A New York City FC-nél folytatja a Fradi eddigi edzője
2025. január 6. – 23:55
Az észak-amerikai labdarúgóligában (MLS), a New York City FC vezetőedzőjeként folytatja a Ferencvárostól távozott Pascal Jansen. A Reuters azt írja, a holland edző Nick Cushing helyét vette át, akit novemberben menesztettek az amerikai csapattól.
„Azok az értékek, amelyeket edzőként képviselek, összhangban vannak a klub értékeivel” – kommentálta döntését Jansen. Hozzátette, megtiszteltetés számára, hogy a New York-i csapat tagja lehet, és alig várja, hogy közösen sikereket érjenek el.
A New York City FC az előző szezonban 14 győzelemmel, 8 döntetlennel és 12 vereséggel keleten a hatodik helyen végzett, és a főcsoport-elődöntőben a városi rivális New York Red Bulls csapatától kapott ki. David Lee sportigazgató Jansen kinevezésekor elmondta, olyan tapasztalt edzőt szerettek volna a tehetséges játékosokból álló keretükhöz, aki el tudja juttatni a következő szintre a csapatot.
Kubatov Gábor december 31-én jelentette be, hogy a világ egyik legnagyobb futballkonszernje kivásárolta a Fradi vezetőedzőjét, Pascal Jansent. A klubelnök úgy fogalmazott, hogy „nagyon sok pénzt kaptunk érte”, majd konkrétan is közölte, hogy félmilliárd forintról van szó. Hétfőn az is kiderült, hogy Jansen helyére az egykori ír focilegenda, Robbie Keane érkezik. Addig ideiglenesen a négyszeres magyar bajnok Leandro de Almeida vezeti majd a Fradit, ő eddig Jansen segítőjeként dolgozott.