Egy hónapos eltiltást kaptak a mosonmagyaróvári női kézilabdázók, mert tüntetőleg nem játszottak

2025. január 9. – 14:29

Másolás

Vágólapra másolva

Egy hónapos eltiltást kaptak a Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapatának kezdőjátékosai, mert tavaly novemberben, a Debrecen elleni bajnoki első két percében tüntetőleg nem játszottak. A Magyar Kézilabda Szövetség etikai és fegyelmi bizottsága ezért most súlyos büntetéseket szabott ki a csapat játékosaira és edzőire a sportszerűtlen magatartása miatt. A kezdőcsapat tagjait, illetve a vezetőedzőt és a másodedzőt február 10-ig eltiltották.

A szövetség csütörtöki közleménye szerint a bizottság 21 határozatot hozott a november 13-án rendezett bajnoki mérkőzésről. A meccs elején a mosonmagyaróvári kezdőjátékosok összeölelkezve hátat fordítottak a rivális kapujának, és megtagadták a játékot, miközben a kispadon tartózkodók összekapaszkodva fejezték ki egyetértésüket. Ez idő alatt a debreceniek két gólt lőttek, a mérkőzést pedig végül 31-29-re nyerték meg.

Lóránth József, a fegyelmi testület elnöke azt mondta: „A kezdőjátékosok magatartása súlyosan sportszerűtlen volt és teljes mértékben ellentétes a sport, a kézilabdázás és a Fair Play eszméjével. A kezdőjátékosok passzív magatartásukkal befolyásolták a mérkőzés végeredményét.” Az akciójukkal pedig a kispadon tartózkodók szolidaritást vállaltak.

„Az Etikai- és Fegyelmi Bizottság álláspontja szerint az eljárás alá vontak súlyosan sportszerűtlen megnyilvánulása teljes mértékben játékidegen volt a kézilabda sportághoz, a sportszervezetük, valamint a Magyar Kézilabda Szövetség hírnevéhez pedig méltatlan volt, továbbá rendkívül rossz példát mutattak, mind más kézilabdázóknak, mind pedig az utánpótláskorú játékosoknak” – mondta a fegyelmi testület elnöke.

A bizottság döntése alapján a mosonmagyaróvári kezdőjátékosok: Albek Anna, Falusi-Udvardi Laura, Faragó Luca, Nogueira Martins Caroline Aparecida, Stranigg Zsófia, Tóth Eszter és Tóth Gabriella február 10. napjáig tartó határozott idejű eltiltást kaptak, továbbá pénzbüntetésben részesültek. Hozzájuk hasonlóan Gyurka János vezetőedzőt és Stranigg Ferenc edzőt szintén február 10-ig eltiltották és pénzbüntetést kaptak.

Az eltiltások a magyar szövetség által szervezett valamennyi versenyrendszerre vonatkoznak, az EHF versenyrendszerét azonban nem érinti.

A mérkőzés kezdetekor a kispadon lévő játékosok közül Halter Mélanie, Horváth Szofi Viktória, Ines Ivancok-Soltic, Kukely Anna, Lancz Barbora, Molnár Dorottya, Pipy Wolfs, illetve Varga Emília pénzbüntetést kapott, míg Magyar Flóra Hanna utánpótláskorú játékos írásbeli megrovásban részesült. A stábtagok közül Benkovics Edit és Doka István pénzbüntetést kapott.

A pénzbüntetések legkisebb összege 100 ezer, a legnagyobb összege pedig egymillió forint. A meccset rendező Mosonmagyaróvári Kézilabda Club Kft.-t rendezési hiányosságok miatt egymillió forintra büntette a bizottság, valamint a soron következő 3 hazai bajnoki/kupamérkőzésen a hazai törzsszurkolók (B-közép) szektorának lezárására, továbbá szövetségi biztonsági ellenőr fogadására kötelezte. Az érintettek a fegyelmi eljárás végén kijelentették, hogy a határozatok ellen nem nyújtanak be fellebbezést, így a határozatok a kihirdetéssel egyidejűleg jogerőre emelkedtek.

A játékosok demonstrációjának hátterében a klubvezetést uraló kaotikus állapotok állnak, nemrég a teljes elnökség lemondott az elnökkel együtt, új elnököt választottak, de azóta az új elnökségből hárman is távoztak. A csapat azóta elnézést kért a tiltakozás miatt. A csapatkapitány, Tóth Eszter azt írta a Facebook-oldalán, hogy hirtelen felindulásból döntöttek úgy, hogy nem játszanak, de most már úgy gondolják, ez nem volt helyénvaló, és mélyen bánják, hogy így próbáltak hangot adni a kilátástalannak érzett helyzetüknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!