Energikus focit ígér és 25 évnyi játék után sokat követel majd a futballistáitól a Fradi új edzője
2025. január 7. – 14:57
A Ferencváros futballcsapata hétfőn jelentette be, hogy az új vezetőedzője az ír Robbie Keane lesz. A magyar bajnok ezzel egy olyan legendát igazolt le, aki játékosként nagyon elismert volt, de edzőként egyelőre nincsenek számottevő sikerei. Elhivatottságára, karizmájára és profizmusára azért építhetnek a Fradinál.
Keane első nyilatkozatával bizonyosan sok szurkolót meg is nyert: „Számomra a legfontosabb, hogy a klub az emberekért van, ez a kulcs. Sir Alex Ferguson mondta nekem nyáron, hogy »ne klubot válassz, hanem szurkolókat«, és azt gondolom, ez nagyon fontos” – mondta, és arról is beszélt, hogy izgalmas és energikus focit akar majd játszani a csapattal. A játékosoknak pedig azt üzente, hogy minden mérkőzésen győzni kell, nem elég egy-két meccset megnyerni.
Keane már játékosként is igazi vezéregyéniség volt, tudott hatni a csapattársaira, de a szurkolók nyilvánvalóan inkább remek cseleiért, gyorsaságáért, játékintelligenciájáért és góljaiért voltak oda. Sokoldalú játékos volt, vérbeli támadó, de játszatták szélsőként, támadó középpályásként és hátravont ékként is. Jó befejező ember volt, de helyzetteremtő képességei is kiválóak voltak, és ő szívesen ki is szolgálta társait.
A karrierje egy kisebb ír klubban kezdődött gyerekként, majd egy nagyobb tehetséggondozó egyesülethez, a Crumlin Unitedhez került. A következő lépcsőfok az angol Wolverhampton Wanderers volt, ahol már 17 évesen játéklehetőséghez jutott a másodosztályban szereplő felnőttcsapatban, és 73 mérkőzésén 24 gólt szerzett. Ezután egy szezonra a Coventryhez igazolt, majd az olasz Internazionale vitte el, de ez a légióskodás rövid életűnek bizonyult, csak 6 meccset kapott, és utána kölcsön adták a Leeds Unitednek.
Angliába visszatérve elég meggyőzően kezdett, 14 meccs alatt 9 gólt szerzett, nem véletlen, hogy ezután rendes szerződést ajánlottak neki. A következő szezonja nem volt valami fényes, kezdett eltűnni a süllyesztőben, aztán anyagi okok miatt a Leeds is ugyanerre a pályára állt, így kénytelenek voltak eladni néhány játékosukat. Keane is erre a sorsra jutott, de nem is történhetett volna vele jobb dolog, mert a Tottenham Hotspurhoz igazolt, ahol pályafutása legjobb éveit töltötte.
A Tottenhamnél első körben hat szezont húzott le, és 197 meccsén 80 gólt szerzett. Igazi közönségkedvenc lett, és az angol első osztály, a Premier League egyik legmegbízhatóbb gólszerzőjévé vált. Dimitar Berbatovval együtt félelmetes támadópárost alkottak. Játéktudása ellenére Keane nem volt kirobbanthatatlan a csapatból, emiatt több szezonban is konfliktusba keveredett az edzőivel, de sokáig kitartott a klub mellett. 2008-ban aztán a rivális Liverpoolhoz került. Ott is szerzett fontos gólokat, de nem tudott a csapat alapemberévé válni, és ha beállították, akkor sem feltétlenül a neki legjobban fekvő poszton játszatták. Ezek után nem volt meglepő, hogy fél év után visszakerült a Tottenhamhez.
A korábbiakhoz hasonló kiemelkedő játékot már nem tudta stabilan hozni, így aztán kisebb klubokhoz, a Celtichez és West Ham Unitedhez került kölcsönjátékosként, majd 2011-ben a Los Angeles Galaxyhez igazolt, ami akár már levezetésnek is tekinthető. Persze még ott is szenvedéllyel és eredményesen játszott, 125 meccsén 83 gólig jutott. Játékos-pályafutását 2018-ban az indiai Atlético de Kolkatában fejezte be, de ott már csak epizódszerep jutott neki.
A klubcsapatok mellett Keane az ír válogatottban is meghatározó játékos és 25 évesen már csapatkapitány lett. 146 válogatott mérkőzésével ma is ő a rekorder, ahogy a 68 szerzett góljával is. Legjobb tornája talán a 2002-es világbajnokság volt, amelyen három gólt is szerzett, Németországnak és Spanyolországnak is betalált. Az Európa-bajnoki selejtezőkön szerzett 23 találattal öt éven át gólkirály volt, míg Cristiano Ronaldo 2019-ben meg nem előzte.
„Szerelem. Ez az oka annak, hogy olyan sokáig Írországért játszottam. Ez nagyon egyszerű. Imádtam nézni a játékosokat a zöld mezben, amikor felnőttem, és amikor felvettem, egyszerűen illett rám. Mindig jó érzés volt. Ez nem változott az 1998-as debütálásomtól a 2016-os utolsó szereplésemig; 146 válogatottság, 68 gól és három nagy torna után” – vallott a válogatott korszakáról.
Utolsó válogatott mérkőzését 2016. augusztus 24-én játszotta, majd két évvel később már másodedzőként tért vissza a csapathoz Mick McCarthy oldalán. Később a Middlesborough-nál és a Leedsnél is vállalt másodedzői feladatokat, de ezek a szerződések rövid életűnek bizonyultak, ahogy korábban az indiai csapatánál is csak néhány hétig volt játékos–edző.
Azt, hogy nem állnak távol tőle az edző feladatok, már játékosként megélte. A Los Angeles Galaxynél rendszeresen elmondta a véleményét Bruce Arena menedzsernek, aki gyakran el is fogadta a Keane által javasolt finomításokat és változtatásokat. Egy idő után aztán nem hivatalosan ő lett a közvetítő a menedzsment és a játékosok között.
„Emberbarát vagyok, és 25 évig játszottam, így tudom, mit akarnak a játékosok. Ismerem azokat az edzéseket, amelyek lekötik a játékosokat, és sokat követelnek tőlük. Játékosként sokat követeltem magamtól, és ezt akarom az általam edzett játékosoktól is” – írta Keane az edzői hozzáállásáról 2021-ben.
Az első csapat, ahol vezetőedzőként dolgozott, a Maccabi Tel-Aviv lett. 2023 júniusában szerződött le velük, de már ekkor is sok kritika érte, hogy kiszolgál egy apartheid és rasszista izraeli klubot. Keane azzal védekezett, hogy ő csak a fociért van ott, nem érdekli a politika, de főleg az izraeli–palesztin konfliktus kirobbanása után további kritikákat, sőt fenyegetéseket kapott, így nem csoda, hogy a szezon végén, 2024 nyarán távozott a klubtól. Addig megnyerte csapatával az izraeli bajnokságot, míg a Konferencia-ligában a legjobb 16 közé tudta vezetni.
Keane tudatosan készült az edzőségre, és ahogy azt egy UEFA-edzőképzésen elárulta, nagyjából harmincéves korától kezdve már direkt ezért figyelte meg a vele dolgozó menedzsereket, hogy azok hogyan kezelik a játékosaikat, hogyan beszélnek az emberekhez, hogyan bánnak a médiával, és miket tesznek bele az edzésekbe.
Azt is mondta, hogy a játékosként szerzett tapasztalatok egy része az edzői munkához is hozzátesz. Futballistaként is megélheti, hogy milyen az öltözői légkör, hogyan kell kezelni a szurkolókat, vagy hogy milyen feladatok vannak akkor, ha idegenbe utazik a csapat.
„Azt hiszem, az emberek megfeledkeznek az apró részletekről. Bárki tarthat egy edzést. Mindannyian tartottunk már edzéseket; én húszéve tartok edzéseket. Én is voltam már húsz éve edzéseken, de különböző menedzserekkel, különböző variációkkal és különböző stílusokkal, ahogyan éppen akarták csinálni. De a legfontosabb tényezők az apró részletek – beszélt Keane az edzői filozófiájáról. – Ha egy játékos egy apró dolgot magával tud vinni az edzésről, ami segít neki játékosként fejlődni, vagy megadjuk neki azt a tudást, amit szeretnénk, ha szombaton egy mérkőzésre magával vinne, akkor máris sikerrel jártunk.”