Válogatott futballistát vett kölcsön a Kecskemét a Fraditól
2025. január 6. – 11:46
Magyar válogatott futballistával erősített az NB I. utolsó helyén álló Kecskemét. A KTE a szezon végig kölcsönvette Botka Endrét a Ferencvárostól – írta a klub honlapja.
A 30 éves, 30-szoros válogatott védő nem először szerepel Kecskeméten, 2014-ben is eltöltött egy fél szezont a KTE-nél, de akkor még a Budapest Honvéd játékosa volt. 2017-ben igazolt a Fradihoz, azóta hatszor nyert bajnoki címet és kétszer Magyar Kupát.
A nemzetközi kupákban is ért el sikereket a Ferencvárossal, a Bajnokok Ligájában egy, az Európa-ligában három, míg a Konferencia-ligában szintén egy alkalommal lehetett ott a csoportkörben. Összesen 48 nemzetközi kupameccsen viselte az FTC mezét. A 2020-as és a 2024-es Európa-bajnokságon is tagja volt a magyar válogatott keretének.
Ebben az idényben 11 meccsen 511 perc játékidő jutott neki a Ferencvárosban.
„Nagyon kellemes emlékeim vannak Kecskemétről, rengeteg barátot szereztem itt annak idején, egy nagyon jó edzővel dolgozhattam, akivel szintén baráti a viszonyom, a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Mondhatjuk azt, hogy innen indult el a felnőtt karrierem. Hatalmas bizalmat kaptam akkor a klubtól, amit most szeretnék törleszteni. Tisztában van vele mindenki, hogy nehéz helyzetben vagyunk, de bízom benne, hogy tudok segíteni azzal, hogy most újra itt vagyok” – mondta Botka Endre.