Sainz odacsapta a Ferrarit, Norrisé a szingapúri időmérő

2024. szeptember 21. – 16:26

Másolás

Vágólapra másolva

Eléggé csúszós pálya várta a pilótákat a helyi idő szerint szombat esti időmérőn, nagyon sokan panaszkodtak csúszkálásra. Az idő haladtával viszont nagyot javult a pálya tapadása, már a kvalifikáció első harmadának végén sokkal gyorsabb volt mindenki, mint pár perccel korábban. A nagy gyorsulás egy esélyest sem tréfált meg, a topcsapatokból minden versenyző bejutott a legjobb 15 közé, ahova Csou Kuan-jü, Valtteri Bottas, Pierre Gasly, Lance Stroll és a pletykák szerint a Szingapúri Nagydíj után az F1-nek (nem saját döntéséből) búcsút intő Daniel Ricciardo nem jutottak be.

Az első 18 perc után Lando Norris volt a leggyorsabb, 1,5 tizeddel megelőzve a vb-pontversenyt vezető Max Verstappent. Az időmérő folytatásában is köztük ment a harc, ami meglepetés volt azok után, hogy a szabadedzéseken Norris és a ferraris Charles Leclerc voltak fej fej mellett. Az egymás elleni harc mellett a pályával is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek, ahogy telt az idő és hűlt a pálya, úgy okozott újra problémát a csúszkálás, az időmérő középső harmadában szinte mindenkinek, így Norrisnak és Verstappennek is megnehezítette dolgát, hogy nem volt elég tapadásuk.

A második szakasz végén Oscar Piastri volt leggyorsabb a McLarennel, mindössze 40 ezreddel előzte Verstappent. A kieső helyekre a két Williams, Sergio Pérez, Kevin Magnussen és Esteban Ocon kerültek.

Az utolsó szakasz Carlos Sainz nagy balesetével indult, a Ferrari megcsúszott és háttal csapódott a gumifalba, emiatt meg is kellett szakítani az edzést. Sainz a mért körét megkezdve pördült meg, épp a kormányon állított valamit, amikor kigyorsítás közben, a feltehetőleg nem üzemi hőmérsékleten levő gumik miatt megcsúszott. A megszakítás előtt csak Verstappen, Piastri és Nico Hülkenberg teljesítettek mért kört, ám mivel még 8 perc hátra volt, senkinek nem kellett aggódnia azon, hogy lehetőséghez jusson.

Fotó: Mohd Rasfan / Reuters
Fotó: Mohd Rasfan / Reuters

Az újraindítás után mindenki egy körre tett fel mindent, így óriási várakozással jött el az időmérő legvége. Lando Norris kezdett az élen, őt megelőzni már nem is tudták a többiek, csak csatlakozni mögé. Verstappen 2 tizedes hátránnyal lett második, mögöttük a két Mercedes, Lewis Hamilton és George Russell foglalták el a második sort a rajtrácson. Nem volt rossz Leclerc ideje sem, de azt pályaelhagyás miatt törölték, a monacói így csak a kilencedik helyről, Sainz elől indulhat majd.

A Szingapúri Nagydíj magyar idő szerint vasárnap 14.00-kor rajtol majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!