Távozik a Ferencváros edzője, félmilliárdért vásárolták ki a szerződéséből

2024. december 31. – 12:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pascal Jansen távozik a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról – írta az MTI. Az 51 éves Jansent június 13-án nevezték ki a Ferencváros vezetőedzőjévé.

Kubatov Gábor, a klub elnöke kedden jelentette be, hogy a világ egyik legnagyobb futballkonszernje kivásárolta a holland trénert a szerződéséből. Kubatov az év végi köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy

„nagyon sok pénzt kaptunk érte”, majd konkrétan is közölte, hogy félmilliárd forintról van szó.

„A második edzőnket veszik meg, és az előzőért is nagyon jó pénzt kaptunk” – utalt Dejan Stankovic májusi távozására. „Persze ha húzunk egy hosszú vonalat, hogy hány edzőt bocsájtottunk el a szerződése lejárta előtt, akkor körülbelül most vagyunk úgy, hogy ki kellett fizetni egy csomó pénzt az elbocsájtott edzőknek, és most megkerestük ezt a pénzt. Szerintem ez is egy klubbravúr, hogy egy vagyonért el lehet adni egy edzőt.” Kitért rá, hogy az általuk kötött szerződések tükörszerződések, azaz az edzőknek ugyanannyi joguk van, mint a klubnak.

Az utódlás tekintetében konkrétumokról még nem tudott beszámolni, mert – mint azt megjegyezte – „nagyon friss a hír”. Hozzátette, hogy bár nagyjából tíz napja dolgoznak rajta, de amíg nem vált véglegessé Jansen kivásárlása, „nem is illik edzőt nézni, meg nem is néztük nagyon a piacot”, most pedig hatvan nap van dönteni, sem az MLSZ, sem az UEFA nem mondhat semmit, ha ebben az időszakban nem hoznak új edzőt. Mint azt megerősítette, a csapat Leandróval készül, ő több nyelven beszél, elfogadott az öltözőben, a következő tréner kiválasztását illetően pedig nem fognak kapkodni.

A Fradi közleménye azt írja, hogy a távozó edzőért az FTC jelentős összeget kért és kapott. A klub Jansen ideiglenes utódját is megnevezte: a kispadra átmenetileg a négyszeres magyar bajnok Leandro de Almeida ül le, aki eddig Jansen segítőjeként dolgozott. „Leandro pályafutása befejezése után, 2020 és 2023 között a Fradi második csapata mellett dolgozott, 2023 óta pedig másodedzőként erősítette a klubot. A januári felkészülést már Leandro irányításával kezdi meg az együttes” – tették hozzá.

„A csapat elé kitűzött cél változatlan, minél tovább jutni az Európa-ligában, megnyerni a bajnokságot és a Magyar Kupát. Pascal Jansennek köszönjük az FTC-ért eddig végzett munkáját, tengerentúli pályafutásához sok sikert kívánunk!” – zárul a Fradi közleménye, amelyből azt lehet kiolvasni, hogy Jansen minden bizonnyal az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban, az MLS-ben folytatja edzői pályafutását.

A Nemzeti Sport információ szerint Jansen következő csapata a New York City FC lehet, amely a Manchester Cityt is tulajdonló emirátusi City Football Grouphoz tartozik. Megjegyzik azonban, hogy Jansennel kapcsolatban egy másik futballkonszern, a Red Bull is szóba jöhet, amelynek szintén van csapata New Yorkban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!