Russell kicsúszása hozta el Norrisnak az austini pole-t

2024. október 20. – 01:26

Russell kicsúszása hozta el Norrisnak az austini pole-t
Lando Norris és Max Verstappen az austini sprintfutam után – Fotó: Erich Schlegel / USA TODAY Sports via Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Három és fél órával a sprintfutam leintése után ismét autóba ültek a Forma–1-es versenyzők az austini naplementében. Az Amerikai Nagydíj időmérőjét a két Alpine, Max Verstappen, Nico Hülkenberg és a Daniel Ricciardót nyugdíjba küldő Liam Lawson kezdte a legerősebben. A kvalifikáció első szakaszában végül Verstappen lett a leggyorsabb, megelőzve Charles Leclerc-t és a kisebb meglepetésre harmadik helyen befutó Lawsont. Az új-zélandi pilóta öröme azonban nem lehetett felhőtlen, ugyanis a nagydíjhétvége előtt motort cseréltek az RB-ben, így vasárnap csak a mezőny végéről rajtolhat majd.

A legnagyobb sokkot azonban nem Lawson Q1-es harmadik helye, hanem Lewis Hamilton kiesése jelentette. A hétszeres világbajnok elfékezte magát a hátsó egyenes féktávján a gyors körén, így mindössze a 19. idő lett az övé (a kiesés után a brit a Sky Sportsnak azt nyilatkozta, hogy várhatóan a boxutcából rajtol majd a futamon). Hamilton korábban sosem kvalifikálta magát ötödiknél rosszabb helyen Austinban. A Mercedes versenyzője mellett a két Sauber és a két Williams, tehát Csou Kuan-jü, Valtteri Bottas, Franco Colapinto és Alex Albon búcsúzott az első szakasz végén.

A Q2 nem hozott sok meglepetést. Az első négy helyen a sprintfutam első négy helyezettje (Verstappen, Sainz, Norris, Leclerc) futott be, azonos sorrendben. Lawson büntetése miatt nem látta értelmét újabb mért kört futni, így 15. helyen búcsúzott. Rajta kívül Lance Stroll, Esteban Ocon, Nico Hülkenberg és Cunoda Juki esett ki. Kevin Magnussen viszont a szezonban először bejutott a Q3-ba.

A kvalifikáció harmadik szakasza végre meghozta a mindenki által várt Verstappen-Norris-párbajt. Az első Q3-as körök után Norris állt az élre, azonban Verstappen mindössze három századmásodperccel lemaradva követte. Az utolsó gyors köre azonban a holland pilótának indult jobban, az első szektorban két tizedet adott brit kihívójának, és úgy tűnt, hogy sima Verstappen-győzelmet hozhat az időmérő.

Norrist azonban megmentette George Russell. A Mercedes versenyzője ugyanis a falba csapódott az utolsó előtti kanyarban, a sárga zászló miatt pedig senki nem tudta befejezni utolsó mért körét. Így pedig maradt a Norris-Verstappen sorrend az élen. A második sorból a Ferrari két pilótája, Carlos Sainz és Charles Leclerc rajtolhat majd. Az Amerikai Nagydíj főfutama magyar idő szerint vasárnap este 9-kor kezdődik majd.

Szintén szombaton rendezték az austini nagydíjhétvége sprintfutamát. A 19 körös sprint izgalmas ferraris előzéseket és sima Verstappen-győzelmet hozott. A holland címvédő mögött Carlos Sainz és Lando Norris futott be, ezzel a Red Bull pilótája 2 ponttal növelni tudta az előnyét Norrisszal szemben az összetett pontversenyben. Verstappen előnye így 54 pont a McLaren brit versenyzőjével szemben hat futammal és két sprinttel a szezon vége előtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!