Bódis Tamás a negyedikként futott be a 246 kilométeres Spartathlonon

2024. szeptember 29. – 06:07

Bódis Tamás a negyedikként futott be a 246 kilométeres Spartathlonon
Bódis Tamás negyedik lett a 2024-es Spartathlonon – Fotó: Sparta Photography Club

Másolás

Vágólapra másolva

Bódis Tamás egynapnyi futás után a negyedik helyen zárt az Athén és Spárta közötti 245 kilométeres ultramaratonon.

Bódis az egyik legjobb hazai ultrafutó, és 2019-ben meg is tudta nyerni az itthon legendássá vált és talán a legnagyobbra is értékelt ultrát.. Akkor 23 óra 29 perc 32 másodperc alatt ért célba. Utána még egyszer indult a versenyen, de 2021-ben fel kellett adnia a versenyt. 2018-ban első Spartathlonján, ahogy most, negyedik lett.

Fótisz Ziszimopulosz ellen nem sok esélye lehetett Bódisnak, tavaly a görög elképesztően nagyot futott, és húsz óra alá vitte a pályacsúcsot. Ezúttal is bátran felvállalta a nagy tempót, rögtön az élre állt, és hamar előnybe került a többiekkel szemben, és a különbséget folyamatosan növelni tudta.

Bódis eleinte nem volt a közvetlen üldözők között, de ahogy haladt előre a táv, egyre feljebb kapaszkodott, befogta, majd leszakította magáról az uruguay-i Martínez Roman Fernando Andrest, és sokáig stabilan a második helyen futott. Ziszimopolusz az utolsó 80 kilométert megkezdve már egy órányi előnyt összehozott, csak a görög váratlan összeroppanása adott volna esélyt Bódisnak az első helyre.

Bódis Tamás a Spartathlon egyik legnehezebb szakaszán, a Parthenio-hegy köves meredélyén – Fotó: Sparta Photography Club
Bódis Tamás a Spartathlon egyik legnehezebb szakaszán, a Parthenio-hegy köves meredélyén – Fotó: Sparta Photography Club

Körülbelül az utolsó 50 kilométert megkezdve Bódisnak nagyjából 25 perc előnye volt az uruguay-i futóval szemben, aki végül jobban bírta az utolsó órákat, és visszaelőzte magyart. Bódisnak komolyabb gondjai lehettek, a nyomkövetője alapján sokáig egy helyben állt, így az utolsó 20 kilométeren aztán a francia Florian Robin is elé került, és maradt ez a végső sorrend.

Ziszimopulosz ezúttal is nagyon jól menedzselte a futását, 20:18:43 alatt ért el a hagyományosa célként szolgáló spártai Leónidász-szoborig. A második Martínez Roman Fernando Andresre több mint három órát vert, az uruguay-i 23:28:46 alatt teljesítette a távot. Robin is be tudott még jönni 24 órán belülre, 23:51:31-et mértek neki. Bódis éppen hogy csak kicsúszott a 24 órából, 1 perc 25 másodpercen múlt, hogy pont egy nap alatt teljesítse a Spartathlont.

Az ultramaraton története az ókorig nyúlik vissza. A legenda szerint időszámításunk előtt 490-ben egy Pheidippidész nevű futár másfél nap alatt jutott el futva, gyalogolva Athénból Spártába, hogy ott segítséget kérjen a perzsák elleni háborúhoz. Hogy valóban lehetséges gyalogszerrel 36 óra alatt megtenni a 246 kilométeres távolságot a két nagyváros között, azt 1982-ben saját emberkísérletével igazolta John Foden, a brit légierő tisztje. Egy évvel később pedig már meg is rendezték az első, a mai napig amatőr alapokon nyugvó versenyt, amelynek most a 42. kiadása volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!