Dibusz Dénes : Egy hét alatt tízet kaptunk, ez Fradi-szinten megbocsáthatatlan

2024. december 13. – 10:33

Másolás

Vágólapra másolva

„Egy hét alatt kaptunk tízet, nincs miről beszélni” – nyilatkozta Dibusz Dénes, a Ferencváros és a magyar válogatott kapusa az M4 Sportnak, miután csütörtökön 5-0-s vereséget szenvedtek a PAOK Szalonikitől, múlt héten pedig 5-4-re kaptak ki Debrecenben.

„Többször is lejátszottak minket, jó helyzetből tudták leadni a lövéseket, a végén egyértelműen látszott, hogy szétestünk. A második félidőben nem volt benne, hogy ez lesz belőle. Nagyon sok hibával játszottunk, sok labdát veszítettünk a saját térfélen. Lehet, hogy hülyén hangzik, de amit akartunk, azt az első tíz percben megvalósítottuk, sajnos az első gól után viszont nem tudtunk visszajönni a mérkőzésbe” – mondta Dibusz a PAOK elleni meccsről.

A csapatkapitány kapus szerint elöl sem volt meg a hatékonyság. „Nehezen magyarázható, hogy egy hét alatt kétszer ötöt kapunk. Magunknak kreáltuk ezt a helyzetet. Saldanha más típusú csatár, mint Varga Barni, nem tudtuk rá felrugdosni a labdát.”

„A szurkolóktól elnézést kérek, ez Fradi-szinten megbocsáthatatlan.”

Az MTI beszámolója szerint a magyar válogatott csatár, Varga Barnabás eltiltás miatt nem játszhatott Szalonikiben, ezért őt a brazil Matheus Saldanha helyettesítette.

„Természetes, hogy mindenki meg van lepődve, hiszen nem így jöttünk ide, hogy ez legyen a vége” – mondta Gruber Zsombor, aki a saját teljesítményét sem érezte jónak. „Az előző három meccsen nem így teljesítettünk, ez most nem ilyen volt, sajnáljuk. Tisztában voltunk vele, hogy ha az elején gólt szereznek, a szurkolóik mellettük lesznek. Az elején két gólt kaptunk, onnan nagyon nehéz volt, a végén pedig már sajnos lefociztak minket.”

A súlyos vereség ellenére a 9 pontos Ferencváros továbbjutó helyen áll az Európa-ligában, a január 23-án sorra kerülő hetedik körben a német Eintracht Frankfurthoz látogatnak.

Az NB I.-ben jelenleg nem megy olyan jól a címvédő Fradinak. 15 forduló után csak a második helyen állnak 31 ponttal, egy pont a hátrányuk a listavezető Puskás Akadémiával szemben. Igaz ugyanakkor, hogy eddig eggyel kevesebb meccset játszottak, mint a felcsútiak. A Ferencváros most vasárnap a Nyíregyháza ellen javíthat idegenben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!