A világ legjobb szudoku- és rejtvényfejtői jönnek 2025-ben Egerbe

2024. október 21. – 21:22

A világ legjobb szudoku- és rejtvényfejtői jönnek 2025-ben Egerbe
Fotó: Chris Hondros / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország, azon belül Eger ad otthont a 2025-ben esedékes Szudoku és Logikai Rejtvény Világbajnokságnak – jelentette be az idei pekingi vb-n szereplő magyar csapat kapitánya, György István az – MCC-közeliHungarian Conservative cikke szerint. A magyar csapat egyébként remekül szerepelt az amerikai és kínai dominancia dacára is.

György elmondása alapján mintegy 30 országból érkeztek versenyzők, ahol napokon át extrém bonyolult feladványokon törték a fejüket. Ezek a feladványok nyelv- és kultúrasemlegesek, a céljuk a versenyzők logikai képességeinek mérése, megmutatása. A magyar csapatot a hazai rejtvényszövetség válogatóján rakták össze, többkörös kiválasztási folyamatban.

A japán, kínai és amerikai uralmat már meg-megtörték a magyarok a vb-ken, öt csapatbronzunk mellett 2007-ben egy egyéni világbajnoki címet is ünnepelhettünk: Madarassy Pál bizonyult világverő rejtvényfejtőnek. Idén a válogatott nyolcadik lett szudokuban, hatodik logikai feladvány kategóriában. Egyéniben Horváth Zoltán volt a legjobb, aki 37., illetve 19. lett a két számban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!