A sok színes virágot a lakásban szerettem volna a születésnapodra, nem az utolsó utadra – eltemették Keleti Ágnest

„Kemény és mulatságos ember, életvidám és közvetlen személyiség, ami az elért eredményeinél is lenyűgözőbb. Egy éve a születésnapján nála jártam, áldásra helyeztem a kezem a fejére, de a maga sajátos humorával kérte, nehogy baja legyen a frizurájának, meggörbüljön haja szála” – Verő Tamás főrabbi emlékezett így Keleti Ágnesre, aki a múlt héten halt meg.

Temetését a Kozma utcai temetőben tartották, ahová sok egykori sportoló és további százak látogattak el. Keleti volt a világ legidősebb olimpiai bajnoka, aki első aranyát 1952-ben nyerte, majd 1956-ban négyszer szólt neki a Himnusz. Ezt a bravúrt egyetlen magyar sportolónak sem sikerült azóta sem elérnie.

A Mazsihisz nevében Grósz Andor arról beszélt, hogy nem búcsúzni szeretne tőle, hanem megköszönni, hogy egyszer sem tört meg a pályája alatt. „Bennem a mosolya marad, a született győztesek mosolya. Életével azt igazolta, hogy meg lehet maradni annak, aminek születünk: magyar zsidónak.”

Keleti 1956 után nem tért haza, először úgy volt, hogy Ausztráliában marad, aztán Németország érintésével Izraelben telepedett le, és ott igyekezett megteremteni a női tornát, az edzőképzés megvalósításában is kiemelkedő szerepet játszott. Pályafutásáról és életéről ebben a cikkben emlékeztünk meg.

„Győztes tudott lenni egy olyan időszakban, amikor üldöztetésben volt része, hiszen nem kímélték a történelem viharai. Millióknak mutatott utat. Nemcsak Magyarországon, a világon is” – ezek már Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a sportért is felelős honvédelmi miniszter szavai voltak, aki a magyar állam nevében búcsúzott a nemzet sportolójától. Ezt a címet Keleti 2004-ben, rögtön az alapításakor megkapta.

Az Izraeli Olimpiai Bizottság elnöke, Yael Arad egy személyes történettel kezdte. Herzliya tengerpartján futott, amikor találkozott Keletivel, aki az otthonából rózsaszín fürdőruhájában ment le a vízhez, és akkor már ugyan nyolcvan körül járt, de lehetett látni a tartásán, a nyújtásán, a mozgásán, hogy valaha nagy sportoló volt.

„Később megtudtam, hogy az egyik legeredményesebb zsidó bajnok. Olyan belső ereje volt, ami már elsőre is szembetűnő volt. Arra gondoltam, ez alatt az idő alatt mennyi döntést kellett hoznia. És milyen jó döntéseket hozott. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak, generációknak inspirációt adott. Mind itt, gyerekkorának helyszínén, mind Izraelben” – méltatta.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach levelet írt, amit a NOB magyar tagja, Fürjes Balázs olvasott fel. Bach a belőle áradó szeretet emelte ki, és az állhatatosságát.

„Sok színes virág van itt körötted, nem így szerettem volna, hanem ha a lakásunkban tudsz neki örülni a születésnapodon, mert a virágokat nagyon szeretted. Most ezekkel a virágokkal kísérünk az utolsó utadra.

Ha most fentről lenézel ide, biztosan azt kérdeznéd, kik ezek a bolondok, hogy ennyien eljöttek, mit tettem én ezért? Azt hiszem, most a mennyországban nevetteted az angyalokat. Megmutattad, hogy az öregség is lehet fiatalos”

– a fia, Bíró Rafael így köszönt el tőle.

Nemcsak a tornát és a zenét szerette – eredetileg csellista akart lenni –, hanem a csillagászatot, a filozófiát és a művészeteket is. Arra is utalt, hogy fény volt abban az óriási sötétségben a második világháborúban, és remény, hogy le lehet győzni a kegyetlenséget, az antiszemitizmust.

„Nem búcsúzom, mert a szimbólumok velünk maradnak, és nem halnak meg. Nekem az élet bajnoka is voltál, aki főzött rám és nevelt, és büszkeséggel tölt el, hogy nagyon sokáig kísérhettelek az utadon.”

A beszédek után Keleti koporsóját a földbe helyezték. „Ági emlékéből fakadjon áldás” – zárta Verő főrabbi.