Belehalt sérüléseibe az országúti kerékpár-vb-n bukó svájci versenyző

2024. szeptember 27. – 16:24

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt Muriel Furrer, aki csütörtökön bukott a Zürichben rendezett országúti kerékpár-világbajnokság junior női mezőnyversenyében. A svájci kerékpáros 18 évet élt.

Furrer bukása után mentőhelikopter vitte a zürichi egyetemi kórházba. Az első közlések szerint súlyos fejsérülést szenvedett, és állapota nagyon kritikus volt.

A versenyző halálhírét közlő Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) egyelőre nem tudott részletekkel szolgálni a baleset körülményeiről, a hatóságokkal közösen továbbra is vizsgálják az esetet. Annyit azért lehet tudni, hogy csütörtökön szinte egész nap esett az eső Zürichben, ami a pályát is veszélyesebbé tehette.

A baleset után az UCI fontolóra vette, hogy felfüggesztik a világbajnokságot, de végül az eredetileg meghirdetett program szerint folytatták.

Furrer több szakágban versenyzett, országúton, terepkerékpárban és hegyikerékpárban is ígéretes pálya előtt állt. Júniusban időfutamban és mezőnyversenyben is második lett a svájci bajnokságon, júniusban pedig Európa-bajnoki csapatbronzérmet szerzett hegyikerékpárban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!