Októbertől az RTL már csak a fizetős streamingplatformján fogja adni a Bajnokok Ligája élő közvetítéseit

2024. szeptember 28. – 19:25

Másolás

Vágólapra másolva

Az UEFA Bajnokok Ligája meccsei októbertől élőben már csak az RTL Magyarország fizetős csatornáján, az RTL+ Premiumon lesznek elérhetők – derül ki az televíziós társaság közleményéből, amit a Telexnek is elküldtek. Mint a Média1 felfedezte, ingyenesen ezután csak a játéknapok összefoglalóit lehet majd megnézni az RTL főcsatornán. Az RTL-en kívül azért a BL-meccsekből a második körös jogokkal rendelkező AMC-csoport, vagyis a Sport 1 és a Sport 2 is napi két-két meccset fog adni.

Az RTL Magyarország közleménye szerint az élő mérkőzések a következő hónaptól csak az RTL streamingplatformján lesznek láthatóak. Az Európa-liga és a Konferencia-liga RTL-es élő mérkőzései szintén csak az RTL+ Premiumon érhetők el.

Ez összesen 192 BL-meccset jelent a 2025. május 31-ig tartó szezonban, ahol a mérkőzések mindegyikét magyar kommentárral nézhetik meg az előfizetők. Az RTL közleménye szerint mindenki maga választhatja ki, hogy adott játéknapon melyik találkozót szeretné megnézni. Valamennyi meccs utólag visszanézhető lesz, sőt párhuzamosan akár két eszközön is lehet élőben követni a találkozókat. A képminőség is javul, az élő találkozókat 1080xp minőségben közvetítik.

A Bajnokok Ligája mellett csaknem száz Európa-liga- vagy Konferencialiga-mérkőzést is közvetítenek élőben a szezonban, köztük a Manchester United, a Chelsea vagy a Roma meccsei. Az élő közvetítések és az összefoglalók mellett a szezonban 32 saját gyártású magazinműsor is látható lesz az RTL+ Premium felületén, amely kiegészül 59, az UEFA által készített háttérműsorral is.

A nem fizetős RTL Három csatornán a Focipéntek című magazinműsor és az Európa-liga összefoglalók továbbra is láthatóak lesznek.

Mint korábban megírtuk. Az RTL-csoport ugyan megvette a BL-jogokat, de a BL-meccsekből a második körös jogokkal rendelkező AMC-csoport, vagyis a Sport 1 és a Sport 2 is napi két-két meccset fog adni. Vagyis a napi kilenc meccsből a legjobbat kiválasztja az RTL, a Sport-tévék kiválasztanak a két idősávban két-két meccset, ami azt jelenti, hogy csak napi négy olyan meccs marad, ami csak az RTL streamingen érhető el. Sport 1 és Sport 2 viszont van a legtöbb kábelszolgáltató ügyfelénél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!