A tabella utolsó helyén áll a kecskeméti fociklub, kirúgták a sikeredzőt

2024. október 15. – 13:12

Másolás

Vágólapra másolva

„A mai napon a klubvezetés és Szabó István egyeztetéseket folytatott, melynek eredményeként felmentették a vezetőedzői poszttal járó munkavégzés alól a szakembert” – jelentették be a kecskeméti fociklub honlapján kedden.

A kecskeméti focicsapat sikerei az elmúlt években összenőttek Szabó nevével. A klub első NB I.-es időszakában pályaedzőként kupagyőzelmet ünnepelt, majd 2012 tavaszán vezetőedzőként bejutott a Ligakupa-döntőbe, és ötödik helyen végzett az élvonalban a csapattal.

2021-ben tért vissza a klubhoz, és az ő irányítása alatt jutott fel a csapat ismét az élvonalba, ahol az első idényben ezüstérmet szereztek. Az előző idényben a 6. helyen fejezték be a bajnokságot, az idei szezont viszont pocsékul kezdte a klub:

kilenc meccs után öt ponttal a tabella utolsó helyén áll.

„Szabó Istvánnak elévülhetetlen érdemei vannak az utóbbi évek sikereiben, melyekkel örökre beírta magát a klub históriás könyvébe, éppen ezért a döntés sem volt könnyű” – írják a klub honlapján.

Szabó azt ígérte, továbbra is a csapat szurkolója marad. „Ez egy gyerekkori szerelem, hiszen a labdarúgást is itt kezdtem a KTE-nél, és ez a rajongás már sosem volt csökkenni. Mindig hálás leszek a klubnak, hogy itt futballozhattam, itt kezdhettem el az edzői pályát, illetve az utóbbi három és fél esztendőért, amikor vezetőedző lehettem.”

Azt még nem tudni, ki veszi át a csapat irányítását.

A 2022/23-as idényben megnéztük a Kecskemét utolsó meccsét, amikor az ezüstérmet ünnepelték a szurkolókkal:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!