Magyarok csaptak össze a Premier League-ben, a Liverpool 3–0-ra verte a Bournemoutht

2024. szeptember 21. – 18:31

Magyarok csaptak össze a Premier League-ben, a Liverpool 3–0-ra verte a Bournemoutht
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool–Bournemouth angol bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt 2024. szeptember 21-én – Fotó: Simon Stacpoole / Offside via Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A Premiere League ötödik fordulójában két magyar válogatott játékos, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapott össze, de meglepetéssel kezdődött a Liverpool és a 13. helyén álló Bournemouth találkozója. A vendégek egy gyors kontrából már a 4. percben gólt szereztek az Anfielden, de egypercnyi ellenőrzés után lest intett a játékvezető, úgyhogy maradt a 0–0. Annak ellenére, hogy a Liverpool vezetett labdabirtoklásban és több helyzetet is alakított ki, a Bournemouth többször veszélyeztette a Liverpool kapuját.

De jött a 28. és a 29. perc: Luis Díaz két perc alatt két gólt szerzett, pillanatok alatt 2–0 lett a Liverpoolnak. Az elsőnél Konaté távoli passzát vette le ügyesen, kihasználta a rosszul kijövő kapus hibáját, elvitte a labdát, és belőtte a védők mellett. A másodiknál egy hosszú Trent Alexander-Arnold labdavezetés után kapott egy passzt, a kapus lába között gurította be a labdát.

Végül a 37. percben Darwin Núñez lőtt nagy gólt a tizenhatos sarkáról, ballal becsavarva, így már az első félidőben kialakult a végeredmény, 3–0 a Liverpoolnak.

A második félidőre kicsit takarékra tette magát a Liverpool, a Bournemouthnak több helyzete is kialakult, de amikor lövésig jutottak, Kelleher mindent megfogott.

Szoboszlait a 60. percben cserélték le. A magyar középpályás a Spíler1 tévének nyilatkozott a meccs után: azt mondta, hogy látták az egész meccsen, hogy a Bournemouth focizni akar, nem adja fel. Szoboszlai szerint az egyik fontos céljuk volt, hogy elfelejtsék és elfelejtessék a múlt heti, Nottingham Forest elleni 1–0-s vereséget.

A Bournemouth balhátvédje, Kerkez Milos végigjátszotta a meccset, volt, hogy szinte a gólvonalon mentette Szalah lövését. Kerkeznek eleve az egyiptomi támadót kellett fognia, és annyiban sikeresnek volt mondható, hogy a Premier League egyik legeredményesebb játékosa se gólt nem szerzett, se gólpasszt nem adott, sőt, a Liverpool.com is kiemelte Kerkez Szalah elleni teljesítményét – habár ez a 3–0 fényében nem számított eleget.

A Liverpool jelenleg gólkülönbséggel vezeti a tabellát, de egy meccsel többet játszott, mint a két nagy rivális, a Manchester City és az Arsenal. A manchesteri és a londoni csapat vasárnap délután játszik egymással Manchesterben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!