedők a mély sár miatt nem voltak végigtekerhetők, míg a legtöbben a pályába bekerülő rézsűtől tartottak, ahol nehéz nyeregben maradni.

Ahogy a korábbi években, most is Hollandia adta a legtöbb esélyest, a címvédő Fem van Empel, a korábbi világbajnokok, Lucinda Brand és Ceylin del Carmen Alvarado, valamint Puck Pieterse számítottak előzetesen Vas legveszélyesebb ellenfeleinek.
A rajt után Vas a nyolcadik-tizedik helyre sorolt be, de három perc után már a harmadik helyen haladt Pieterse és Van Empel mögött, akik gyorsan tíz másodperces különbséget alakítottak ki. Az első kör végére Brand is megelőzte Vast, a magyar bringás öt másodperces hátránnyal követte.
Brand a második körben feldolgozta magát két honfitársára, Vas pedig tartotta a tempót, érdemben nem nőtt a hátránya az egymást folyamatosan támadó és időnként akadályozó hollandok mögött. A harmadik körben Brand és Van Empel ritmust váltott, és már Pieterse sem bírt velük, Vas tartotta a negyedik helyet, de már félpercnyire volt. Az első két hely már ekkor eldőlni látszott, és a légüres térbe kerülő Vasnak sem volt már esélye a harmadik hely elérésére. Sőt, még egy holland, Inge van der Heiden is elé került a negyedik kör végére. Vas ezután már nem tudott újítani, közel két percet kapva a győztestől az ötödik lett.
Brand az ötödik kör végén váltott iramot, és a technikásabb részen négy-öt másodpercet adott Van Empelnek. A címvédő mindent beleadott, hogy visszaküzdje magát, és az utolsó fél körre már ott volt Brand nyakán. Ezután óriási csatát vívtak, egymást érték az akcióik. Végül az utolsó kanyar döntött, Brand rossz ütemben ért fel az emelkedő tetejére, és kénytelen volt lerakni a lábát, nem tudott már sprintelni a győzelemért. A harmadik helyre Pieterse érkezett meg.
Az elit női futam előtt az U23-as férfiak versenyeztek, eredetileg két magyar, Vas Barnabás és Takács Zsombor nevezett, de végül csak az utóbbi indult el. Takács juniorok között top 10-es is volt már világbajnokságon, és most sem volt elképzelhetetlen tőle hasonló teljesítmény. A rajt után még az első húszon kívül volt, de utána körről körre sikerült feljebb lépnie, végül a 13. lett 3 perc 4 másodpercet kapva a győztes Tibor del Grossótól.